Pesti Srácok

Csökkenésnek indultak a kamatok, visszájára fordulhat az inflációs hatás

Csökkenésnek indultak a kamatok, visszájára fordulhat az inflációs hatás

Az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott a jegybanki alapkamat 13 százalékos szintjén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kedden. A kamatfolyosó két szélét a korábbi 12,5, illetve 19,50 százalék felső szélét 18,50 százalékra módosították, tehát ezt 100 bázisponttal csökkentették. A sajtótájékoztatón Virág Barnabás, a jegybank alelnöke leszögezte: effektív kamat 16 százalékra mérséklődött, ami azt jelenti, hogy a lakossági hitelezés terén is folytatódhat a racionalizálódási folyamat. Az alelnök arról is beszélt, hogy fordulat érzékelhető a hazai inflációs környezetben, középtávon pedig globális dezinflációs hatásra lehet számítani.

A döntés igazi hullámvasutat okozott a forint árfolyamában: a reggeli gyengélkedés után kora délutánra lendületet vett a magyar fizetőeszköz, és egy ideig a 373-as szintre erősödött az MNB kamatdöntésére várva. 13 óra magasságában azonban újra gyengült a magyar deviza, és már közelebb jár a 374-es euró-forint árfolyamhoz. A 14 órai döntés után azonban valósággal kilőtt a forint és 372,5-ös árfolyamig tornászta magát.

A részvények is rezonáltak az MNB bejelentésére: a magyar BUX-index 0,6 százalékot lépett vissza, a népszerű blue chipek közül a Mol árfolyama erősödött, a Richter 1,2 százalékot gyengült, az OTP pedig valamivel kevesebbet, 0,9 százalékot veszített az értékéből.

Ezt várták a jegybanktól

PestiSracok facebook image

A sajtótájékoztatón Virág Barnabás, a jegybank alelnöke rögtön leszögezte, effektív kamat 16 százalékra mérséklődött.

– mondta Virág Barnabás, a jegybank alelnöke. Ezzel folytatódik az a normalizációs folyamat, ami májusban elkezdődött, és a fokozatos közelítést folytatja az alapkamathoz a kedvező környezet megmaradása mellett.

– világított rá a jegybanki alelnök, aki hozzátette, hogy a külső és belső hatások az infláció gyors további csökkenése irányába mutatnak. Úgy véli, hogy idén a gazdaságpolitika minden vektora erősen dezinflál – mutatott rá Virág Barnabás, elismerve a kormányzat hozzájárulását az infláció letöréséhez. 2023 végére az infláció érezhetően 10 százalék alá süllyed – mondta Virág Barnabás. Ez egybecseng a kormányzati, egyszámjegyű inflációról szóló ígéreteivel.

Virág Barnabás azt is leszögezte, a nemzetközi térben azt lehet látni, hogy Európában egy általános inflációs fordulat bontakozódott ki. Megfigyelhető, hogy a maginflációs adatok kevésbe mozdultak el, sőt van ahol emelkedett is.

Forrás: Index, Fotó: MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.