Pesti Srácok

Szijjártó: a magyar gazdaság képes a helytállásra még a legnehezebb körülmények között is

Szijjártó: a magyar gazdaság képes a helytállásra még a legnehezebb körülmények között is

Szijjártó Péter a Weinberg '93 Kft. építőipari vállalat új sárospataki csarnoképületének átadásán vett részt, ahol hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány gazdasági kihívásaira adott magyar válasz egyértelműen sikeresnek bizonyult, a hazai cégek ott vannak az új korszak legnagyobb nyertesei között. A tárcavezető szerint az elmúlt tizenkét év patrióta gazdaságpolitikája nyomán megerősödtek annyira a magyar tulajdonban lévő, vidéki vállalatok, hogy a válságot is képesek voltak a maguk javára fordítani.

Szijjártó Péter kijelentette, hogy az eredmény ömagáért beszél, ugyanis tavaly soha nem látott ütemben nőtt a gazdaság, és a beruházások, a foglalkoztatottság és az exportteljesítmény rekordja is megdőlt. Ennek kapcsán pedig aláhúzta, hogy ha a kormány az ellenfeleire hallgat, és segély alapú pénzosztásba kezd a beruházások ösztönzése, a munkanélküliség megelőzése helyett, akkor ez nem lett volna lehetséges.

– fogalmazott. Szijjártó Péter leszögezte, hogy az új világgazdasági korszakban azok lesznek sikeresek, akik munkában tartják az embereiket, növelik a kapacitásaikat, és elég bátrak ahhoz, hogy belevágjanak a kanyarban előzés manőverébe.

PestiSracok facebook image

– mondta. A magyar tulajdonú Weinberg '93 Kft. beruházásának értéke 637 millió forint, amelyhez az állam 282 millió forinttal járult hozzá, így segítve 140 munkahely megőrzését. A miniszter rámutatott, hogy a fejlesztés nyomán negyedével fog nőni a cég kivitele, ami rendkívül fontos az alapvetően exportorientált magyar gazdaság szempontjából. Kiemelte, hogy az építőipar a magyar gazdaság egyik húzóágazata, amelynek teljesítménye 2017 óta meredeken emelkedik. Szavai szerint bár 2020-ban ezt a lendületet valamelyest megtörte a járvány, tavaly már ismét tizenhárom százalékos növekedést produkált a háromszáznyolcvanezer embernek munkát adó szektor, amelynek termelési értéke így elérte az 5400 milliárd forintot. Végezetül pedig arról is beszámolt, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a járvány ellenére hatvan vállalat élt a kormány beruházásösztönzési támogatásával. Az ennek keretében összesen 55 milliárd forint értékben megvalósuló fejlesztésekhez az állam 18 milliárd forinttal járult hozzá, így segítve több mint 31 ezer munkahely megőrzését a megyében.

A generálkivitelezéssel és acélszerkezet-gyártással foglalkozó Weinberg '93 Építő Kft. az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a 2700 négyzetméteres új gyártócsarnokkal a teljes fedett, daruzott gyártófelület közel 14 200 négyzetméterre bővült. Az új gyártócsarnok egy felsőportálos hegesztőrobot-rendszernek is helyet ad. A hegesztőrobot kiemelten alkalmas infrastrukturális és energetikai hegesztett acélszerkezetek gyártására. Beszerzése a Magyar Multi Programban valósult meg. A nyilvános cégadatbázis szerint a társaság nettó értékesítési árbevétele 19,8 milliárd forint volt 2020-ban, az előző évi 20,6 milliárd forint után. A vállalat 2,48 milliárd forint adózott eredményt ért el 2020-ban, míg 2019-ben 2,5 milliárd forintot.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.