Pesti Srácok

Halállal akart büntetni két homoszexuálist egy szír menekült Drezdában, ezért megkéselte őket

Halállal akart büntetni két homoszexuálist egy szír menekült Drezdában, ezért megkéselte őket

2015-ben szíriai menekültként érkezett a balkáni útvonalon keresztül Németországba, hat évvel később iszlamista merénylőként állt a drezdai bíróság elé Abdullah A. H. H. – írja a Magyar Nemzet.

A 21 éves férfit életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, amiért hét hónappal ezelőtt meggyilkolt egy német férfit, egy másikat pedig súlyosan megsebesített Drezdában – ez volt az első olyan iszlamista támadás Németországban, amely homoszexuálisokat vett célba. A bírósági eljárás során bebizonyosodott, hogy a hatóságok minden olyan korábbi próbálkozása kudarcba fulladt, amely a fiatal szíriai férfi radikalizálódásának megtörésére irányult.

A támadás úgy történt, hogy Észak-Rajna–Vesztfália német tartomány két lakosa, egy 55 éves férfi és 53 éves partnere kerékpártúrára ment Drezdába 2020 októberében. Abdullah szintén ebben az időszakban szabadult a szászországi Regis-Breitingenben található fiatalkorúak börtönéből, ahova azért került 2018-ban, mert népszerűsítette az Iszlám Állam terrorszervezetet és iszlamista támadások előkészítésében vett részt. Miután kiengedték, két konyhai kést szerzett egy bevásárlóközpontban, hátizsákjába rakta őket, és elindult Drezda belvárosába azzal a szándékkal, hogy megölje a hitetleneket. Fél óra múlva már le is csapott a kiszemelt áldozatokra.

PestiSracok facebook image

– mondta a nyomozóknak az 53 éves férfi, aki túlélte a támadást. Társa nem volt ilyen szerencsés: a kórházban belehalt sérüléseibe. Az elkövető úgy nyilatkozott a hatóságoknak, hogy a két német férfi szexuális beállítottsága késztette a bűncselekmény elkövetésére, szerinte ugyanis a pár súlyos bűnben élt, amiért halállal akarta őket büntetni – írja a Magyar Nemzet.

Németországban radikalizálódott

Az elítélt hét évvel ezelőtt indult Németországba.

magyarázta a Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati médiumnak a merénylő unokatestvére, aki Abdullah oldalán hagyta el Szíriát. Véleményét Norbert Leygraf igazságügyi szakértő is megerősítette, aki elmondta: az elkövető nem azzal a céllal érkezett a nyugati országba, hogy iszlamista támadást hajtson végre. A férfi szunnita családja Szíriában nem gyakorolta az iszlám vallást.

– közölte Leygraf. Abdullah vallásossága 2017-ben vált fanatizmussá, amikor radikális iszlamista tartalmakra bukkant az interneten. Ez odáig vezetett, hogy ő maga is ilyen tartalmakat kezdett megosztani a Facebook-oldalán, valamint chatüzeneteiből kiderült: arról fantáziált, hogy visszatérjen Szíriába, és csatlakozzon az Iszlám Államhoz. Másoknak arról is írt, hogy iszlamista támadást szeretne végrehajtani Németországban, és a robbanóöv készítése után érdeklődött beszélgetéseiben.

Szabadulás után pár napon belül késelt

A fentebb említettek után nem sokkal elfogták, és három évre a fiatalkorúak börtönébe zárták a szír férfit, ahol szakemberek segítségével megpróbálták megtörni a radikalizálódását – mint utólag kiderült, nem sok sikerrel. 2020 őszén kiengedték, ám azzal a feltétellel, hogy továbbra is szigorú megfigyelés alatt tartják. Kötelezték rá, hogy heti háromszor jelenjen meg a rendőrségen, és erőszak-prevenciós összejöveteleken vegyen részt. Nem sokáig volt azonban szabadlábon: a kiengedése utáni ötödik napon hajtotta végre a két német férfi elleni támadást. A kilencnapos tárgyalás során a bíróság húsz szemtanút hallgatott ki, köztük egy nőt, aki a tett helyszínével szemközti kávézóból látta a merényletet – írja a Magyar Nemzet.

Forrás: Magyar Nemzet; Kiemelt kép: MTI/EPA/Christoph Schmidt

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?