Pesti Srácok

Varga Mihály: a kormány folytatja az adócsökkentéseket

null

A kormány számításai szerint 2021-ben 6,4 százalékos volt a gazdaság bővülése, idén pedig jóval 5 százalék feletti növekedés valósulhat meg, ami lehetővé teszi az elmúlt tíz évben végrehajtott adócsökkentések folytatását – mondta a pénzügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának nyilatkozva.

Varga Mihály példaként említette, hogy az idei évtől adómentességet kapnak a 25 év alatti fiatalok a négy- vagy több gyermeket nevelő édesanyákhoz hasonlóan. Szólt arról is, hogy a családoknak idén komoly segítséget jelent majd a 2021-ben befizetett szja-befizetések utáni visszatérítés, a szociális hozzájárulási adó további jelentős csökkentése pedig a munkaadóknak jelent könnyebbséget. A pénzügyminiszter felidézte: a magyar gazdaság rendkívül jó növekedési pályán volt a koronavírus-járvány kitörését megelőzően, 2019-ben a legmagasabb növekedést produkálta az Európai Unióban.

– közölte. Varga Mihály aláhúzta: amennyiben erősödik a pénzügyi stabilitás, javul a befektetői megítélés, akkor az hosszabb távon segíti a gazdasági növekedést.

PestiSracok facebook image

– mondta a tárcavezető. A pénzügyminiszter beszélt arról is: arra számítanak, hogy a 2020-as adósságnövekedés után 2021-ben már csökkent a GDP-arányos államadósság, az erről szóló végleges számok februárban állnak majd rendelkezésre. Megjegyezte: az európai átlagos adósságszint 80 százalékról 100 százalék fölé ugrott, Magyarország esetében pedig 65 százalékról 80 százalékra nőtt ez a mutató. Kijelentette: a kormány fegyelmezett, feszes költségvetést működtet, ezért döntött már tavaly év végén a tartalékok növeléséről, és ezért látott idén lehetőséget a beruházások átütemezésére.

– mondta.

– fogalmazott a tárcavezető. Hangsúlyozta: a kabinet ezeken kívül nem tart szükségesnek további kiadáslefaragást, az eddigi lépések pedig 755 milliárd forinttal könnyítik az idei büdzsé kiadási oldalát, ami megadja az esélyét annak, hogy 2022-ben a tervezett 5,9 százalékosnál egy százalékponttal kisebb hiány valósuljon meg. Varga Mihály elmondta: az olaj későbbi világpiaci árától függ a 480 forintos üzemanyagár-sapka február 15. utáni sorsa, amit egyelőre nem lehet megjósolni. A tárcavezető megerősítette: az uniós helyreállítási program fejlesztési pénzeinek fedezete rendelkezésre áll a költségvetésben. Ha az Európai Bizottsággal (EB) nem sikerül megállapodni, ezek a programok akkor is el fognak indulni. A kormány képviselője rendkívül felelőtlen magatartásnak nevezte, hogy az EB "szemmel láthatóan politikailag motivált szempontok alapján mérlegeli Lengyelország és Magyarország esetében ezeknek a támogatásoknak a szabaddá tételét".

– mondta Varga Mihály, aki kijelentette: ez a pénz jár Magyarországnak.

A miniszter kiemelte: az inflációval kapcsolatban a monetáris politikának kell a legfontosabb döntéseket meghoznia, a monetáris tanács pedig a nyár közepe óta olyan lépéseket tett, amelyek megpróbálják moderálni és mérsékelni az inflációs változásokat.

– tette hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mónus Márton

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.