Pesti Srácok

Egyszerre lett HIV-pozitív, koronavírusos és majomhimlős egy olasz férfi

Egyszerre lett HIV-pozitív, koronavírusos és majomhimlős egy olasz férfi

Egy 36 éves olasz férfi lehet a világon az első, akit egyidejűleg fertőzött meg a majomhimlő, a koronavírus és a HIV is – számolt be az Independent.

A férfi spanyolországi utazásából hazatérve belázasodott, levertnek érezte magát és torokfájással küzdött. Az olasz férfi június 16. és 20. között öt napot töltött Spanyolországban, ahol mint később kiderült, védekezés nélkül került intim kapcsolatba valakivel. Hazaérkezése után július 2-án pozitív lett a koronavírustesztje, majd még aznap délután kiütések kezdtek el megjelenni a bal karján, amelyek másnapra hólyagokká váltak és átterjedtek a törzsére, alsó végtagjaira, valamint az arcára is. Néhány nappal később ezek a hólyagok apró, de annál fájdalmasabb dudorokká, úgynevezett pustulákká fejlődtek, ezért a férfit a Catania állambeli San Marco Egyetemi Kórház sürgősségi osztályára szállították, majd onnan a fertőző betegek osztályára került át. A kórházi ellenőrzés során több tesztet is elvégeztek rajta, amelyekből kiderült, hogy a sejteni vélt majomhimlő mellett a HIV-1-re is pozitív lett. A férfit végül július 11-én engedték ki a kórházból, miután megszűntek a koronavírus- és a majomhimlős tünetei is. A kórházban eltöltött idő alatt bőrsérülései begyógyultak, apróbb hegeket maguk mögött hagyva.

A Catania Egyetem kutatói szerint ez az eset rávilágít arra, hogy a majomhimlő és a koronavírus tünetei miként fedhetik egymást, és megerősíti, hogy az ilyen esetekben a kórelőzményi gyűjtés és a szexuális szokások vizsgálata kulcsfontosságú a helyes diagnózis felállításához. Arról azonban egyelőre nincs elegendő adat, hogy a különféle vírusok egyidejű megjelenése súlyosbíthatja-e a fertőzöttek állapotát.

Forrás: index.hu; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Filippo Venezia

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?