Pesti Srácok

Varga Mihály akcióban: negyedbillió forint plusszal zárt a költségvetés júliusban!

Varga Mihály akcióban: negyedbillió forint plusszal zárt a költségvetés júliusban!

Több mint 250 milliárd, azaz negyedbillió forint többletet ért el az államháztartás központi alrendszere júliusban, amivel jelentősen csökkent az idei költségvetési hiány is. De mit jelent ez a gyakorlatban: röviden annyit, hogy egy kibontakozó globális válság közepén a magyar kormány gondoskodik arról, hogy a közös pénzügyeink rendben legyenek.

- derül ki a Pénzügyminisztérium (PM) hétfőn kiadott gyorstájékoztatójából.

PestiSracok facebook image

- olvasható a Pénzügyminisztérium hétfőn kiadott tájékoztatójából. Vagyis a kormány júliusban amellett, hogy többletet ért el, úgy gazdálkodott, hogy közben jelentősen csökkenteni tudta az államháztartás hiányát is.

- derül ki az ismertetőből. Ebből is látszik viszont, hogy a kata módosítása nagyon is indokolt volt, hiszen azok a százezrek, akik az adónem céljától eltérve, munkaviszonyt lepleztek a katás egyéni vállalkozásukkal, a becsületes adófizetőkkel szemben nem járultak hozzá a nyugdíjkassza kiadásaihoz, holott annak hiánya ezt nagyon is indokolja. A PM közleménye kiemeli: jelenlegi, bizonytalan világgazdasági helyzetben kiemelten fontos feladat a nyugdíjasok védelme.

A kormány ezért áprilisban döntött a nyugdíjak és egyéb ellátások 2022. júliusi kiegészítő emeléséről, és ezzel újabb intézkedést tett a nyugellátások és más ellátások vásárlóértékének megőrzésére. A kiegészítő emelés 2022 júliusától 2022. januárig visszamenőlegesen történt. Júliusban az emelt összegű ellátáson kívül januárig visszamenőleg az első hat hónapra járó különbözetet egy összegben kapták meg a nyugdíjasok, illetve a nyugdíjszerű ellátásban részesülők - emlékeztet a minisztérium.

Gyorstájékoztatójában a PM megállapítja: az orosz-ukrán háború és a brüsszeli szankciós politika jelentősen megnöveli a költségvetés kiadásait, a kormány emellett továbbra is elkötelezett az egyensúlyi mutatók javítása mellett. A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a háború árát ne a magyar emberek fizessék meg. Az idei költségvetés is biztosítja a forrásokat a rezsicsökkentés átlagfogyasztásig történő fenntartásához, a munkahelyek megőrzéséhez, a családok és a nyugdíjasok védelméhez.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Vajda János

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.