Pesti Srácok

Újabb kötvénykibocsátást jelentett be a 4iG

Újabb kötvénykibocsátást jelentett be a 4iG

A 4iG Nyrt. tőkepiaci szabályoknak megfelelően közzétett rendkívüli tájékoztatásában szerdán bejelentette: a Magyar Nemzeti Bank által jegyzett Növekedési Kötvényprogramban megvalósult az újabb sikeres kötvényaukció – ennek kapcsán a magyar piacon meghatározó információtechnológiai holdingvállalat a megelőző napon jelezte kibocsátási szándékát. A bejelentésnek megfelelően december 15.-én eredményesen lezajlott a közgyűlési felhatalmazással eljáró igazgatóság döntésére a technikai folyamat – írja a Magyar Nemzet.

A jegybanki NKP-programban újabb, tíz éves futamidejű, az ötödik év végétől amortizálódó kötvényeket bocsátanak ki, évi 6,00 százalékos fix kamatozással, ötvenezer forint névértéken. A „4iG NKP Kötvény 2031/II.” elnevezésű kötvényeket 5,8026 százalék átlaghozammal, összesen 287,75 milliárd forint össznévértéken két napon belül piacra dobják – derül ki a közlésből. Mint azt a cég jelzi, a kibocsátási ügyletben szervezőként és forgalmazóként az OTP Bank Nyrt., aukciós társforgalmazóként az MKB Bank Nyrt., jogi tanácsadóként pedig az Oppenheim Ügyvédi Iroda működött közre. Bevált a jegybank növekedési kötvényprogramja a piacvezető információtechnológiai vállalatnál is. A korábban bejelentettekkel összhangban a 4iG a kötvénykibocsátásból származó forrást akvizíciókkal kapcsolatban kívánja felhasználni. A már ismertetett vállalás szerint kezdeményezik a kötvények Budapesti Értéktőzsde által működtetett Xbond multilaterális kereskedési rendszerbe történő regisztrációját is, a bevezetésre pedig a NKP feltételeinek megfelelően a forgalomba hozatal lezárását követő kilencven napon belül kerül sor – tájékoztattak, hozzátéve, hogy az aukciót és a kötvénykibocsátást a Budapesti Értéktőzsde honlapján olvasható tájékoztatóban tovább részletezik.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: startuponline.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.