Egy diktatúra, ahol az ellenzéki javaslatok is teljesülhetnek
Milyen diktatúra az, ahol az ellenzék kívánsága teljesülhet? – teszem fel a kérdést magamnak nap mint nap, amikor azt látom, hogy a kormány sorra húzza ki a baloldali képviselők méregfogait. Hiszen több olyan témában is lépéseket tett a kormány, amivel imádnak kampányolni a baloldaliak: ilyen például az egészségügyi dolgozók béremelése, a fiatalok segítése, a nyugdíjak emelése vagy most épp a szociális ágazatban dolgozók béremelése. Bár a baloldal ezeken a területeken kormányzása alatt csak ártani tudott, most bőszen követelik a kormánytól, hogy az általuk vétett hibákat azonnal javítsa ki a Fidesz–KDNP. Ha pedig ez sikerül, jön a licitálás a végtelenségig, de mikor jön végre egy elismerő poszt vagy nyilatkozat?
Tűkön ülve várom, hogy mikor írja ki közösségi oldalára Ungár Péter azt az egyszerű mondatot, hogy „köszönöm, miniszterelnök úr”. Régóta várom már ugyanezt Korózs Lajostól, Kunhalmi Ágnestől, Bangóné Borbély Ildikótól és még sorolhatnám az ellenzéki névsort. Ugyanis a kormány kritizálása mindig nagyon megy az ellenzéknek, de amikor az általuk is javasolt különböző béremelések is célba érnek, nem vélem felfedezni a megkönnyebbült, elégedett sóhajt. Hiszen ezek a politikusok állítólag az emberekért dolgoznak, a politika pedig csupán eszköz ahhoz, hogy ötleteiket a köz érdekében véghezvigyék.
Az LMP politikusa például már rengetegszer felemelte a szavát a szociális dolgozókért, béremelést követelve. Rengetegszer posztolt már azzal a szöveggel, hogy
Mikor hallja meg végre a kormány a szociális dolgozók hangját?
Jelentjük, meghallotta – mármint a szociális dolgozók hangját, nem feltétlenül Ungárét –, ennek eredményeképpen pedig húsz százalékos béremelést kapnak az ágazatban dolgozók.
A két szocialista képviselőnő, Kunhalmi Ágnes és Bangóné Borbély Ildikó – akik együtt sem képesek leírni helyesen azt a szót, hogy „fojtani” – nyilatkozataiban vagy közösségi oldalaikon sem láttam, hogy örülnének a pedagógus-béremelésnek vagy a bölcsődei dolgozók béremelésének, esetleg a 25 év alattiak szja-mentességének. Pedig sokszor tették szóvá a parlamentben is, hogy ezeken a területeken lépéseket kell tennie a kormánynak.
Ugyanígy nem láttam és hallottam a boldogságtól a bőréből kiugrani Korózs Lajost sem az egészségügyi dolgozók béremelését illetően, vagy akkor, amikor 42 új mentőautót kapott az Országos Mentőszolgálat. Pedig, mint tudjuk, nagy figyelemmel kíséri a mentősök munkáját a politikus, de az kimerül az álhírek terjesztésében.
A baloldal úgy működik, mint a női szeszély
Jakab Péter pedig követelte a minimálbéremelést. Voilá! Bárcsak minden kívánsága így válna valóra, akkor talán még az éjszakában nyúlóan sem kellene dolgoznia a kolléganőjével, pláne nem bukna le sztahanovista természetével.
A DK-s Varju László pedig a nyugdíjakért aggódik, holott a 13. havi nyugdíjat épp ők szüntették be, most viszont nem tud örülni annak, hogy nemcsak ezt vezetik vissza, de még nyugdíjprémium is lesz.
A baloldal kreativitását azonban már megszokhattuk, ugyanis ha valamit a kormány az ő követeléseiknek megfelelően csinál, jön a licit. Ha 20 százalékkal emelkednek a bérek, akkor az a bajuk, hogy miért nem 35-el, ha 200 ezer forint lesz a minimálbér, akkor pedig az, hogy miért nem 250 és így tovább. A „miből” kérdése persze nem érdekli őket, ahogyan az sem, hogy egy kifosztott országot hagytak annak idején maguk után, tele adóssággal.
A benzinár ügye is egy hasonló téma, amiről kezdetben azt mondták, hogy az állam avatkozzon be, majd amikor 480 forintban maximálták annak literenkénti árát, hirtelen probléma lett az állami beavatkozás a piac működésébe (plusz krokodilkönnyek a szegény benzinkutasokért). A családtámogatási rendszer is hasonló, hiszen állandó kritika éri balról, majd a haszonélvezői is ugyan innen jönnek.
Az ellenzék és a kormány kapcsolata ezért számomra kicsit olyan, mint amikor a férfiak meg akarják érteni a nőket, de a nők sokszor maguk sem tudják, hogy mit akarnak. Egy elismerő nyilatkozat viszont sokszor csodákra képes még akkor is, amikor maguk sem tudjuk, hogy pontosan mit akarunk.
Fotó: Facebook
