Egy Bródy itt, egy Bródy ott – Így üzleteltek az ex-nácikkal a kommunista külkeresek (Interjú Borvendég Zsuzsannával)

Sokkoló, megdöbbentő könyvvel (A hálózat pénze) jelentkezett Borvendég Zsuzsanna történész, amelyről már hónapokkal ezelőtt izgatottan mesélt nekünk. A lényeg: Rákosi, majd Kádár elvileg kommunista külkeresei gond nélkül üzleteltek azokkal a náci németekkel, akik korábban Hitler meghatározó emberei voltak. És ez rendszerszerű volt. Feltűnik a Bródy-klán, Bródy Sándor írónak a leszármazottai, akik közül többen jelentős szerepet játszottak ezekben a játszmákban. Az oldalági rokon, Bródy János zenész apja közben a Magyar Népköztársaság egyik futtatott közgazdász-szakírója volt. Borvendég interjúnkban elmondja: őt magát is megrázta, ahogyan lépésről-lépésre kiderült, milyen hálózat játszott össze. Benne volt Amerika, a szovjetek, a nácik és a kommunisták. „Utat nyitott olyan pénzügyi köröknek, amelyeknek egyetlen célja az ország gazdasági erejének az elszívása volt, de ez nem pusztán anyagi kérdés. A sikerükhöz kellett a nemzet védekező képességének a leépítése is, a nemzeti érzés kipusztítása. Ezt már Rákosiék elkezdték, de a pontot a kádári kultúrpolitika tette ki. A szocialista internacionalizmus remek lépcsőfok volt a későbbi globalizmus felé.”

Az olvasót, a kutatót, a történészt egyaránt sokkolja a könyved. Azt azért eddig is láttuk, hogy a kommunizmus és a nácizmus nagyon is közel állt egymáshoz, de azt így ilyen szinten összerakva nem nagyon. Tulajdonképpen az egész múlt században ez folyt. Felteszek egy hatásvadász kérdést: volt benned olyan érzés, amíg kutattál vagy írtál, hogy néha megálltál levegőt venni? Te jó ég – vagy valami ilyesmit gondolva?

Igen, voltak ilyen pillanatok. Sokszor és sokan elmondták már, hogy a nácizmus és a kommunizmus egy tőről fakad: hasonló ideológia, hasonló eredménnyel. De ennyire konkrét történeteken keresztül látni ezt az elvtelen és aljas együttműködést, megrázó volt. Nem volt kis munka feltárni, hogy a könyv szereplői mit csináltak, kik voltak 1945 előtt.

És amikor kiderült, hogy azok a nácik, akik 1945 után jól szituált üzletemberként léptek elő és kommunista „elvtársaik” támogatásával monopóliumokat kaptak a magyar termékek forgalmazására, nem sokkal korábban még deportáltak, zsidó emberek legyilkolásában vettek részt, akkor nehéz volt higgadtnak és objektívnak maradni. Az együttműködést kiépítő kommunisták között olyanok is voltak, akik munkatáborból, vagy koncentrációs táborból szabadultak a háború végén, vagy családtagjaikat, szeretteiket veszítették el a holokauszt borzalmában. Először felfoghatatlan volt ez az egész.

És hozzáteszem, a baloldal számára mind a mai napig az egyetlen legitimációt a fasizmus és a nácizmus elleni harc jelenti, ennek tükrében azt mondom, hogy semmi erkölcsi talapzatuk nem maradt.

Könyved egyik kulcsszereplője Bródy István, Bródy Sándor egyik fia. Aki a frankfurti kereskedelmi képviseletet vezette. Mit kell tudnunk róla?

Ő az egyik szereplő, akit nehéz volt beazonosítani a források szűkössége miatt, de szerencsére hagyott maga után néhány fogódzót. Bródy István újságíró volt, Bródy Sándor író fia. A kommün alatt a Vörös Hadseregben harcolt, de valamilyen konfliktusa támadt, így dezertált és átállt Horthyék oldalára.

A két világháború között Berlinben is élt, ami a Komintern pénzügyi központja volt ebben az időszakban. Nem tudom pontosan, mit csinálhatott ekkor, de az biztos, hogy 1945 után a moszkovita és Komintern-vezér Vas Zoltán embere volt. Vas küldte őt 1947 tavaszán Németország angolszász övezetébe, hogy megkezdje a gazdasági tárgyalásokat. Három emberrel egyeztetett ekkor, mindhárom magasrangú náci tiszt volt a háború alatt Budapesten, kettő az ország gazdasági kiszipolyozásában vett részt, a harmadik a deportálások megszervezésében és biztosításában is közreműködött, ez utóbbit Karl Werkmeisternek hívták.

