Pesti Srácok

Egy szenegáli bevándorló szerint Salvini jó arc és nem rasszista

Egy szenegáli bevándorló szerint Salvini jó arc és nem rasszista

Egy rádiós interjúból derült ki, hogy van olyan migráns Olaszországban, aki rajong Matteo Salviniért, a Lega vezetőjéért. Ndiaye Momar nyolc éve él az országban, dolgozik, saját lábára állt, és úgy véli, Salvini a normális többség érdekeit képviseli, hiszen senki nem szeretné, hogy csalók és bűnözők lepjék el a hazáját.

nyilatkozta a volt belügyminiszerről Ndiaye Momar, egy szenegáli bevándorló, aki nyolc éve él Olaszországban. A férfi utcai árus Pascarában, ruhákkal és cipőkkel kereskedik; bár korábban több cégnél is dolgozott, úgy döntött, saját lábára áll, és kiváltotta a vállalkozói engedélyt. Momar egy rádiós interjúban beszélt arról, hogy véleménye szerint Matteo Salvini nem rasszista, a normális többség érdekeiért harcol, és úgy vélte, senki sem örülne csalóknak és bűnözőknek a saját hazájában. A férfi arról is beszélt: csak néhány alkalommal találkozhatott Salvinivel Pascara-i látogatásai során, de sok ellenséget szerzett, amikor a közös fotókat megosztotta a közösségi portálokon. Mint megjegyezte, különösen a honfitársai fogadták értetlenséggel a volt belügyminiszter iránti rajongását. Momar elmondása szerint sosem volt rasszizmus áldozata Olaszországban, de igyekezett is integrálódni a társadalomba.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. A férfi szerint az Olaszországba érkező migránsoknak jól kell viselkedniük, be kell tartaniuk a szabályokat és tisztelniük kell az olasz kultúrát, mint új hazájukat.

Forrás: tag24.it; Vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.