Pesti Srácok

A kormány az idén is huszonötmilliárd forintot fordít a nagyvállalati beruházási támogatási programra

A kormány az idén is huszonötmilliárd forintot fordít a nagyvállalati beruházási támogatási programra

A Nagyvállalati beruházási támogatási program igazi sikertörténet, a kormány az idén huszonötmilliárd forintot fordít a program folytatására – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter Gyermelyen, a tésztagyár új malmának alapkőletételén, amely már a harmadik. A Gyermely Zrt. a pandémia alatt is növelni tudta a bevételét. Az új üzem a legmodernebb technológiával felszerelt és a környezetterhelése is minimális, valamint további munkahelyeket is teremt.

A miniszter kiemelte: az elmúlt hat évben Magyarországon 179, elsősorban magyar termelői beruházás jutott támogatáshoz a program forrásaiból. Eddig 160 milliárd forintot fordítottak erre a célra, 380 milliárd forint értékű beruházás megvalósulását segítve. Varga Mihály kiemelte, hogy ha az idei évre tervezett 25 milliárd forintos keret elfogyna, a kormány kész újabb összegeket átcsoportosítani erre a célra, hiszen a 2015-ben indult programnak komoly szerepe van abban, hogy a magyar gazdaság a pandémia időszakában sem roppant meg. Ezt bizonyítja a miniszter szerint az idén ötvenéves Gyermelyi Zrt. példája is, amely a járványidőszakban is folytatta a fejlesztéseket, és évről-évre növeli bevételét. Ráadásul – sokakkal ellentétben – nem emelte az árait, így nagyon sokat tett hozzá ahhoz, hogy Magyarország élelmiszerellátása az elmúlt nehéz egy évben is zökkenőmentes volt – hívta fel a figyelmet a pénzügyminiszter.

Ismertette, hogy a Gyermelyi Zrt. 5,5 milliárd forint értékben immár harmadik malmát építi, amelyhez a kormány a Nagyvállalati beruházási támogatási program keretében 1,7 milliárd forint segítséget nyújtott. A malomiparban is meghatározó vállalkozás leendő üzeme napi 300 tonna lágybúza őrlésére lesz alkalmas. Emellett elkészült a vállalat 1,6 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházása is, 500 millió forint kormányzati támogatással – jelezte Varga Mihály.

PestiSracok facebook image

A Gyermely Zrt. a környékbeliek megélhetését is biztosítja

Völner Pál (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője a rendezvényen arról beszélt, hogy a gyermelyi cég a tészta mellett liszt és tojás előállításával is foglalkozik. Ezek termékpályáját megalapozva növénytermesztési ágazata 8400 hektár földterületen gazdálkodik, így jelentősen hozzájárul a térség foglalkoztatottságához, a Gyermelyen és környékén élő családok megélhetését biztosítva.

A bővítésre azért van szükség, mert elérték kapacitásuk határát

Tóth Béla, a Gyermelyi Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az elmúlt évben 155 000 tonna gabonát őröltek az üzemeik, azonban ezzel elérték a kapacitásuk határát, ezért is szükséges a további bővítés. A mostani beruházásnak köszönhetően további évi 90 000 tonnával fog emelkedni a vállalat őrlési kapacitása, amely lehetővé teszi a növekvő kereskedelmi igények biztos kiszolgálását és az expanzió folytatását. Ismertetése szerint a beépítésre kerülő legmodernebb technológia üzembiztos, higiénikus, az őrlést számítógépes rendszer felügyeli, és a hatékony légtisztító berendezéseknek köszönhetően a malom környezetterhelése minimális lesz. A korszerű technológiát figyelembe véve a jelenlegi őrlési mennyiség eléréséhez mintegy 50 ember munkája szükséges, így arányaiban az új malom üzembe állításával mintegy 10-11 munkahely jön létre – tette hozzá a vezérigazgató.

Gyermelyen Közép-Európa egyik legnagyobb tésztagyára működik. A hat gyártósor évente 70 000 tonna száraztészta előállítására alkalmas. Az alapanyagok saját forrásból érkeznek az üzembe. Magyarországon piacvezető a Gyermelyi, a belföldön elfogyasztott száraztészta majdnem fele ebből az üzemből kerül ki. Az elmúlt években jelentősen növekedett az exportértékesítés is, amelynek részaránya mára eléri a tésztaforgalom 35 százalékát. Az idén 50 éves Gyermelyi Zrt. a pandémia alatt is növelte bevételét. 2018-ban 24,5 milliárd, 2019-ben 28,2 milliárd, 2020-ban pedig 29,2 milliárd forint konszolidált árbevételre tett szert. A vállalat beruházásai is folytatódtak, 2018-ban 2,8 milliárd, 2019-ben 2 milliárd, 2020-ban pedig 4,6 milliárd forint értékű fejlesztést hajtottak végre. A vállalatcsoport közel 500 főt foglalkoztat, beruházásaival újabb és újabb munkahelyeket teremt.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.