Bródyt nevezték ki 1949-ben a frankfurti kereskedelmi kirendeltség élére, egy ilyen pozíció betöltése titkosszolgálati feladat volt, ő kezdett hozzá annak a rendszernek a kialakításához, amely aztán évtizedekig működött.

Ugye nemcsak ő, az egyik testvére is fontos szerepet játszhatott. Hogyan?

Bródy András szintén újságíró volt, de róla még kevesebb információ lelhető fel. Az államvédelem adatai szerint a szovjeteknek dolgozott közvetlenül: a negyvenes évek második felében a nyugatnémet területeken a szovjet hírszerzés rezidense volt, ez azt jelenti, hogy titkosszolgálati hálózatot irányított, amelynek az iratok szerint a testvére is a tagja volt.

Bródy és a többi, azért nagyon jellemzően zsidó származású magyar külkeres volt nácikkal üzletelt. Erről zömmel tudtak is. Voltak közöttük olyan emberek, akiknek a családja a holokauszt áldozata lett. Nem beszélve most azokról, akiket nem faji, hanem baloldali elkötelezettségük miatt zártak lágerekbe. Hogyan magyarázták meg ezt önmaguknak?

Ez a legmegdöbbentőbb.

Nem tudom, hogyan számoltak el a lelkiismeretükkel, de legyen világos: ezeknek az embereknek a tetteit elsősorban nem a zsidóságuk határozta meg, hanem a bolsevizmushoz való kötődésük, a szándék, hogy a kiépülő kommunista rezsimet kiszolgálják. Kommunista funkcionáriusok voltak, akik – engedjük meg nekik – esetleg valóban hittek ebben az embertelen ideológiában, ráadásul a kor emberének közeli élmény volt Sztálin és Hitler kollaborációja, ha hithű kommunista volt valaki már a harmincas években is, nem volt teljesen idegen számára a nácikkal való együttműködés. Hajthatta őket a bosszú is, bár ez csak a kommunistává válásra ad magyarázatot, a népirtó nácikkal való együttműködésre nem.

Bródy István egyébként egy 1947-ben megjelent újságcikkében már magyarázkodott. Azzal mentegette tettét, hogy pragmatikus válaszokat kell adni az élet kihívásaira, az a nép, aki nem így reagál, belehal a hősiességébe vagy az érzelmeibe.

Beszélhetünk Bródy-klánról? A mi szabadságharcosunk, Bródy János apja az egyik legbefolyásosabb közgazdász volt. Az ő neve nem bukkan fel? Nem vett részt az üzletben?

Abban az értelemben, hogy Bródy Sándor fiai valamilyen szinten mind érintve voltak, akár a klán szót is használhatod.

Volt még két fiatalabb testvér, Illés és János, ők is részei voltak mindennek. János szintén Vas Zoltán embere volt, a fia – akit Vas Zoltán küldött az Egyesült Államokba – a világ egyik legnagyobb marketingcégének az elnöke lett később. A kádári kultúrpolitika kegyeltjeként zenei karriert befutó Bródy János oldalági rokona a könyvben szereplő Bródy fivéreknek.

Az ő édesapja, a közgazdász Bródy András marxista alapokon nyugodott, szintén nem volt a szocialista rendszer kitaszítottja, de ezekben az iratokban nem találkoztam a nevével.

Az biztos, hogy a Népköztársaság egyik legismertebb közgazdász-szakírójának számított, mesterének Lukács Györgyöt nevezték. Ha már a Kádár-diktatúra. A függöny előtt végig antifasizmus, később náci-ellenesség volt a jelszó. De tudjuk, a kutatásaidnak hála egyre pontosabban, hogy az üzlet mindent felülírt. Mondhatjuk, hogy ez az országok, a nemzetek, az átlagpolgárok rovására ment?

Hogyne, és nagyjából ebben a sorrendben, ahogy mondtad.

Az a külkereskedelmi gyakorlat, amelyet ezek az emberek kialakítottak még a negyvenes években, sértette az ország gazdasági érdekeit, kárt okozott, bár nyilván volt pozitív hozadéka is, hiszen nyugati kapcsolatokat épített, nem engedte, hogy kiessünk a világ vérkeringéséből. De nem a mi érdekünkben működött a rendszer, ez a vérkeringés többet vitt el, mint amennyit hozott. Hosszabb távon pedig olyan következményekkel járt, amit még ma sem tudunk pontosan felmérni. Utat nyitott olyan pénzügyi köröknek, amelyeknek egyetlen célja az ország gazdasági erejének az elszívása volt, de ez nem pusztán anyagi kérdés.

