Pesti Srácok

Együttműködési megállapodást kötött az RMDSZ és az EMSZ

Együttműködési megállapodást kötött az RMDSZ és az EMSZ

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) megállapodott az erdélyi magyar közösség országos ügyeinek összehangolt képviseletéről és a parlamenti választásokon való együttműködésről – közölte hétfőn az RMDSZ. Az erről szóló dokumentumot az RMDSZ részéről Kelemen Hunor elnök, az EMSZ részéről Mezei János társelnök írta alá.

A megállapodás értelmében az RMDSZ és az EMSZ közösen indul a december 6-ra kitűzött parlamenti választásokon; az RMDSZ két befutónak számító helyet biztosít az EMSZ jelöltjeinek a képviselőházi jelöltlistáin. A felek megállapodtak: együttműködnek az önkormányzatokban, hogy a politikai konfliktusok ne akadályozhassák egyes települések, közösségek fejlődését. Azt is leszögezték, hogy megválasztott önkormányzati elöljáróikon keresztül megjelenítik és képviselik Erdély és annak régiói, kiemelten a Székelyföld és a Partium sajátos fejlesztési, gazdasági és közigazgatási jogállásának ügyét. Kinyilvánították: törekednek arra, hogy a hozzájuk közel álló vagy semleges civil szervezetek ne kerüljenek hátrányba a támogatások elosztásánál. Külön is megemlítették azokat a forrásokat, amelyeket a román költségvetésből biztosítanak a magyar közösségnek, és amelyek elosztását jelenleg az RMDSZ ellenőrzi. A felek vállalták, hogy munkacsoportot hoznak létre, amely törvénycsomagot dolgoz ki a romániai magyar oktatás reformjára. Az így kidolgozott tervezetet az RMDSZ frakciója terjeszti be a parlamentben. A nemzetpolitikában a felek azt vállalták, hogy a parlament elé terjesztik a Székelyföld autonómiastatútum-tervezetét, és ezt az RMDSZ frakciója egységesen képviseli. Kidolgozzák és beterjesztik ugyanakkor a nemzeti jelképek és az anyanyelv szabad használatát biztosító törvénycsomagot.

Az RMDSZ és az EMSZ azt is vállalták, hogy egyeztetnek az erdélyi magyar ügyek külpolitikai képviseletének összehangolásáról, és az RMDSZ az egyeztetett álláspontot képviseli az az Európai Néppártban (EPP), az EMSZ pedig az Európai Szabad Szövetségben (EFA). Leszögezték, hogy az összehangolt külpolitikai stratégiában kiemelt szerepet kapnak az európai polgári kezdeményezések. A megállapodás preambulumában a felek kulcsfontosságúnak tartották, hogy egységesen jelenítsék meg és következetesen képviseljék az erdélyi magyarság kollektív identitásának megőrzését és gazdagítását, nyelvhasználati jogainak megtartását és bővítését, valamint a belső önrendelkezésen alapuló közösségi autonómia-formák igényét. Utaltak arra a politikai nyilatkozatra, amelyet 2018 januárjában Szili Katalin miniszterelnöki megbízott közvetítése nyomán elfogadtak. E nyilatkozatot egyben újra megerősítették. A preambulumban elismerték egymás önálló szervezeti identitását, demokratikus értéknek tekintették a politikai pluralizmust, és a közösségi önazonosság megvédése egyik legfontosabb eszközének tekintették az erdélyi magyar választópolgárok új egységbe való szervezését.

Forrás: MTI; Fotó: RMDSZ

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.