Pesti Srácok

Csák János: 2030-ra megkétszereződnek a kutatás-fejlesztésre és innovációra szánt források

Csák János: 2030-ra megkétszereződnek a kutatás-fejlesztésre és innovációra szánt források

Magyarország a jelenlegi GDP-arányos 1,6 százalékról 2030-ra 3 százalékra növeli a kutatás-fejlesztésre és innovációra szánt forrásokat – mondta Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter a 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjainak átadásán, hétfőn, Budapesten.

Kiemelte: a polgári magyar kormány tisztában van azzal, hogy az ország jövőjének egyik kulcsa az innovációs kultúra és a kultúra innovációja. A miniszter szólt arról is, hogy az innovációhoz fontos többek között a kíváncsiság, a kreativitás, a jótékony kockázatvállalás, valamint az együttműködés, és utalt arra, hogy a pályázatra a nyertesek mintegy fele csoportban végzett munkát adott be. Csák János elismeréssel szólt a tudomány és az innováció területén dolgozók munkájáról, és köszönetet mondott a felkészítő tanároknak és a szülőknek.

Pakucs János, a MISZ tiszteletbeli elnöke hangsúlyozta, hogy a szövetség a versenyen a kreatív fiatalokat keresi, a résztevők maguk határozzák meg az innováció témáját. Kollár László, a rendezvénynek helyet adó Magyar Tudományos Akadémia főtitkára felhívta a figyelmet az akadémia középiskolásoknak indított programjára, amelyben a tudományos gondolkodást népszerűsítik. Jakab László, a BME professzora, a bírálóbizottság elnöke színvonalasnak értékelte a beérkezett munkákat, és elmondta, hogy a verseny egyben nemzeti válogató is, itt választják ki a tudományos és innovációs nemzetközi ifjúsági versenyeken induló magyar fiatalokat. György László innovációért felelős államtitkár a felkészítő tanárok és a legeredményesebb innovatív középiskolák díjazása kapcsán a pedagógusok és az intézmények szerepét hangsúlyozta a közösségek kialakulásában, a tudásvagyon fejlesztésében. Szabó Gábor, a MISZ elnöke a szellemi tulajdon védelmének fontosságára, a tanulás szükségességére, a kitartásra hívta fel a fiatalok figyelmet.

A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyének díjátadóján a kiemelkedő pályamunkákat is bemutatták. A bírálóbizottság 3 első, 3 második és 4 harmadik díjat ítélt oda, 12 pályázatot kiemelt dicséretben, további 27 pályázatot pedig dicséretben részesített. A 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen első díjat kapott Kovács Viktória és Tóth Regina, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium tanulóinak új rákdiagnosztikai eszközfejlesztése, Barna Benedek László, a Budapesti Szent István Gimnázium diákja élettani és gyógyszertudományi kutatása, valamint Kovács Nóra Anna, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjának Rusty névre keresztelt robotja. Kovács Nóra Anna a Magyar Innovációs Szövetség legjobb határontúli fiatal pályázónak járó ösztöndíját is megnyerte. Az első helyezettek képviselik Magyarországot 2022. szeptember 13–18. között a Leidenben megrendezendő 33. EU Contest for Young Scientists európai döntőben. A Magyar Innovációs Szövetség tájékoztatása szerint a 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyre 122 pályázat érkezett, ebből 10 határon túli magyar fiataloktól. A zsűri 63 pályázatot fogadott el és javasolt kidolgozásra, határidőre 53 pályamunkát dolgoztak ki. Az Európai Unió 1988 óta szervezi meg a Fiatal Tudósok Versenyét, hogy előmozdítsa a 14-20 év közötti fiatal tudósjelöltek együttműködését, és hozzájáruljon az ígéretes fiatal tehetségek fejlődéséhez. Az 1991/92. évi I. Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny megrendezésével Magyarország számára lehetőség nyílt arra, hogy – Közép-Európából elsőként – csatlakozzon az EU versenysorozatához.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.