Pesti Srácok

Matolcsy György: a fenntarthatóság köré épül az új közgazdaságtan

Matolcsy György: a fenntarthatóság köré épül az új közgazdaságtan

A fenntarthatóság és a közérdek áll az új közgazdaságtan középpontjában; Magyarország már 2010-ben elindult ebbe az irányba - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szombaton Budapesten, az MNB első globális vitairatának bemutatóján.

Kiemelte: az "Új fenntartható közgazdaságtan" című kiadványt mérföldkőnek tekinti; ebben a jegybank folytat mindent, amit eddig elkezdett, és előrevetítik a várható fejleményeket. A világ az élet minden területén a fenntarthatóság köré épített fordulatra szorul, miután a civilizáció olyan kemény korlátokba ütközött, mint például az éghajlatváltozás - jelezte. Magyarország "ezt már 12 éve gyakorolja" azon keresztül, hogy helyreállította az állam pénzügyi egyensúlyát, majd a pénzügyi rendszer egyensúlyát, majd a növekedés és a fenntarthatóság irányába tett lépéseket. A jegybanknál napi-heti szinten foglalkoznak a zöld pénzügyekkel - fűzte hozzá. A civilizáció nagy szakaszokkal halad előre, az internet 1996-os megjelenése egy új szakasz kezdetét jelzi, amely ahhoz fogható változásoknak alapozott meg az emberiség történetében, mint amit az 1492-es földrajzi felfedezések jelentettek - magyarázta. Az internetnek köszönhetően a szellemi kapacitások összefűzhetővé váltak, "megismételjük, újjáéljük és gazdagítjuk" az 500 évvel ezelőtti reneszánsz és reform történéseket - tette hozzá. Megfogalmazása szerint a mostani reformáció a gondolat és a szellem reformációja, nem vallási, hanem fenntarthatósági, életmódbeli alapokon nyugszik.

Megjegyezte: a világ talált egy új erőforrást, amely az elfogyasztásával több lesz, exponenciálisan gyarapszik; a gondolat, a tudás, a kreativitás azzal lesz több, hogy elfogyasztják. Az új korszak az új erőforráson keresztül általános bőséget teremthet a globális közösség számára, rosszul használva azonban beleütközik a civilizáció korlátaiba, sőt "képes arra is, hogy magát megszüntesse". A jegybankelnök szerint az internet ugyan megteremtette a lehetőséget arra, hogy tudását mindenki megoszthassa, ugyanakkor szükség van egy iránytűre is az új közgazdaságtanban, ez pedig a közérdek, amelyet az állam képvisel. Az új közgazdaságtanban - amely meghaladja a klasszikus, a liberális, a neoliberális és a szociális piacgazdaság eszméit - igen nagy jelentősége van az adatok mérhetőségének, új mérőszámok kialakításának, azaz egy adatreform megvalósításának - összegezte.

A vitairatnak 43 szerzője van, angolul és kínaiul is olvasható; végső formáját a hozzászólásokkal kiegészítve ősszel teszik közzé - tájékoztatott az MNB elnöke. Beszélt arról is, hogy az MNB a fenntartható felzárkózásra tett javaslatainak 144 pontját május közepén mutatja be a kormánynak.

PestiSracok facebook image

Virág Barnabás, alelnök a rendezvényen elmondta, hogy a világ fenntarthatatlan pályán halad, a környezet terhelése évtizedek óta gyors ütemben nő, mára eléri a Föld kapacitásainak a kétszeresét. A 2020-as évek karaktere az, hogy viharosak; különböző piacokon - például ingatlan- és tőkepiac - óriási buborékok alakulnak ki, energiaválság, élelmiszerellátási gondok, társadalmi feszültségek vannak jelen a járvány és a geopolitikai feszültségek mellett - mutatott rá. Az új gazdasági helyzethez új közgazdaságtanra lesz szükség, a szakma ugyanis dogmatikussá vált - hangsúlyozta, utalva arra, hogy a vitairat célja az, hogy a valós problémákra terelje a figyelmet.

Kandrács Csaba, alelnök rámutatott: a könyv azért bátor, mert nem a múlttal vagy a jelennel foglalkozik, hanem megpróbálja sejtetni a jövőt, megosztja másokkal azt a tudást, amely az MNB-nél van, és lehetővé teszi azt, hogy mások is érvelhessenek. Patai Mihály, alelnök hangsúlyozta, hogy az elmúlt 10-12 évben a fősodratú közgazdaságtan is elmozdult a fenntarthatóság irányába, ami jó hátszelet adhat azoknak, akik az új fenntartható közgazdaság szerint gondolkodnak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.