A Törökországban és az Egyesült Államokban is terrorszervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspárt aktivistáit valaki molinóstul, szórólapostul beengedte az Európai Parlament épületébe múlt hét szerdán, a 10–20 fős csoport pedig kihasználva az alkalmat, megzavarta a plenáris ülés munkáját, többek közt azzal fenyegetőzve, hogy leugrálnak a vendégeknek fenntartott karzatról. A kínos biztonsági fiaskó után egy héttel kerültek csak fel az incidensről szóló hivatalos videók az Európai Parlament honlapjára. Roberta Metsola EP-elnök az incidensről szóló nyilatkozatában különben köszönetet mondott a biztonsági szolgálatnak az incidens gyors és szakszerű kezeléséért a nehéz körülmények közepette.
Közel egy hétig próbálta az Európai Parlament hivatalos oldalán szőnyeg alá söpörni azt az akár komolynak is tekinthető biztonsági figyelmetlenséget, amely a plenáris ülés munkájának megszakításához vezetett. A február 15-ei incidensről a Politico is beszámolt ugyan, de a konkrét eseményekről készült felvételek hiányában, hiszen azok csak egy hét elteltével kerültek fel az EP honlapjára. A Politico ugyanakkor megírta, hogy kurd aktivisták miatt kellett felfüggeszteni az ülést, és Roberta Metsola EP-elnöknek kellett végül tárgyalni velük, mert azzal fenyegetőztek, hogy leugranak a látogatók számára fenntartott erkélyről. A 15–20 fős társaság emellett hangosan követelte Abdullah Öcalan, a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) alapítójának szabadon bocsátását, szórólapokat dobáltak le az erkélyről és molinókat is kifeszítettek. A Politico egyébként megszerezte az egyik szórólapot is, amelyen arra hívták fel a figyelmet, hogy Abdullah Öcalan magánzárkába zárása ellentétes a fogvatartásról szóló nemzetközi egyezményekkel, és sokan aggódnak Öcalan egészségi állapota miatt, amellyel kapcsolatban teljes a hatóságok hírzárlata.
Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a kurd munkáspártot nemcsak Törökország, de az Egyesült Államok is terrorszervezetként tartja számon.
Roberta Metsola a botrányt követően rövid állásfoglalásban próbálta valahogy kommentálni a biztonsági rendszer hiányosságait jelző „rendbontást”. Mint az Európai Parlament elnöke fogalmazott, február 15-én „incidens történt az ülésteremben”, amely az ülés „rövid ideig történő” felfüggesztéséhez vezetett.
A látogatóként az EP épületében tartózkodó, a látogatóknak fenntartott galériáról fejezték ki tiltakozásukat, és megtagadták a távozást
– összegezte a történteket Metsola. Mint hozzátette, aggodalomra adott okot, hogy a hangoskodók a titakozás közben esetleg kárt okozhattak volna magukban, de szerencsére senki nem sérült meg, és az összes tiltakozó végül elhagyta az EP épületét. Metsola köszönetet mondott a biztonsági szolgálatnak az incidens gyors és szakszerű kezeléséért a nehéz körülmények közepette.
Az Európai Parlament büszkén kiáll a véleménynyilvánítás szabadsága és a tiltakozás joga mellett, de minden tiltakozásnak tiszteletben kell tartania az EP belső szabályait, és nem szabad megzavarnia demokratikus vitáinkat
– jelentette ki az EP elnöke, hozzátéve:
nem teremtünk ügyüknek akkora nyilvánosságot, amit szerettek volna, nem így lehet felkelteni az Európai Parlament figyelmét. Mi békésen, nyugodtan és nem fenyegetve vitázunk, tárgyalunk és döntünk.
Roberta Metsola bejelentette: teljes jelentést kért az esetről.
Forrás/fotó/videó: politico.eu/europarl.europa.eu
Tamád
2023-02-23 at 20:43
Minket leugatott a biztonsági őr mert megtapsoltuk a Fidesz képviselőjének felszólalását.
Az EP annyira nem tartja a saját normáit, hogy a látogatók számára nincs magyar nyelvű videó, tolmács se mindig!
lhotx
2023-02-23 at 15:22
Bűzbombont, vagy visketőporos durranókat és vihettek volna magukkal. Sőt, még jobbat is: elektromágneses-impulzuskeltő fegyvert, mondjuk akkorát, amitől nemcsak a mobilok, tabletek, laptopok adják be a kulcsot, de még az emberi agyakban is eszméletvesztést okoz. Akkor aztán feküdne az egész EP-gyülekezet.
Minta állam
2023-02-23 at 12:13
Csak így egyszerűen be lehet jutni oda?
A nyugati állampolgárok miért nem dobálnak ha ilyen egyszerű besétálni?
Bár mit dobálhattak volna ,kalapácsot szekercét ha jól gondolom ,mert nem volt ellenőrzés
Veletek
2023-02-23 at 02:01
Nem véletlenül ordibálnak ott. A kurd területeket is szétosztotta , úgy három állam között a nyugati politika. Ezt a megoldást nagyon kedvelik, a közismert “Osszad meg és uralkodj ! ” elv alapján. Rengeteg ember halt meg miatta. Nem képes a nyugati politika normálisan lerendezni bármit és ők akarnak “Világtanácsot”.
lacika
2023-02-23 at 01:03
“…nem így lehet felkelteni az Európai Parlament figyelmét. Mi békésen, nyugodtan és nem fenyegetve vitázunk, tárgyalunk és döntünk.”
…a megfelelő zsozsóért…
Rolo
2023-02-22 at 22:15
🤣🤣🤣🤣
És akkor csodálkoznak,hogy a törökök miért nem járulnak hozzá,hogy csatlakozzon Svedország a NATO-hoz miközben a svedek ezeket melengetik a keblükön🤭🤭🤭🤭
Most kaptatok pici ízelítőt,hogy kik ezek🤫🤫🤫🤫
Theo
2023-02-22 at 18:43
Polizzanak igaza van azt az épületet már nem lehet “elronditani” jobban. Úgy randa, ahogy van.
Füge
2023-02-22 at 18:04
…brüsszeli média és sajtószabadság…
Tudományos libsizmus
2023-02-22 at 16:33
1915-ben a törökök kiszámítottan kurdok által lakott területeken hajtották át az örményeket. A hátsó szándék az volt, hogy majd a kurdok intézik el az örményeket, nem a török hatóságok. Így széttárhatta a kezét a török szultán, amikor jöttek a németek: ezt mégse kellett volna. Azok nem mi voltunk. Azok a kurdok voltak.
Tudományos libsizmus
2023-02-22 at 16:30
Hogy szidja egyik perzsa (török, örmény, stb.) a másikat?
– Kurd az anyád
polizza
2023-02-22 at 16:28
Oda nemcsak valaki képviselő, képviselőcsoport invitálására lehet bejutni? Vagy ott a turisták úgy jönnek-mennek tetszésük szerint?
Mert ha az előbbi, akkor csak meg kell nézni, ki/-k volt/-ak a szervező/-k.
Egyébként meg ott gondolom nem okozna elrondító hatást – mint mondjuk nálunk az Országházban – ha azt a részt
egy törhetetlen, golyóálló üveg, vagy plexifallal lezárnák. Oda a teremből minden behallatszana, de onnan a terembe semmi. És akkor nincs ugri-bugri lehetőség, papirfecni szórkáló lehetőség és beordibálási lehetőség. Max. ordibálhatnak egymás között.