Az amerikai hegemónia alkonya és a szaúdi-iráni hidegháború története (I. rész)
A szaúdi monarchia esetleges, de elképzelhető bukásáért nyugaton súlyos árat kell fizetnie azoknak az országoknak, amelyek a szólásszabadság, a vallások közötti egyenlőség doktrínáját előrébb helyezik a saját polgáraik védelménél. A szíriai (polgár)háború megmutatta, hogy a nyugat elveszítette aktív szerepét az események formálásában, reaktív-védekező szereplővé degradálódott.
Kezdjük a legelején. Hallottak már a „Mohamed bin Najef Tanácsadó és Gondviselési Központ”-ról? Ne hibáztassák magukat, ha idegenül hangzik számukra ennek a (több szintű) fedettség alatt álló intézménynek a neve, amelyről tényszerűen keveset tudni. A dinasztiális berendezkedés megbízhatóan rejti el a királyság titkait. A szaúdi monarchia, a teokrácia második embere (Mohamed bin Najefet, az ország belügyminiszterét a napokban tüntette ki a CIA a terror elleni harcban vállalt szerepéért), a koronaherceg védettségét bíró intézmény elsődleges célja a „hivatalos”, „tárgyszerű” leírás szerint:
„… a mérsékelt szemlélet elsajátítása és a szélsőséges gondolkodásmód elutasítása”.
Egy „rehabilitációs program”, amely integrálja az egykori dzsihadistákat, szélsőségeseket a „mérsékelt” szaúdi társadalomba, visszavezeti őket „az igaz, a békés iszlámhoz”, az „iszlám békéjéhez”, az iszlám ősi, szent, sérthetetlen helyén.
A 628-as guantánamói internált, a szaúdi születésű, amerikai egyetemen műszerészként végzett Abdullah al-Sharbi, aki elfogása előtt az al-Káida bombagyártó-sejtjének tagja volt Afganisztánban, az Időszakos Felülvizsgálati Bizottság (PRB) előtt lezajlott meghallgatásának nyilvánosságra hozott jegyzőkönyve szerint a Gondviselési Központ nem más, mint a szaúdiak terrorista-kiképző enklávéja.
„…vissza akarnak küldeni, de ne higgyenek el bármit, Rijádban egy rejtett radikalizáló-újrakiképző program zajlik .”
Megerősödik az a soha teljesen be nem bizonyítható sejtés, hogy az al-Káidából, az Arab tavasz monarchia-ellenes iszlamista csoportjaiból, az Iszlám Államból (vissza)beszivárgó az Öböl-államok belső rendjére, külügyi érdekeltségeire veszélyes ún. belső-ellenzék tagjait drótozzák újra a program keretein belül. Azokat az ex-terroristákat, akik szembefordultak Rijád érdekeivel, a monarchia stabilitásával.
Arról már csak töredékinformációk állnak rendelkezésünkre, hogy az itt „kezelt” ex-dzsihadisták milyen, mekkora számban kerülnek(tek) vissza a terrorista import-export körforgásba.
Feltételezhető, hogy sokan sodródtak az iraki-szíriai harcok kezdeti időszakában az IS, később pedig az Al Nuszra Front
(vagy más, a területen aktív iszlamista csoport) kötelékeibe, ahogyan éppen Rijád érdeke megkívánta. Hasonlóan Said Ali al-Shihrihez, akit a PRB 2008-ban adott át a szaúdi hatóságoknak (a rehabilitációs központnak), de már 2009-es szabadon bocsájtását követően, mint az AQAP (al-Káida az Arab félszigeten) második számú vezetője az észak-szomáliai, az Áden-öbölben kalózkodó törzsek működését szervezte az al-Káida részleges felügyelete alá.
Az amerikai nagykövetség elleni 2009-es, 16 áldozattal járó brutális pokolgépes-fegyveres támadás szintén al-Shihrihez, az AQAP-hoz köthető (korábban már aknavetőkkel, gránátokkal támadták az épületet). De hozzá kapcsolják még, a Jemenben működő nemzetközi orvosi küldöttség tagjainak elrablását, keresztény önkénteseinek kivégzését is. A Delta-Northwest 256-os járatának 2009-es sikertelen gépeltérítési-géprobbantási kísérletének megtervezésével szintén al-Shihri vádolják.
