Pesti Srácok

Magyarország energiaellátása stabil

Magyarország energiaellátása stabil

Ságvári Pál, a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) elnökhelyettese a Magyar Nemzetnek adott interjújában jelentette ki, hogy a földgáz és a villamos energia iránti igényeket is maradéktalanul fedezik a hazai rendszerek, Magyarország pedig kiváló infrastruktúrával rendelkezik és földgáztartalékai is megfelelőek.

Ságvári Pál hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek azt is, hogy az orosz-ukrán konfliktus kezdete óta folyamatosan figyelemmel kísérik, milyen sérülések érték az ukrán áram- és gázrendszert, és kritikus elemet eddig nem ért nagy problémát okozó támadás. Kitért arra, hogy az európai szolidaritás az energetika területén is erős: március 16-án az ukrán és a moldáv villamosenergia-rendszert csatlakoztatták a kontinentális európai rendszerhez, hogy segíteni tudják a területek energiaellátását.

– tette hozzá. Kiemelte: a hazai villamosenergia-ellátás biztonságát a szinkroncsatlakozás közvetlenül nem veszélyeztetheti. A hazai gázellátásról Ságvári Pál jelezte, hogy a földgáz továbbra is zavartalanul, a szerződések szerint érkezik. A tárolókban 1,25 milliárd köbméter földgáz van, ez a teljes kapacitás 20, az éves fogyasztás 13 százaléka, vagyis a szezonnak megfelelő szintű. Ebből 900 millió köbméter a stratégiai készlet, amihez csak vészhelyzetben kell hozzányúlni, tehát bőven van vésztartalék is - mondta. Azzal kapcsolatban, hogy a tárolói töltöttség elmarad az előző évek azonos időszaki szintjétől, a MEKH elnökhelyettese leszögezte: a tárolói szint a sok éves átlag szerinti, vagyis a kereskedők jól kiszámolták, hogy – megfelelő biztonsági ráhagyással – éppen elfogyjon a fűtési szezon végére. A jogszabály szerint a lakosság téli fogyasztásának 60 százalékát kitevő gázmennyiséget kell elhelyezni a tárolókban a fűtési szezon kezdetéig, ezen felüli beavatkozásra most nem lát indokot a hivatal. Olyan forgatókönyvvel sem számolnak, amely szerint hozzá kellene nyúlni a stratégiai készlethez, tehát szó sincs arról, hogy ki lenne "centizve" a betárolt földgáz mennyisége. A MEKH elnökhelyettese beszélt arról is, hogy a szolidaritás kérdése a földgázellátás területén is felmerül.

PestiSracok facebook image

– közölte. Az ukrán-magyar vezetéken jelenleg kiszállítás történik, de nem a hazai tárolókból, hanem a nyugat felől érkező gázt küldik tovább a kereskedők keletre. És míg korábban csak megszakítható módon lehetett Ukrajna felé szállítani, addig február 1. óta úgynevezett garantált kapacitás működik, ami azt jelenti, hogy akkor is szolidárisak tudunk maradni velük, ha befelé nem érkezik forrás – hangsúlyozta. Az ukrajnai háború hatásairól szólva a MEKH elnökhelyettese úgy vélte, bár érik találatok az ukrán infrastruktúrát, a felek mégis mintha ügyelnének arra, hogy a gerinchálózatok épek maradjanak.

– fogalmazott.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Teknős Miklós/Magyar Nemzet

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.