Surányi György, a hamiskártyás
Be akarják nyúlni a tizenharmadik havi nyugdíjat
Kétségbeesetten keresi a csodafegyvert a magyar ellenzék az országgyűlési választások közeledtével. A feszült kapkodás érthető: valamirevaló program vagy vízió nélkül még a saját szavazótáboruk nagy része is a bukásukat tartja reális forgatókönyvnek. Ebben a szorító helyzetben azonban mégis találniuk kellett valamit, amit fel tudnának mutatni, amely talán elhozná számukra a megváltást, és amely az ellenzéki remények szerint az újra győzelemre álló kormánypártra hullhat: ez pedig a koronavírus járványt követő újraindulás világszintű pénzügyi utóhatása, az infláció. E csodafegyver cipelőjének pedig megint egy oly sokszor kipróbált, megmérettetett és könnyűnek találtatott ember jelentkezett: Surányi György, aki hétről hétre megfogalmazza dilettáns elgondolásait.
Kritikát természetesen bármivel, így az inflációval és annak kezelésével kapcsolatban is meg lehet fogalmazni, na de ezt miért az teszi, aki pont azokat a hibákat követte el, amikkel a jelenlegi kormányt és jegybanki vezetést vádolja? Miért pont egy olyan közéleti szereplő állt megint az élre, aki Magyarország rendszerváltást követő kudarcainak aktív részese volt?
Talán azért, mert az ellenzék deklarált célja a közelmúlt eredményeinek lerombolása, ezt szolgálják ki Surányi György inflációval kapcsolatos hamis és szakmaiatlan kirohanásai is. Valljuk be, a fegyverhordozónak nincs könnyű dolga: álvalóságot kell felépítenie álbizonyítékokkal és trükkökkel, máskülönben a csodafegyver hatástalan marad, de egy jó hamiskártyásnak végül is mindent meg kell próbálnia.
Surányi György régi motoros, aki tetteivel már bizonyította, hogy milyen következményekkel jár az, ha dilettantizmusra épül a költségvetési és a monetáris politika. Talán régen volt, de ne felejtsük el, hogy a mostani infláció a fasorban sincs ahhoz képest, amit Bokros Lajos pénzügyminiszternek és cinkostársának, Surányi György jegybankelnöknek köszönhettünk.
A Bokros-Surányi program
A rendszerváltás első éveiben félelmetes magasságokba futott fel az infláció, 1991-ben elérte a harmincöt százalékos csúcsot. Ez 1994-re tizennyolc százalékra mérséklődött, de a két pénzügyi zseninek kemény munkával sikerült azt már 1995-re huszonnyolc százalékra visszatornáznia. Bokros és Surányi együtt dolgozott ezen. Míg 1995-ben a Bokros-Surányi csomag megszorításainak kiemelkedő – számszerűen is kimutatható – szerepe és hatása volt a hazai árdinamika meglódításában, addig jelenleg az összehasonlíthatatlanul kisebb infláció is szinte teljes egészében globális hatásokkal magyarázható. Itt jegyezzük meg, hogy ezt igyekeznek fékezni a jegybank kamatemelési lépései, amelyek Surányi állításaival szemben korántsem nevezhetők bátortalanoknak. A Magyar Nemzeti Bank nemzetközi összehasonlításban a szigorítási ciklus elindításában az úttörők közé tartozik, a felelősség által diktált ütemben emeli kondícióit. A legnagyobb szereplők – Fed, Európai Központi Bank – még csak most lépnek rá a gázpedálra, vagy éppen gondolkoznak a szükséges lépéseken.
A valóság szelektív értelmezése
Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke immáron több mint húsz éve abból él, azzal a hivatkozással próbálja hitelessé tenni a véleményét, hogy egykoron ő vezette a rangos intézményt. Márpedig húsz év nagyon sok idő, pláne a hazai és a világgazdaság folyamatosan és turbulens módon változó színterén, ahol az idő szinte kétszer olyan gyorsan pörög, mint máshol. Mindenesetre ahhoz viszont – úgy tűnik – épp elég idő telt el, hogy elfelejtse, egy jegybankelnök esetében mennyire fontos, hogy a teljes világgazdaságról átfogó képpel rendelkezzen, és minden összefüggést figyelembe vegyen, mielőtt állításokat fogalmaz meg.
Surányi György manapság már semmi mást nem tesz, mint a valóságot igyekszik hozzáigazítani a saját álláspontjához és ahhoz a megbízáshoz, amit „függetlenként” az ellenzéki győzelem érdekében kell betöltenie. Ennek érdekében elég szelektív módon válogat az amúgy igen nagy mennyiségben rendelkezésre álló gazdasági mutatókból. Amikor arról beszél, hogy az infláció 2015 óta folyamatosan emelkedik, akkor nem zavarja az a tény, hogy 2017 januárja és 2020 decembere között az infláció éppen ott tartózkodott, ahol lennie kellett. A számok magukért beszélnek: negyvennyolc hónapból negyvennégy hónapig az infláció a háromszázalékos jegybanki cél körül mozgott, az említett időszak átlagos inflációja pedig éppen három százalék volt, tehát érdemben nem változott. A koronavírus miatt 2021-ben megugró inflációt pedig Surányi képes „meghatározó” módon a kormányzat és a jegybank intézkedéseinek tulajdonítani, olyan tényezőket is ilyennek betudni, amelyek nemzetközi eredőit valódi szakemberek számára magyarázni sem kellene.
A hatalom megszerzésének vágya
Ha valaki a világgazdaság modern kori történetének egyik legnagyobb és talán leggyorsabb lefutású sokkját és kilábalását egyszerűen semmibe veszi, az aligha nevezhető szakembernek. Ha viszont látja, és ennek ellenére nem veszi figyelembe, akkor pedig szándékosan felelőtlenül cselekszik, és talán nem is véletlenül vállal azokkal közösséget, akik önös érdekből áhítják a hatalom megszerzését. Hosszan lehetne még sorolni a fentiekhez hasonló adatferdítéseket, amelyek mindegyike méltatlan egy volt jegybankelnökhöz. Aki ilyen eszközöket használ, azt most már bátran nevezhetjük hamiskártyásnak.
Fotó: MTI/Marjai János
