Pesti Srácok

Rendőröket hívott a rendőrökre egy bűnöző az USA-ban

Rendőröket hívott a rendőrökre egy bűnöző az USA-ban

Az Egyesült Államokban egyre nehezebb felelősségre vonni a bűnözőket, köszönhetően az "érzékenyített" ügyészségeknek, és azoknak a demokraták által elfogadtatott törvényjavaslatoknak, amelyek fokozatosan korlátozzák a rendőrség jogköreit. A napokban egy hajléktalan férfi igyekezett ki is használni ezeket a rendeleteket: a férfit a rendőrség vette üldözőbe, miután bejelentés érkezett, hogy fogva tartja a barátnőjét, ám ő éppen a segélyhívón jelentette be, hogy az eljárás szerinte törvénytelen.

Egy nő azzal hívta fel a 911-es segélyhívószámot, hogy egy barátnőjét fogva tartja egy hajléktalan férfi a Washington állambeli Seattle-ben. Amikor a kiérkező rendőrök üldözőbe vették a gyanúsított autóját, az felhívta a rendőrséget, és kijelentette, hogy egy 2021-es, a demokrata párti többség által elfogadott törvény értelmében nem vehetik őt üldözőbe, ezért azonnal fújják le az akciót – írja a Demokrata.

A 23 éves Isaac Sissel és egy meg nem nevezett, 19 éves nő már két hete a férfi autójában élt, miután nem sokkal korábban megismerkedtek. Sissel állítólag bántalmazta a nőt, aki a rendőrség szerint később azt állította, naponta megfenyegette, hogy megöli. Május 9-én kora reggel a 19 éves lány egyik barátja azt jelentette a 911-es segélyhívószámon, hogy Sissel fogva tartja a „lányt és a macskáját az autóban”. Hozzátette, hogy Sissel egy bűnöző, a gépjármű lopott, a férfinél kés és minden bizonnyal kézifegyver is van. Kiérkezés után a rendőrök rátaláltak a gyanúsítottra és az áldozatra, de Sissel a fiatal nővel együtt elhajtott, miután meglátta a rendőrautó vészvillogóját. A rendőrök ezért üldözőbe vették, nem sokkal később pedig Sissel felhívta a 911-es segélyhívószámot.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Sissel a diszpécsernek, miközben egy 2021-es Washington állambeli törvényre hivatkozott, amely erőteljesen korlátozza a rendőrök lehetőségét az autós üldözések során. Az említett, a demokraták által támogatott jogszabály (House Bill 1054) tavaly júliusban lépett hatályba, és megtiltja a rendőröknek, hogy autóval vegyék üldözőbe a gyanúsítottakat, kivéve, ha alapos okkal feltételezhető, hogy az illető erőszakos vagy szexuális bűncselekményt követett el, illetve ha alapos gyanú van arra, hogy ittasan vezet. A törvény továbbá korlátozza a rendőrök lehetőségeit a könnygáz, valamint a katonai felszerelés használatával kapcsolatban is. Az interneten elérhető információk szerint Sissel legutóbb 2021. október 3-án szabadult, és jelenleg a King megyei börtönben tartják fogva.

Forrás: Demokrata; Fotó: MTI/AP/Star Tribune/Carlos Gonzalez (illusztráció)

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.