Pesti Srácok

Napokon belül bővül az álláskeresők elhelyezkedését ösztönző program

null

Napokon belül bővül az álláskeresők elhelyezkedését ösztönző program – jelentette be Bodó Sándor az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombati közleményében.

A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár közölte: a vállalkozások munkaerő-támogatása ezentúl akár 9 hónapon át jelent könnyebbséget az alacsony iskolai végzettségű álláskeresőt foglalkoztatók számára. Az újonnan felvetteknek képzést biztosító vállalkozások 90 napig munkatapasztalat szerzést elősegítő támogatásban is részesülhetnek szeptember 15-től. Hozzátette: a kormány cselekszik a regisztrált álláskeresők számának folyamatos csökkenéséért, a vállalkozások munkaerő-támogatásának köszönhetően már több mint 25 ezren álltak munkába. A közlemény szerint a vállalkozásoknak a támogatás fejében vállalniuk kell, hogy teljes- vagy legalább napi 4 órás részmunkaidőben foglalkoztatják a kevésbé képzetteket. Az első három hónapban a vállalkozásnak minimum 120 órányi, szakmai ismeretre irányuló képzésben kell részesítenie az álláskeresőt. A képzés lehet saját erőforrásra alapozó belső képzés, de megvalósulhat külső szolgáltató - felnőttképző - bevonásával is.

A teljes állomány figyelembe vételével tíz munkavállalóig egyszerre legfeljebb két álláskereső, tíz felett az összes létszám maximum 30 százaléka után fizethető ki a 90 napig folyósítható munkatapasztalat-szerzési támogatás. Mértéke a foglalkoztatót terhelő bruttó bér és a szociális hozzájárulási adó 100 százaléka, de teljes munkaidő esetén legfeljebb a megállapításkori minimálbér és annak szociális hozzájárulási adója. A munkáltató ezt követően a vállalkozások 6 hónapon át járó munkaerő-támogatását is igényelheti az álláskereső után. A munkabér a képzési időszakhoz képest nem csökkenhet – ismertette a tárca. A közleményben Bodó Sándort idézve azt írták: hónapról hónapra kevesebb a regisztrált álláskereső Magyarországon, a tavaly júniusi mélypont óta több mint 120 ezerrel csökkent a számuk. A tartós javulás a sikeres válságkezelésnek köszönhető, a kormány gazdaságvédelmi és újraindítási intézkedései érdemben segítették a fellendülést, a munkahelyek megvédését. A hazai foglalkoztatásban többre jutottunk annál, mintha csak visszatértünk volna a koronavírus megjelenése előtti szintre: 2021 nyarán minden korábbinál többen, 4,7 millióan dolgoztak Magyarországon. A támogatási kérelmeket az alkalmazni kívánt személy lakóhelye, tartózkodási helye szerint illetékes, állami foglalkoztatási szervként eljáró járási – fővárosi kerületi – hivatalhoz lehet benyújtani szeptember 15-től. További részletes információk a munka.hu oldalon találhatók.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.