Pesti Srácok

Egy, az Iszlám Államhoz tartozó terrorcsoportot számoltak fel Oroszországban

Egy, az Iszlám Államhoz tartozó terrorcsoportot számoltak fel Oroszországban

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) felszámolta az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyik terrorsejtjét - közölte hétfőn az Interfax orosz hírügynökség az FSZB-re hivatkozva. A dél-oroszországi Rosztov-na-Donu városának közelében végrehajtott akció során a belföldi hírszerzés emberei végeztek a háromfős csoport vezetőjével és elfogták annak két másik tagját is.

Az FSZB beszámolója szerint a fő gyanúsított tüzet nyitott a rendőrökre, amikor azok megpróbálták megállítani kocsiját. A lövöldözés során működésbe lépett a járműben lévő robbanószerkezet. A férfi a helyszínen életét vesztette a robbanásban. Két társát Rosztov-na-Donu mellett fogták el, náluk robbanószerkezeteket, detonátorokat és harceszközöket találtak. Az FSZB szerint a mostani csoport nyomára a tavaly áprilisban felszámolt rosztovi terrorsejt kapcsolatainak elemzésével sikerült rábukkanni. Az orosz állampolgárságú férfiakról kevés információt hoztak nyilvánosságra. Annyit lehet tudni, hogy a térségben több merénylet elkövetését is tervezték civil, illetve rendőrségi célpontok ellen.

Oroszország a bűnszervezetek és az iszlamisták különösen délen és a Kaukázus északi részén tevékenyek. Az Iszlám Állam az ország főként muszlimok által lakott régióiból toborozza helyi tagjait.

Forrás: MTI; Fotó: Orientalista.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.