Pesti Srácok

Egy éremmel végeztek öttusázóink, Marosi Ádám hatodik lett

Egy éremmel végeztek öttusázóink, Marosi Ádám hatodik lett

Mindvégig az első tízben versenyzett Marosi Ádám az öttusázók között, de egyik versenyszámban sem tudott felzárkózni a közvetlen élmezőnyhöz. A regnáló világbajnok hatodik lett az olimpiai versenyben.

Női versenyzőinkkel azonos eredményű vívást mutatott be Marosi Ádám, ezzel a 10. helyen állt összesítésben. Kasza Róbert ennél sajnos jóval gyengébben jött ki az első versenyszámból, csupán 27. volt a 36 fős mezőnyből. Az úszásban Marosi 9., Kasza 12. lett, 311, illetve 309 pontot gyűjtöttek a második versenyszámban. Ekkor, a mindig kritikusnak számító lovaglás előtt Marosi összesítésben is 9. volt, 42 pont hátránnyal, Kasza pedig felúszott a 22. helyre, ahonnan 72 pont hiányzott neki az elsőhöz képest.

A női versenyben tegnap nagy felfordulást okozó Saint Boy nevű lovat kivonták a forgalomból a szervezők, de sajnos Kaszának így sem igazán jött be a lovaglás: a verőhibáért és megtorpanásért járó 17 pont levonás mellett időtúllépésért is kapott 12 büntetőpontot, így 271 pontot írtak jóvá neki. Marosi Ádám ugyanakkor itt is rendben volt, verőhiba nélkül teljesített, csupán időtúllépésért kapott 3 büntetőpontot, amivel a versenyszám negyedikje lett, összesítésben pedig a 7. helyről várhatta a lövészettel kombinált futást, 31 pont, azaz ennyi másodperc hátránnyal.

A hátrányából mintegy tíz másodpercet tudott lefaragni, és ez arra volt elég, hogy egy helyet előrelépjen, a 6. helyre. Eközben az élen óriási izgalmak történtek, a jelentős előnnyel első helyről induló brit Choong-ot csaknem utolérte a két koreai, miközben a cseh Jan Kuf elkezdett visszacsúszni. A kombinált futás hőse viszont kétségkívül az egyiptomi Ahmed Elgendy volt, aki a vert mezőnyből, 50 másodperc hátrányból indulva utolérte az éllovas britet, és egy időre át is tudta venni a vezetést. Choong azonban a végén tudott újabb erőket mozgósítani, és ellépett az egyiptomitól. A másik meglepetésember a cseh Martin Vlach, aki végül 36 másodperces különbséget ledolgozva utolérte, és a befutónál megelőzte Marosi Ádámot. Kasza Róbert a 26. helyen ért célba.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.