Pesti Srácok

Együtt küzd az európai ügyészségért az ellenzék, az LMP akár Hadházyval is összefogna

null
Hadházy Ákos nagyon szeretné már a szocikat felmentő bírók karmaiban látni a Fidesz-kormány tagjait (fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu)

Az MSZP, a Párbeszéd és a Momentum is támogatja a Magyarország európai ügyészséghez való csatlakozásáról szóló aláírásgyűjtést, amelyet Hadházy Ákos független képviselő, volt LMP-társelnök indított. Az ellenzéki pártok csütörtöki közös sajtótájékoztatójukon Magyarország korrupciós helyzetével indokolták az összefogást.

A XVIII. kerületi, pestszentlőrinci sportcsarnok előtt Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke, a kerület országgyűlési képviselője újságíróknak azt mondta: azért kell csatlakoznia Magyarországnak az európai ügyészséghez, mert jelenleg az uniós források nem jutnak el az emberekhez, a pénzt Orbánék ellopják. A politikus a sportcsarnok felújításának ügyét hozta példaként, mert szerinte a beruházás jelentősen megdrágult az eredeti tervekhez képest. Kérdésre válaszolva Kunhalmi közölte: az MSZP és a Párbeszéd nemcsak a kerületben, hanem országos szinten is csatlakozott a kezdeményezéshez, amellyel egymillió aláírást akarnak összegyűjteni. Hadházy Ákos független képviselő, volt LMP-társelnök, az aláírásgyűjtés elindítója azt hangsúlyozta: az emberek ezzel a kezdeményezéssel nemet tudnak mondani a korrupcióra és igent az Európai Unióra. Kérdésre válaszolva arról számolt be, hogy hétfőig már tizenhatezer aláírást sikerült összegyűjteniük. Külön kiemelte a Momentum segítségét, de azt is jelezte, hogy van olyan parlamenti párt, amely hivatalosan, országosan nem támogatja a gyűjtést, de helyi szervezetei aktívan részt vesznek benne.

Azt, hogy a sajtótájékoztató helyszínén az LMP is megjelent egy aláírásgyűjtő standdal, Hadházy Ákos kérdésre válaszolva úgy kommentálta: tudomása szerint az LMP országos elnöksége is az aláírásgyűjtés támogatása mellett van. Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője a kezdeményezés támogatását azzal indokolta: ha Magyarország nem csatlakozik az európai ügyészséghez, akkor az Orbán-rezsim szétlophatja az országot. Berg Dániel, a Momentum elnökségi tagja pedig azt hangoztatta: ma a kormány a független intézményrendszer lebontásával és párkatonák kulcspozícióba ültetésével megnyitja az utat a korrupció előtt, ez ellen pedig minden valódi ellenzéki pártnak kötelessége tenni.

Fidesz: Az ellenzék most sem a nemzeti érdekeket képviseli, hanem Brüsszelét

PestiSracok facebook image

Az ellenzék most sem a nemzeti érdekeket képviseli, hanem Brüsszelét. Brüsszel nemcsak a bevándorláspolitikában, a határvédelemben, hanem más területeken is nemzeti hatásköröket akar megszüntetni, és még több hatalmat akar magának. Magyarország nem csatlakozik az Európai Ügyészséghez, mert ez a kérdés nemzeti hatáskör, amelybe bármilyen brüsszeli beavatkozás a nemzeti szuverenitást sérti – reagált csütörtöki közleményében az ellenzéki politikusok fenti állításaira a Fidesz.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.