Pesti Srácok

Bodó Sándor: még májusra is igényelhető a bértámogatás

null

A kormány ismét meghosszabbítja a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások számára az ágazati bértámogatást. A támogatásra március előtt is jogosult szektorok cégei májusra is kérhetik. Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára közölte: az ágazati bértámogatás már mintegy 173 ezer munkavállaló állásának megőrzéséhez járult hozzá.

A kormány eddig több mint 73 milliárd forinttal segített közel 30 ezer hazai céget a talpon maradásban. A megítélt összegek 99 százaléka meg is érkezett a vállalkozások számláira – ismertette a legfrissebb adatokat Bodó Sándor. Az ágazati bértámogatási programban a támogatott munkavállaló bérének felét térítik meg a mindenkori minimálbér másfélszereséig. Az állam a járulékokat is elengedi, így a munkabér mintegy kétharmadát fedezi. A kormány előzőleg a március elején életbe lépett veszélyhelyzeti intézkedések miatt bezárásra kényszerült szektorokra, például a kiskereskedelemre is kiterjesztette a támogatást – írja az ATV. A gazdaság fokozatos újraindításával a kedvezményezettek ismét a korábbi szabályozás szerinti szűkebb körben élhetnek a lehetőséggel. Az ágazati bértámogatást így májusra alapvetően a turizmus-vendéglátásban és a szabadidős szolgáltatásokban tevékenykedők igényelhetik. A kérelmeket május 31-ig lehet benyújtani a területileg illetékes kormányhivatalhoz. Akik már eddig is igényelték, azoknak nincs további feladatuk, automatikusan megkapják a májusi bértámogatást. Azok a munkáltatók, akik nem szeretnének élni a hosszabbítás lehetőségével, 2021. május 5-éig írásban mondhatnak le róla.

A legfrissebb foglalkoztatási adatok szerint Magyarországon több mint 4,6 millióan dolgoznak, a négyszázalékos munkanélküliségi ráta az egyik legalacsonyabb Európában. Csak márciusban 66 ezerrel nőtt a munkavállalók száma az előző hónaphoz képest, miközben folyamatosan emelkednek a keresetek. A munkaalapú gazdaság kiépítésében az elmúlt évtizedben elért eredmények tehát a vírusválság idején is fenntarthatónak bizonyultak, ez jelentős részben a különböző bértámogatási programoknak köszönhető. A gazdaság újraindításával további élénkülésre lehet számítani a munkaerő-piacon – fejtette ki Bodó Sándor.

Forrás: ATV; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.