A sikerükhöz kellett a nemzet védekező képességének a leépítése is, a nemzeti érzés kipusztítása. Ezt már Rákosiék elkezdték, de a pontot a kádári kultúrpolitika tette ki. A szocialista internacionalizmus remek lépcsőfok volt a későbbi globalizmus felé. És végül ott van az átlagpolgár, akire bűnbakként ráterhelték mindennek a felelősségét: túl nagy a szád, többet eszel, mint amit megtermelsz, szégyelld magad, hiszen ennek köszönheti még az unokád is, hogy nyögi az eladósodás terhét – mondták Kádárék. Orbitális hazugság! A magyar ember saját magát kizsákmányolva termelte meg, amit elfogyasztott.

Kőkeményen, tényekre építve írsz erről a remekül felépített csoportról. „A lobbi tagjai a kereskedelmi vállalatok és a pénzintézetek egyes vezetőiből, a KKM néhány tisztségviselőjéből, valamint az őket támogató titkosszolgálati háttérből kerültek ki, ez utóbbit elsősorban a katonai felderítésen, az MNVK-2-n belül kialakult szűk csoport alkotta.” Ez maga a hálózat, igaz?

Pontosítanék: ez a hálózatnak az a része, amit látunk.

Ne feledjük el, hogy ezek az emberek külső érdekeket szolgáltak ki, egy nyugati hálózat helyi ágensei voltak, ezért megkapták a fizetségüket, amely persze a mi fogalmaink szerint jelentős vagyon lehetett, de elenyésző töredéke annak, amit nemzetközi erőterek, pénzügyi csoportok profitként elkönyvelhettek. Az általam leírtak hidegháborús viszonyok között történtek, ekkor titkosszolgálati részvétel nélkül mindezt nem lehetett volna kivitelezni, de ezt se úgy képzeljük el, hogy az egész szervezet ezeknek dolgozott.

Nyilván a hálózatnak voltak emberei a hírszerzésnél olyan pozíciókban, ahonnan tudták úgy manipulálni a dolgokat, hogy segítsék a hálózat működését. A katonai hírszerzés, vagyis az MNVK-2. az eddig feltárt iratok alapján valóban súlyosabban érintett volt ebben a mechanizmusban.

Hihetetlen figurák bukkannak fel a könyvedben. Egy rakás magát átmentő náci, akiknek üzleteléséhez mind a Nyugat, mind a Kelet jórészt asszisztált. Emil Hoffmann valamikor Goebbelsnek dolgozott, aztán közvetve Moszkvának. Vagy ott van a szintén ex-náci Karl Bickenbach. Melyik története fogott meg leginkább?

Emil Hoffmann egy elképesztő kalandor lehetett mindenféle erkölcsi vagy ideológiai gátlás nélkül. Szinte nem volt olyan valamirevaló hírszerzés, akiknek ne dolgozott volna, ezzel nagyon nagy szívességet téve nekem, hiszen az ő történetére felfűzve lehetett összeszedni ezt a gyomorforgató kollaborációt.

Sok nyomot hagyott maga után, mert a célja szerintem egyszerűen a magamutogatás volt, szerette elhitetni a környezetével, hogy ő egy igazi James Bond, így felhasználta minden titkosszolgálat. Komoly szolgálatokat tett Kádáréknak is, szerepe volt a „gulyáskommunizmusról” alkotott hamis kép kialakításában, de erről a következő kötetben fogok írni. Karl Bickenbach pedig a mintapéldánya ennek a velejéig romlott közegnek. A háború alatt az elrablott zsidó vagyonok értékesítéséből szerzett magának pénzügyi alapot ahhoz, hogy 1945 után „üzletemberré” válhasson. Jó kapcsolatai voltak a magyarországi kommunistákkal, monopóliumot kapott egy csomó impextől.

Az 1956-os forradalom után az egyik legfontosabb elrendezendő feladata Fekete Jánosnak és a mögötte álló köröknek az volt, hogy a kiesett forgalom miatt kárpótolják az ex-náci kereskedőt. A magyar nemzet a vérével áldozott a szabadságért, a huszadik század legtisztább, legfelemelőbb és egyben legreménytelenebb háborúját vívta, közben ezek meg azzal voltak elfoglalva, hogy a náci barátaikat hogyan kompenzálják a „kellemetlenségekért”.

Folytatjuk a második résszel. Borvendég Zsuzsanna már most sikerlistás könyve itt megrendelhető.