Pesti Srácok

Szijjártó: az emberek gyors beoltásának köszönhetően a magyar gazdaság indult újra elsőként Európában

null

Hatalmas érdeme valamennyi magyar embernek, hogy hazánk tudta adni a legsikeresebb egészségügyi és a legsikeresebb gazdasági választ is a világjárványra, aminek köszönhetően a magyar gazdaság indult újra elsőként Európában – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Komáromban, a Foxconn elektronikai vállalat beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján kedden. A miniszter a tárca közleménye szerint kiemelte: a világjárvány nemhogy lelassította, hanem még fel is gyorsította a magyar gazdaság dimenzióváltását, mivel számos beruházás a legfejlettebb és legmodernebb informatikai technológiákat hozta Magyarországra az elmúlt időszakban. Az elektronikai ipart kiszolgáló beruházásoknak hála, sikerült jelentős mértékben lerövidíteni a beszállító láncokat, amivel Magyarország erős és fontos szereplővé tudott válni az iparágban – közölte.

A Foxconn és a hozzá hasonló vállalati beruházásoknak köszönhetően elmondhatjuk, hogy 36 ezerrel többen dolgoznak Magyarországon, mint egy esztendővel ezelőtt és a foglalkoztatottak száma újra közel került a 4,6 millióhoz – hangsúlyozta a miniszter. Kiemelte, mindennek fontos feltétele volt a kormány beruházás-ösztönzéssel foglalkozó akcióterve, valamint, hogy a világjárvány alatt sem tértünk le erről a bevált útról és segély helyett munkát adtunk az embereknek. A beruházásról szólva Szijjártó Péter elmondta, hogy ismét egy keletről érkezett beruházó újabb magyarországi fejlesztését jelentheti be, hiszen a Foxconn csoport tagja a Cloud Network Technology Kft., ami egy 5 milliárd forintos beruházást hajt végre Komáromban. Ennek nyomán a cég foglalkoztatotti létszáma eléri a 600-at, valamint 17 ezer négyzetméterrel növeli a raktárkapacitási területét, aminek nyomán a vállalat újabb megbízásokat tud teljesíteni a legnagyobb elektronikai cégek irányába. Mindehhez a kormány 1 milliárd forintos támogatást biztosít - mondta el a miniszter. Hozzátette, a Foxconn-dolgozók több mint 90 százaléka már be van oltva, ebből fakadóan a vállalat zavarmentesen tudott üzemelni még a világjárvány legnehezebb időszakában is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.