Pesti Srácok

Egy isaszegi sörözőben múlatta az idejét a gödöllői lányt cserbenhagyó autótolvaj

Egy isaszegi sörözőben múlatta az idejét a gödöllői lányt cserbenhagyó autótolvaj

A rendőrség elfogta annak az autórablásnak a gyanúsítottját, aki a bűncselekmény elkövetése során egy fiatal nő halálát okozta csütörtökön éjjel Gödöllőn - közölte a rendőrség honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) pénteken. A gödöllői Szénási Lajos, aki ellen korábban körözést adtak ki, pénteken délután egy isaszegi sörözőben került rendőrkézre. Sajtóinformációk szerint a tettes korábban tehetséges cigányzenész volt, rendezett családi háttérrel, de ngy évvel ezelőtt félresiklott az élete.

Bátorsága vezetett a tragédiához

Emlékezetes, a 35 éves férfi el akarta vinni a sértett autóját, rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás ellene. A tájékoztatás szerint egy 24 éves gödöllői nő csütörtökön késő este állt meg az autójával a háza előtt, majd kiszállt a kocsijából, hogy a kaput kinyissa. Ekkor a férfi beült az autóba és megpróbált elhajtani a helyszínről. A sértett ezt meg akarta akadályozni, azonban az autó az út melletti árokba sodródott, maga alá temetve a sértettet. A nő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A gyanú szerint a férfi ezt követőn kiszállt az autóból, majd elmenekült a helyszínről.

A gyanúsítottat előállították a Gödöllői Rendőrkapitányságra, ahol kihallgatják - közölte a PMRFK.

PestiSracok facebook image

Egy napsugárral kevesebb a földön

Darvasi Ilona, A Turay Ida színház igazgatónője Facebook-bejegyzésében azt írta:

"Egy napsugárral kevesebb a Földön, egy csillaggal több lett az égen.

Július 28-án egy aljas, kisstílű gazember elrabolta színházunk legszebb mosolyát. Elvette B. Zsófiánk életét! Gödöllőn el akarta lopni Zsófi autóját, de ő nem hagyta. Harcolt, küzdött érte, mint mindig mindenért, de végül ez a kis törékeny lány maradt alul. Ez a szőke, csupa mosoly, örök pozitív, energikus, kedves lány nincs többé. A nézők hiába keresik majd a pénztárban, nem lesz ott, hogy segítsen, hogy az új előadásokról meséljen.

Fiatal volt, kedves és szép. Tőle fosztott meg bennünket egy gyilkos, aki elfutott a tett színhelyéről. Értelmetlen halál. Soha nem jön jókor, de ilyen fiatalon nem lett volna szabad, hogy elvegye tőlünk!

Azt mondják : nincs pótólhatatlan ember. Ez nem igaz. Zsófi is az. Senki nem tudja majd az ő hiányát feledtetni velünk. Isten veled Zsófi!"

A Turay Ida színház Facebook-oldalán szerdán még boldog születésnapot kívántak a színház szervezési vezetőjének.

Elsétált a helyszínről

A Blikk.hu helyszíni tudósításában a tragédia szemtanúit is megszólaltatta. A beszámolók szerint a férfi a történtek után elsétált, és csak néhány méter után kezdett futni. Mire a fiatalok csoportja a balesethez ért, már látták, hogy nem tudnak segíteni.

Tehetséges cigányzenész volt

Sajtóinformációk szerint a férfi egy ismert cigányzenész, aki korábban a 100 tagú cigányzenakarból kivált Magyar Nemzeti Cigány Művészegyüttesnek a tagja volt. A Blikk.hu az egyik zenésztársai is megszólaltatta, aki elmondta, Sz.Lajos tehetséges zenész volt, de négy éve félresiklott az élete. Lánytestvérei egyetemet végeztek, apja is magasan elismert zenész. Azt a zenésztárs nem árulta el, mi történt 4 éve a muzsikussal, mert azzal a nyomozást veszélyeztetné.

Forrás: MTI/hirpress.hu/blikk.huFotó: hirek.ma

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.