Said Ali al-Shihri terroristakarrierje villámsebességgel, szinte napok alatt épült újra. Szabadulása után azonnal visszaszerezte a kellő bizalmat, beengedték terrorszervezet legfelsőbb, leginkább veszélyeztetettebb köreibe (ne feledjük, ekkor még bin Laden élt, vadásztak rá), sőt, heteken belül támadások kivitelezését bízták rá. Ez a tény már csak azért is félelmetes, mert a központ elzártsága, a titkosszolgálati megfigyelés, sőt „személyes megbékélése” okán elvileg nem tudott, nem is akart kapcsolatba kerülni a terrorszervezet tagjaival.
Mi történt valójában al-Shihri-vel a rijadi rehabilitációs központban?
Válasz helyett, rövid kiegészítésként: az
AQAP
további három magas rangú vezetője is gitmói' fogoly volt, akiket a szaúdi (
vagy
a szudáni) kormányra bíztak (pl.: Mohamed Atiq Awayd Al Harbi).
A rehabilitációs program(ok) „kudarca” ellenére Obama egészen Trump beiktatásáig folytatta „gitmo” felszámolását.
(2017. január 5-én 4 jemeni foglyot szállítottak a szaúdi központba.Korábban a talibán/al-Kaida érdekeltségeihez, ill. bosnyák radikális csoportokhoz tartozó, a PRB szerint magas biztonsági kockázatot jelentő ex-terroristák, ex-mudzsahedek. Január16-án további 10 foglyot szállítottak ideiglenesen Ománba, egy másik, a szaúdihoz hasonló rehabilitációs központba.)
27 fogvatartottat a PRB „életfogytig elzárva tartandó” státuszban tart (a PRB vétójoga miatt nem sikerült teljesen felszámolni a tábort). Obama 8 év alatt így is 245-ről 41-re csökkentette a fogvatartottak számát. A szabadon engedett (ex-)terroristák megközelítőleg 30 százaléka (igazolhatóan) folytatta korábbi tevékenységét.
2013-ban az iraki-asszír média (AINA) nyilvánosságra hozott, egy a királyság belügyminisztériuma által jegyzett, titkosított memot. A szöveg tanúsága szerint a saría-törvényszék előtt kard általi halálra ítélt rabokat, egy rövid rehabilitációs-program után Szíriába küldték harcolni.
„…Már megállapodást kötöttünk velük, hogy mentesülhetnek a halálbüntetés alól és családtagjaik, szeretteik havi járandóságot kaphatnak, ha részt vesznek a kiképzésen, a rehabilitáción és Szíriába utaznak harcolni, meghalni a dzsihádban.”
A dzsihádra kényszerített bűnözők többsége külföldi vendégmunkás volt, számuk 1200-1300 körül lehetett. A memo hitelességét bizonyító forrás, a keresztény kisebbséghez tartozó, korábbi iraki parlamenti képviselő szerint a terv megvalósult (de az elítéltek a bevetésük után pillanatok alatt szétszéledtek és saját kormányaik segítségét kérték), az iraki kormány tárgyalásokat folytatott a szaúdiakkal az elítéltek családjainak szabadon bocsájtásáról, akik közül sokakat túszként, kényszerrel tartottak a királyság területén.
Az iraki-keresztények a monarchia befolyástól, háttértevékenységeitől való megalapozott félelmeiből (gyűlöletéből) adódóan fenntartásokkal kell kezelnünk az információk hitelességét (a beszámolókat nem hozták nyilvánosságra), de ismerve a szaúdi börtönök, az igazságszolgáltatás abszurd-brutális működését korántsem elképzelhetetlen: a program valójában létezett.
Obama elnök és a Hillary Clinton-John Kerry által vezetett külügy többször is kifejezte maximális bizalmát a szaúdiak deradikalizáló, reintegráló programja felé, így a guantanamoi speciális tábor felszámolása során tucatjával küldték a veszélyesebbnek ítélt, nem megtört dzsihadistákat a királyság területére (köztük bin Laden testőreit is). Az amerikai kormány jelentős adományokkal támogatja a központot, és a hozzá rendelt rijádi luxuslétesítmény (videojátékok, művészeti terápia, olimpiai úszómedence, jakuzzi, házastársi látogatás, magán-lakosztályok stb.) fenntartását.
A programot sikeresen teljesítő „foglyok” fiatal feleséget(!), sportautót kapnak ajándékba a szaúdi államtól.
