
Egy egyházi személy ne szóljon bele politikai kérdésekbe – mondaná a HVG, ha éppen nem arról lenne szó, hogy egy német püspök milyen szívhez szólóan állt ki az LMBTQ-lobbi mellett a Deutsche Wellének adott interjúban. Persze, abban az országban, ahol egy leszbikus lelkészpár már az első gyermekét várja és YouTube-on hirdeti, mennyire elmaradott az egyház, egy ilyen kijelentés igazi bátorságra vall; ilyenkor a médiának is meg kell védenie a püspököt, mert biztosan üldözni fogják a véleménye miatt…
Örömmel keresztelné meg két leszbikus nő gyermekét Helmut Dieser aacheni katolikus püspök, aki szerint azonos nemű emberek egymás iránti vonzalma nem rendellenes, hanem az emberi szexualitás egyik változata. A püspök nemrég interjút adott a Deutsche Wellének, amelyet a HVG közölt.
A homoszexualitás – ahogyan azt a tudomány is alátámasztja – nem rendellenesség, nem betegség, nem valamiféle hiányosság megnyilvánulása, és pláne nem az eredendő bűn következménye. Azt kell mondanom: a világ színes, a teremtés pedig sokszínű. Ha pedig ez így van, akkor miért lenne másként pont a szexualitásban? Akkor abban is elfogadhatjuk a sokféleséget, mint olyasvalamit, ami Isten szerint való, és amely ilyen módon nem sértheti a Teremtő akaratát
– fejtette ki kérdésre válaszolva Dieser, aki szerint az azonos nemű emberek egymás iránti vonzalma nem rendellenes, hanem az emberi szexualitás egyik lehetséges változata. Arra is kitért, hogy ő sem gondolta mindig így, de azóta felvilágosult a progresszív eszmék tekintetében.
Sokáig abban a hitben voltam, hogy a homoszexualitás korlát a férfi vagy női identitásban. Sokszor érveltem így. De különösen a fiatalok esetében éreztem egyre gyakrabban, mennyire elfogadhatatlan ez az álláspont. Komolyan gondolkodóba estem emiatt. Aztán megtanultam, hogy az efféle nézetek teológiailag sem meggyőzőek.A valóság nem mehet szembe Istennel, és Isten sem mehet szembe a valósággal. Ennek a hittételnek az igazságáról mélyen meg vagyok győződve. Olyan Istenben hiszünk, aki testet öltött ebben a világban, elfogadta a mi emberi mivoltunkat. Ez olyan bizonyosságot kell, hogy adjon nekünk, hogy bátran szembe tudjunk nézni az emberi létünk realitásaival
– érvel a katolikus vezető.
Forrás: HVG; Fotó: Srecko Matic/DW
Karácsony.sk
2022-11-15 at 01:21
Akkor bazd meg magad!
idióta!
Szlovákiából…..
Uncle Ment
2022-11-14 at 10:08
Jó csaj.
Laszlo54
2022-11-14 at 08:27
Nos erre mondaná Hofi Géza ” a szar húzza le a wc-t” ,és ezt a beteg ideológiát egy püspök hirdeti! Azért feltennék néhány kérdést a magyarországi püspöki kar tagjainak is a hazai pedofil és egy vissza élések eltussolásának ügyébe?!
Stirlitz
2022-11-14 at 07:45
Ez a baromállat, német, buzi püspök ,nem olvasta el a Bibliát!!! Ilyen állatság nincs benne leírva!!! Szerintem ő a SÁTÁN embere!!!
Etel
2022-11-13 at 23:31
Ilyen ajándékot képzel az ember a karácsonyfa alá, vagy szülinapra, lehet menni beszerezni, a black friday idején még olcsóbb is.
Pista
2022-11-13 at 23:18
Hogy a francban van ez? Hát már mindent szabad? Mert akkor én ezt legszívesebben agyonütném! Jó,jó, a tízparancsolatba ütközne. De van az a bántás, amit elkövetnék!
