bródy istván
Egy Bródy itt, egy Bródy ott – Így üzleteltek az ex-nácikkal a kommunista külkeresek (Interjú Borvendég Zsuzsannával)
Sokkoló, megdöbbentő könyvvel (A hálózat pénze) jelentkezett Borvendég Zsuzsanna történész, amelyről már hónapokkal ezelőtt izgatottan mesélt nekünk. A lényeg: Rákosi, majd Kádár elvileg kommunista külkeresei gond nélkül üzleteltek azokkal a náci németekkel, akik korábban Hitler meghatározó emberei voltak. És ez rendszerszerű volt. Feltűnik a Bródy-klán, Bródy Sándor írónak a leszármazottai, akik közül többen jelentős szerepet játszottak ezekben a játszmákban. Az oldalági rokon, Bródy János zenész apja közben a Magyar Népköztársaság egyik futtatott közgazdász-szakírója volt. Borvendég interjúnkban elmondja: őt magát is megrázta, ahogyan lépésről-lépésre kiderült, milyen hálózat játszott össze. Benne volt Amerika, a szovjetek, a nácik és a kommunisták. „Utat nyitott olyan pénzügyi köröknek, amelyeknek egyetlen célja az ország gazdasági erejének az elszívása volt, de ez nem pusztán anyagi kérdés. A sikerükhöz kellett a nemzet védekező képességének a leépítése is, a nemzeti érzés kipusztítása. Ezt már Rákosiék elkezdték, de a pontot a kádári kultúrpolitika tette ki. A szocialista internacionalizmus remek lépcsőfok volt a későbbi globalizmus felé.” Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után