Pesti Srácok

Szijjártó: két hatalmas beruházási rekorddöntés történt tavaly

null

Miközben a világgazdaságból érkező hírek szinte kizárólag negatívak voltak tavaly, mi két hatalmas, beruházásokkal kapcsolatos rekordot is megdöntöttünk – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai Facebook-bejegyzésében. A tárcavezető kifejtette: a beruházás-ösztönzési rendszeren keresztül összesen 1886 milliárd forintnyi (5,3 milliárd eurónyi) beruházás Magyarországra hozataláról született megállapodás, amire korábban még soha sem volt példa. Mindezekhez a beruházásokhoz a kormány 270 milliárd forint (766 millió euró) támogatást nyújtott – tette hozzá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy megdőlt a valaha volt legnagyobb magyarországi zöldmezős beruházás rekordja is: a koreai SK Innovation ugyanis 680 milliárd forintért épít elektromosautóakkumulátor-gyárat Iváncsán. Közölte, a nagyberuházásokért különösen éles verseny zajlott tavaly, hiszen a világjárvány okozta gazdasági válság miatt minden nemzetgazdaság szomjazta a jó híreket és a munkahelyteremtést.

– sorolta.

PestiSracok facebook image

Azt írta, a három keleti nagyvállalatot nyugatiak követik a negyediktől a hetedik helyig: az amerikai Beckton Dickinson, a dán Lego, a német Bosch, valamint a Vitesco, és a Pick révén egy magyar vállalat is magának mondhat egy százmillió eurónál nagyobb beruházást.

Szijjártó Péter kitért rá: aki figyelemmel követi a világgazdaság változásait, láthatja a Kelet szerepének jelentős erősödését, a világon végrehajtott beruházások többségét ma már a keleti tőke finanszírozza.

– fogalmazott. Közölte: tavaly a hazánkba dedikált beruházási érték hatvan százaléka keletről érkezett, 2019 után ismét a koreaiak végeztek az első helyen.

– mutatott rá. A miniszter kiemelte: az elmúlt tizenkét év patrióta gazdaságpolitikája nyomán a magyar vállalatok is egyre erősebbek, a második legtöbb beruházási projekt (14) esetében magyar vállalatokkal jött létre támogatási megállapodás. Kifejtette, hogy fontos előrelépés látható a földrajzi kiegyensúlyozottság tekintetében: egy kivétellel minden megyébe érkezett legalább két jelentős beruházás tavaly, sőt, a megyék rangsorában három keleti megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar a második, harmadik és negyedik helyet foglalják el.

– zárta sorait a miniszter.

Forrás/Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Ajánljuk még