Matu
2022-11-13 at 21:44
Isten ezt az ajándékot azoknak adja, akiket nem szeretne még több példányban látni…
gyozo2018
2022-11-13 at 21:28
Ő már csak tudja. Van, aki forrón szereti a pispekfalatját…
Királytigris
2022-11-13 at 21:06
A pápa kiátkozta már?
Angie
2022-11-13 at 20:12
Van az a pénz a propaganda gépezetben…
Vashengergető
2022-11-13 at 19:58
A Nyugat menthetetlen.
khm
2022-11-13 at 19:58
És ez katolikus püspök?
Fanyűvő
2022-11-13 at 19:54
Szent Pál és Mózes is kiátkozná ezt a szemforgató senkiházi egyház-rombolót
Álmos de genere Athilae regis, de genere Turul
2022-11-13 at 19:47
Azonnal kirúgni ezt az antikrisztusi globalista felforgató ügynököt. A pacifizmus az agresszor legfőbb szövetségese.
gyurcsányiviktor
2022-11-13 at 19:44
De, hát ez most miféle “püspök” ?
Keresztény ?
Olvasta ez egyáltalán az ószövetség könyveit ?
Ha én most azt állítom, hogy lépegető exkavátor vagyok, akkor ez holnapután elhiszi ?
Olvasd má’ el “püspök” a Galaxis útikalauz stopposoknak című könyvet – ha tudsz olvasni egyáltalán – annak is azt a részét, ahol egy zsebkendőt imádanak hites lények ! De teljesen komolyan, egyházilag !
Ettől, már csak egy lépés a szodomia imádata ! Egyházilag …
No, ezér’ kevés a hívőitek száma “Isten szolgája” !
tarcsa
2022-11-13 at 19:40
Az inkvizíció már elkezdhetné összeállítani a máglyát ezeknek az Istentagadó barmoknak. Biztos buzi a lelkem és önmagát próbálja mentegetni.
vérgőz
2022-11-13 at 19:36
a német népet (fajt, he!) meg a sátán szarta…
erre azért elég sok bizonyíték van.
Sas
2022-11-13 at 19:32
Kolosszális hülyeség.Valójában a természet tévedése.
Papa Lima Papa
2022-11-13 at 18:48
És Róma, a Vatikán mit szól ehhez? Mert anélkül mindez csak egy slampos buzi pártoló pap böffentése. Még ha oly magasan vélt pozízióból is büffentett a Tisztelendő Úr. Tisztelendő ő egyáltalán?
Gonella
2022-11-13 at 18:47
átestek a ló faszán a túloldalra!
remélem ezt az ajándékot meg is kapja hétúlról!
miért esnek túlzásokba?! Isten tudja?
karácsonyra adja meg neki amit kíván!
bl
2022-11-13 at 18:42
És a pedofíliával mi a helyzet? Az is Istentől való ajándék? (Isten arra tanít minket, hogy viselkedjünk rendesen. A rendes viselkedésbe pedig nem fér bele egy zsákutcás viselkedési forma.)
TS
2022-11-13 at 18:42
És ezt a Biblia melyik szövegrészével igazolja ez a fataró?
Józsué
2022-11-13 at 18:24
Valószínů te is az vagy,tudod mi az Isteni ajándék.
Ungarn über alles !
2022-11-13 at 18:16
az ilyen állatok is Isten teremtményei, de biztosan nem büszke rájuk
Ühüm
2022-11-13 at 18:12
Ezt én is így gondolom, kivéve, hogy áldás, mert a szexualitás önmaga hetero esetében sem lehet az, egyáltalán màsszon már ki mindenki más àgyàból. Isten nem véletlenül teremtette így őket, és nem gondolom, hogy azért, hogy születéstől kezdve pàriàk legyenek. Ez nem szabad választás kérdése, ergo nincs is mit számon kérni. Teológiailag. És kifejezetten utálom, ha ezt a témát bigott vallási köntösbe àgyazzàk úgy, hogy a cölibátus sem azért született, mert erkölcsileg magasztos dolog, hanem hogy ne aprózzàk szét az örökösök az egyházi vagyont. Az életvitel már más tészta, abban van beleszólàsa a vallási elveknek, de hogy ki kihez vonzódik, abban nincs. Mózes “életmód” törvénykönyve az állati szintről az emberi szintre való emelkedésről szól: higiéniai, biológiai, pszichológiai felvilágosítás, és nem mondja, hogy ezért te nem kerülhetsz a mennyek országába. Hiszek, csak mondom, mielőtt kitagadna az egyhàzom. De nem vagyok bigott.
