Pesti Srácok

Egyszerűsíteni kell a társasjátékokat az egyre butuló emberiségnek?

Egyszerűsíteni kell a társasjátékokat az egyre butuló emberiségnek?

A minap éppen arról beszélgettünk egy kollégámmal, hogy a mai fiataloknak egyre nagyobb problémát jelent végigolvasni egy könyvet, illetve nemcsak végigolvasni, hanem értelmezni azt. Szomorú tény, hogy az emberek figyelme egyre kevésbé fókuszált, a sikerért, győzelemért folytatott küzdelmek pedig nem arra ösztönzik már a legtöbb embert, hogy jobb legyen, hogy gyakoroljon és fejlődjön, hanem leginkább frusztrációt okoz, gyakran sértettséget, és fennáll annak a veszélye is, hogy soha többé nem térnek vissza az adott kihíváshoz, játékhoz, versenyhez. A világ egyik leghíresebb játéka, a Scrabble nem bíz semmit a véletlenre, nem szeretne az emberek csökkenő műveltsége és elszegényedő szókincse miatt anyagilag rosszul járni, ezért úgy döntöttek, „inkluzívabbá” teszik a játékot. Vagyis alkalmazkodnak az egyre butuló emberiséghez?

– ezt írta a Daily Mail, meglehetősen udvariasan.

Mi akármennyire is próbáljuk, nem tudjuk annál finomabban megfogalmazni ezt, mint ami valójában: a világ egyik leghíresebb és legkedveltebb játéka készített egy egyszerűbb változatot azoknak, akik képtelenek végigolvasni egy könyvet, értelmezni egy szöveget, és ezáltal nincsen szókincsük.

PestiSracok facebook image

A tulajdonos Mattel új játéka a Scrabble Together nevet viseli, ami nincs teljesen elszeparálva az eredeti játéktól, ugyanis a tábla második oldalán lesz ezentúl megtalálható a butított verzió. A cég nyilván nem vallhatja be, hogy miről is szól ez az egész, ezért úgy fogalmaztak: a céljuk, hogy „mindenki számára elérhetőbbé” tegye a játékmenetet, még azoknak is, akik félelmetesnek találja a szójátékokat.

Hisz tudjuk, a szójátékok félelmetesek, kardokkal és puskákkal járkálnak sötétedés után.

Ami az egyik legundorítóbb, hogy a változást részben a gyerekekre fogják: a cég megpróbálja elhitetni, hogy ettől családbarátabb lesz a játék, és egy nyolcéves is élvezheti. Sőt, a csapatjáték-szálat is hozzátették az új szabályzathoz, tehát ha esetleg valaki még a könnyített változattal sem boldogulna, akkor kérhet segítséget.

Az új feladatok egészen elképesztőek: a győztes például az lehet, aki elsőként teljesít 20 „gól” kihívást, például „rakjon ki egy hárombetűs szót” vagy „rakjon ki egy szót, amely megérinti a tábla szélét”. De a játékosok használhatnak „segítőkártyákat” javaslatokkal, bár a játékos veszít, ha úgy használja fel az összes segítőkártyáját, hogy nem sikerül elérnie a célt.

– mondta el a Daily Mailnek a játékkal kapcsolatban Brett Smitheram Scrabble-világbajnok.

Mert amúgy ilyen is van, mert volt idő, amikor a szókincset és a tudást komolyan vették, és művelt emberek versenyeztek ezen a területen.

Ja, és még egy fontos újítás: a játékidő is töredéke lett, ha esetleg valaki nem tud hárombetűs szavak kirakására koncentrálni pár percnél tovább. Na, valahogy így múlik el az emberiség dicsősége.

Forrás: Daily Mail

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.