Pesti Srácok

Új csarnokkal bővítette kecskeméti gyáregységét a Motherson cégcsoport

null

Mintegy 16 millió eurós beruházással fejlesztette győri, mosonmagyaróvári, mosonszolnoki és túrkevei telephelyeit, kecskeméti gyáregységét pedig új csarnokkal bővítette az indiai tulajdonú autóipari beszállító, a Motherson cégcsoport a magyar kormány támogatásával – hangzott el hétfőn Kecskeméten. A cégcsoporthoz tartozó Samvardhana Motherson Peguform (SMP) kecskeméti gyáregységének területén felépült új csarnok átadásán Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta: a cégcsoport hat beruházást valósított meg az elmúlt tizenkét évben Magyarországon, amelyből öt termelő egység, az egyik legfontosabb pedig a most átadott kecskeméti csarnok.

Hangsúlyozta, hogy a cégcsoport fejlesztése abba a sorba illeszkedik, amely kelet felé billenti el azt a hagyományosan nyugatorientáltságot, ami a magyar ipart jellemezte az utóbbi 30-40 évben

– tette hozzá Magyar Levente.

PestiSracok facebook image

Az államtitkár azt mondta, a napi szinten világszerte 280 gyárat felügyelő Motherson csoport elnökének személyes jelenléte a Magyarország iránt érzett tiszteletének és otthonosságérzetének a jele. Emlékeztetett, voltak olyan cégek és bátor döntéshozók - köztük a Motherson cégcsoport -, amelyek a bizonytalan idők ellenére előretekintettek, és a magyar gazdaság teljesítőképességének köszönthetően, illetve a magyar kormány segítségével komoly beruházássorozatba kezdtek a világjárvány közepén.

– jegyezte meg.

Vivek Chaand Seghal, a Motherson cégcsoport elnöke felidézte: a kezdeti évek kedvező tapasztalatai alapján döntött úgy a cégvezetés, hogy tovább bővíti magyarországi tevékenységét, és így alakították ki, majd avatták fel 2017-ben a kecskeméti telephelyet, amely az egyik legnagyobb befektetése a vállalatnak. Hangsúlyozta: a cégcsoport stratégiai jövőjét építik Magyarország kormányának támogatásával.

– tette hozzá.

A cég tájékoztatása szerint a 16 millió euró összegű magyarországi beruházás legjelentősebb eleme a kecskeméti telephelyet érinti, itt csaknem kilencezer négyzetméterrel bővült a gyártókapacitás, köszönhetően a zöldmezős beruházásban felépített logisztikai csarnoknak.

Kormányzati támogatás

Szeberényi Gyula Tamás, Bács-Kiskun megye 2. számú választókerületének elnöke, Kecskemét alpolgármestere felidézte, szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, hogy a magyar kormány 2,1 milliárd forint támogatással járul hozzá a Motherson cégcsoport magyarországi telephelyeinek 5,6 milliárd forint összegű fejlesztéséhez.

– tette hozzá.

Emlékeztetett: Kecskemét alig több mint egy évtized alatt lett Magyarország egyik autóipari fellegvára. A dinamikus ipari fejlődés mellett azonban jelentős hangsúlyt fektettek egyéb fejlesztésekre is.

A helyszínen kiosztott sajtóközlemény szerint az 1975-ben alapított Samvardhana Motherson Group (SMG) vállalat mára a világ egyik legdinamikusabban fejlődő autóipari alkatrészgyártója lett. Üzleti portfóliója a termékek széles körét öleli fel: vezetőfülkék, lökhárítóborítások, visszapillantó tükrök, kamerarendszerek, világító rendszerek, külső és belső kárpitozás, kábelrendszerek, légkondicionáló rendszerek és terepjáró vezetőfülkék. A cégcsoport emellett hűtőrendszereket, megmunkált és zsugorított fém alkatrészeket, elasztomer összetevőket, vágószerszámokat, fém bevonatokat és fröccsöntő szerszámokat is gyárt, valamint teljes körű informatikai szolgáltatásokat (IT) és tervező mérnökségi szolgáltatásokat is nyújt különféle ipari szegmensek részére. A Motherson a világ 21 legnagyobb autóipari beszállítójának egyike, több mint 150 000 embert foglalkoztat 270-nél is több gyárában, 5 kontinens 41 országában. A 2020-21-es üzleti évben a cégcsoport több mint 9,8 milliárd dollár értékesítési árbevételt ért el.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bús Csaba

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.