Cuki
2022-11-13 at 18:12
Pál apostolnak a Rómabeliekhez írt levele 1, 25-28
„Akik az Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, azok a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett, aki áldott mindörökké. Ámen.
Ezért Isten gyalázatos szenvedélyeknek szolgáltatta ki őket. Mint ahogy asszonyaik felcserélték a természetes érintkezést a természetellenessel, ugyanúgy a férfiak is elhagyták a női nemmel való természetes érintkezést, és egymás iránt gerjedtek fel kívánságukban; férfiak férfiakkal fajtalankodtak, de el is veszik tévelygésük méltó jutalmát önmagukban.
És mivel nem méltatták Istent arra, hogy megtartsák ismeretükben, Isten kiszolgáltatta őket az erkölcsi ítéletre képtelen gondolkodásnak, hogy azt tegyék, ami nem illik.”
csakafidesz
2022-11-13 at 18:11
Cuki 2022-11-13 at 18:01
Tényleg cuki ez a vélemény és az iszlám tartja is hozzá magát. Ha nálunk is érvényes lenne akkor nem vonulnának fel évente a beteges ferdehajlamúak amerikai mintára. Amúgy nem is lenne nagy baj néhány divatbyzit megkövezni, mert kiderülne, hogy tényleg gyógyítható a dolog méretes pofonokkal vagy megkövezéssel.
Cuki
2022-11-13 at 18:07
“A valóság nem mehet szembe Istennel, és Isten sem mehet szembe a valósággal.”
aztakurva!!!
de a transzteória szembe mehet a valósággal, mi???
AZTAKURRRRVA!!!!
“Olyan Istenben hiszünk, aki testet öltött ebben a világban, elfogadta a mi emberi mivoltunkat.”
Isten fogadjon el minket, ne pedig mi éljünk az Ő tanításai szerint?
ez valami új nekem a katolicizmusban
át kell írni a Mi Atyánkat
“…
Jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
…”
csakafidesz
2022-11-13 at 18:06
“A valóság nem mehet szembe Istennel, és Isten sem mehet szembe a valósággal. Ennek a hittételnek az igazságáról mélyen meg vagyok győződve.”
————————————————————————————————-
Nagyon érdekes mondat, és nincsen az az eretnek aki ekkora ostobaságot hozott volna elő. Nos az teljesen nyilvánvaló, hogy ha Isten teremtette a valóságos világot akkor az nem mehet szembe a Teremtővel, hiszen az ő akaratából olyan amilyen, és a Teremtő sem fog a saját művével szembe menni, legfeljebb eltörli Szodomával és Gomorrával együtt Németországot is.
Rolo
2022-11-13 at 18:03
Netán jóizű brészopogató püspökuram is…?????
Cuki
2022-11-13 at 18:01
na jó, lecsapom ezt a magaslabdát itt az elején
(3Mózes 18,22) „Férfival ne hálj úgy, ahogyan asszonnyal hálnak. Utálatosság az.”
(3Mózes 20,13)„Ha valaki férfival hál úgy, ahogyan asszonnyal szoktak hálni, mivel utálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak, vérük rajtuk.”
…
csakafidesz
2022-11-13 at 18:00
Kíváncsiak vagyunk a Szentatya véleményére is! Szívből reméljük, hogy a Biblia tanításával ennyire szembemenő püspök nem maradhat meg a helyén.
Cuki
2022-11-13 at 17:58
“Istentől való ajándék”
mint a németek, az EU és a lepra
Magor
2022-11-13 at 17:58
Ezek után a Lajtán túl biztosan nem rúgják ki sehonnan. Sőt akár főinfluenszer is lehet még belőle.