Pesti Srácok

Izer Norbert: még négy napig választható a kiva

Izer Norbert: még négy napig választható a kiva

December eleje óta már több mint ötezren választották a kisvállalati adót, amely január 1-jétől még kedvezőbb lesz, a mértéke tíz százalékra csökken. Bár december 31-ig már csak négy nap van hátra, a korábbi évek tapasztalata alapján a kivát választók tábora még tovább nőhet – tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t. A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára hozzátette, hogy sok cég az év utolsó hetében jut végleges döntésre, tavaly például a két ünnep között több mint 4600 cég nyilatkozott a kiva választásáról. Az eddigi rekord 2017-ben volt, akkor szilveszterkor több mint háromezer cég jelentkezett be a kivára.

Jövőre a 10 százalékos kiva kiváltja a 9 százalékos társasági adót és a 13 százalékos szociális hozzájárulási adót – mondta Izer Norbert, megjegyezve: ha csak az adómértékeket hasonlítják össze, akkor a tíz százalékos kiva áll szemben 22 százaléknyi adóteherrel. Hangsúlyozta, hogy nemzetközi összehasonlításban példaértékű lehet a magyar kisvállalati adó, hiszen nemcsak jelentős megtakarítást jelent a cégeknek, hanem a beruházások és a fejlesztések ösztönzése révén is növeli az ország versenyképességét. Mint mondta: ha egy cég növekedni, bővülni szeretne, akkor a kiva olyan adómegtakarítást biztosít, amelyet szinte egyetlen, az Európai Unióban jelenleg hatályban lévő adófajta sem képes nyújtani. Az adó alapja ugyanis a bértömeg és az a profit, amelyet a tulajdonosok kivesznek a vállalkozásból, vagyis a vállalkozásból kivont vagyon.

Majd hozzátette, hogy nem érdemes sokat gondolkodni a kivára váltáson azoknak, akik növekedésre, beruházásra, fejlesztésre fordítják a nyereségüket. De a jelentős bérköltséggel rendelkező cégeknek, így többek között az informatikai, mérnöki, tanácsadási, oktatási, egészségügyi ágazat szereplőinek is érdemes a kivát választaniuk. Izer Norbert emlékeztetett, hogy a választásban segít a Pénzügyminisztérium és az adóhivatal is, a tárca kiva-kalkulátorával tíz perc alatt kiszámítható a kisvállalati adóval elérhető adóelőny várható nagysága. Az államtitkár kitért arra is, hogy az év végén különösen fontos szerep hárul az adószakmára, mert jellemzően a könyvelők és az adótanácsadók azok, akik ügyfeleiket támogatva, megtalálják a vállalkozások számára legkedvezőbb adózási módot; azt, az adófajtát, amellyel legálisan a legtöbb adó spórolható meg – húzta alá az államtitkár.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.