Pesti Srácok

Egyetértésben az MSZP, Botka lesz a miniszterelnök-jelöltjük

Egyetértésben az MSZP, Botka lesz a miniszterelnök-jelöltjük

A szocialista párt elnöksége és választmánya is egyhangúlag támogatta szombaton, hogy Botka László szegedi polgármester legyen az MSZP miniszterelnök-jelöltje - jelentette be a két testület vezetője Budapesten sajtótájékoztatón.

Molnár Gyula pártelnök hangsúlyozta: a magyar választók jelentős része eldöntötte, hogy 2018-ban ezt a hatalmat le kívánja váltani; a következő néhány hónap kérdése, hogy ki lesz az, aki ezt a változást vezeti. Jelezte: azt szeretnék, hogy Botka László vezetésével az MSZP "meghatározó szereplőként" vegyen részt ebben a folyamatban.

A pártelnök hangsúlyozta: a jövő szombati kongresszus dönt az MSZP miniszterelnök-jelöltjéről, és ha Botka Lászlót megválasztják, másnaptól már úgy tekintenek rá, mint akit Magyarországnak, a civileknek, a szakszervezeteknek, az értelmiségnek ajánlanak kormányfőül, és a demokratikus ellenzéki pártoknak is, amelyek 2018-at a változás évévé kívánják tenni.

Kérdésre válaszolva Botka László azon kijelentéséről, hogy ne kerüljenek a jelöltek közé "2010 fő felelősei", Molnár Gyula úgy nyilatkozott, nem személyekről, "sokkal inkább egy felfogásról van szó". Szavai szerint világossá kell tenni, hogy az MSZP tanult saját és mások hibáiból, a kormányzati felfogásban, a politikai gondolkodásban pedig "nem kívánunk visszatérni a 2010 előtti időszakhoz, hanem egy új baloldali politikát építünk".

PestiSracok facebook image

Molnár Gyula úgy fogalmazott: "abban a helyzetben vagyunk, hogy nemhogy elengedni kell valakinek a kezét, sokkal inkább az a feladat, hogy minél több embert tudjunk magunk mögött". Politikai értelemben nem vétó-, hanem egyetértési jogot kért a képviselőjelöltek kiválasztásához Botka László - tette hozzá.

Hiller István, a választmány elnöke a sajtótájékoztatón kijelentette, "ha van alternatíva, akkor van változás". Mint mondta, ehhez vezetőre és meggyőző mondanivalóra van szükség, ezt pedig Botka Lászlóval és a jövő hét közepén bemutatandó "új társadalmi szerződéssel" az MSZP felmutatja. A választmányi elnök hangsúlyozta: az Ajánlat a nemzetnek címet viselő hosszú távú stratégiai dokumentum a baloldal és az MSZP értékeit is világossá teszi.

Orbán kihívója Botka, a Fidesz kihívója pedig az MSZP - jelentette ki Hiller István.

MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.