Pesti Srácok

Izer Norbert: öt év alatt tízszeresére nőtt a kivások száma

Izer Norbert: öt év alatt tízszeresére nőtt a kivások száma

Egyre népszerűbb a kisvállalati adó, az Európai Unió egyik legversenyképesebb adófajtája, az adóhivatal nyilvántartásában már hatvanötezer kivás céget tartanak nyilván – mondta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.

Izer Norbert kifejtette: a kormány adócsökkentő politikájának részeként, amelyet a koronavírus-válság sem tudott felülírni, január 1-től egy százalékponttal, tizenegy százalékra csökkent a kisvállalati adó mértéke, vagyis még nagyobb adóelőnyt biztosít a kiva. Szerinte az adó kulcsának csökkentése mellett a Pénzügyminisztérium népszerűsítő tájékoztató-kampánya is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 2016-hoz képest az idén február végére a tízszeresére nőtt a kivások tábora.

– hangsúlyozta Izer Norbert, hozzátéve, hogy tavaly év végéig a kivát választó cégek összességében száznyolcvanöt milliárd forint adót spóroltak meg. A kiva mindezek mellett igen rugalmas adófajta is, hiszen év közben bármikor lehet választani, és a bejelentést követő hónap első napjától már a kiva szerint adózik a cég. Vagyis ha egy cég ma úgy dönt, hogy áttérne a kivára, és ezt jelzi is, akkor február 1-től már kivásként adózhat. Megjegyezte: sok cégnek még most is megérné áttérni, főként, ha már most látszik, hogy a bértömeg nagyobb lesz a nyereségénél, vagy a cég növekedésre fordítja vissza a nyereségét.

PestiSracok facebook image

– húzta alá az államtitkár.

Forrás: MTI; Fotó: Kovács Tamás/MTI

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.