Pesti Srácok

Varga Mihály: beszállt a magyar állam az Aegonba és az Unionba

Varga Mihály: beszállt a magyar állam az Aegonba és az Unionba

Magyarország negyvenöt százalékos tulajdont szerez az Aegon Biztosítóban és az Union Biztosítóban. Az erről szóló adásvételi szerződést hétfőn írta alá Varga Mihály pénzügyminiszter a Vienna Insurance Group képviselőivel. A pénzügyminiszter erről Facebook-oldalán is írt bejegyzést.

Varga Mihály a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben kiemelte: a befektetés rendkívül előnyös Magyarország számára, ugyanis a két biztosító részesedése együttesen közel húsz százalék a hazai biztosítási piacon, éves díjbevételük pedig 240 milliárd forint, így a két cég együtt piacvezetővé válik a szektorban.

– hangsúlyozta Varga Mihály. Facebook-bejegyzésében hozzátette: 2002 és 2010 között a balliberális kormányok az állami vagyon jelentős részét eladták, nagyjából 190 céget privatizáltak. A kormány 2010-ben véget vetett az állami vagyon kiárusításának, és a korábbi rendszert átgondolt vagyonpolitika váltotta fel.

PestiSracok facebook image

– írta a pénzügyminiszter.

Forrás/Ftó: Varga Mihály Facebook-oldala

Ajánljuk még