Az Obama-adminisztráció ugyanúgy tűrte, sőt kijelentéseivel, anyagi hozzájárulásával erősítette az intézet megbízhatatlan működését, ahogyan az IS szaúdi-katari megszervezését, a terrorszervezet, (ill.) kalifátus kezdetben különösen brutális működését is elnézte egy „baráti köztársaság”,Irak területén, mert az Iránnal, a „síita szövetséggel” szemben fellépő Királyság befolyását, a szaúdi vezetésű szunnita dominanciát védték, mindenáron.
(
2014-től a szaúdi uralkodóház szembefordult az Iszlám Állammal. A változást a novemberben elkezdődő, a síita kisebbségeket támadó merényletsorozat kényszerítette ki. A terrorhullám egészen 2016-ig elhúzódott. Az Iszlám Állam jól körülírható stratégia mentén szervezte támadásait. A cél: a királyságot destabilizáló, többfrontos háborúra kényszerítő szektariánus, szunnita-síita polgárháború kirobbantásáig fokozni a belső-feszültségeket.
)
A Wikileaks által kiszivárogtatott 2014-es John Podestaval, az elnöki tanácsadóval való levelezésében Hillary Clinton külügyminiszter a következőket írja:
„Vissza kell térnünk az FSA vagy más mérsékelt csoport fegyverszállítmányozási-támogatási tervéhez, mert egy meggyengült ISIL ellenében, előzetes hadműveleti tervekkel hatékonyabban harcolhatnának az Aszad-rezsimmel szemben. Az ideiglenes, a köztes megoldást jelentő nagyarányú, hagyományos katonai beavatkozást, el kell kerülnünk. A támogató tevékenységünket nem fedhetjük fel, diplomáciai és hagyományos hírszerzési eszközöket fogunk használni, hogy folyamatos nyomást gyakorolhassunk a katari és szaúdi kormányzásra, akik titkos anyagi és logisztikai, infrastrukturális, katonai támogatást nyújtanak az ISIL és más, a területen működő radikális szunnita fegyveresek számára.”
A direkt katonai beavatkozás elkerülésért (a monarchia dominanciájának fenntartásához szükséges százmillió dolláros összértékű amerikai-szaúdi fegyverkereskedelmi szerződésekért) cserébe a Clinton Alapítvány dollármilliókat kapott (a felhalmozott pénzt az elnöki kampányban égette el) az Arab-félsziget olaj-államaitól.
Az extrém-brutális iszlám falanszter, amely évtizedek óta pénzeli, támogatja a dzsihadisták sokadik generációját, még mindig a nyugat védelmét élvezi (azoknak a mudzsahedeknek a támogatói voltak, akik az afgán bazárokban relikviaként árulták ellenségeik csonkolt végtagjait, akik a holtában meggyalázott, fogságba esett szovjet katonák levágott fejeivel játszották a buskaschit).
Röviden: tudjuk, hogy kik ők. Hibába kerültek be az ENSZ legbelső köreibe, az Emberjogi Bizottság elnöki élére.
A szaúdi uralkodó dinasztiáknak kellő történelmi tapasztalata van arról, hogyan kell előzékenyen kiszolgálni, ájtatosan, alázattal hajbókolni a nyugati übermenschek, az olaj-hűbéresek előtt. Rijád vahhabita imámjai, terrorfertőzött mecseteinek agitátorai szinte kontrollálatlanul működnek(-tek) Európa, ill. Amerika-szerte. Ezek a meglévő iszlamista, az IS ideológiájával szimpatizáló sejtek, enklávék képzik Rijád és a hozzá tartozó érdekcsoportok rejtett, átláthatatlan, az utolsó vonalban bevethető (vagy visszatartó erő nélkül elszabaduló) erőtartalékát a nyugati demokráciákkal szemben.
A szaúdi monarchia esetleges, de elképzelhető bukásáért nyugaton súlyos árat kell fizetnie azoknak az országoknak, amelyek a szólásszabadság, a vallások közötti egyenlőség doktrínáját előrébb helyezik a saját polgáraik védelménél. A szíriai (polgár)háború megmutatta, hogy a nyugat elveszítette aktív szerepét az események formálásában, reaktív-védekező szereplővé degradálódott (devalválódott).
A legnagyobb bűn, a hübrisz annak a képzeletnek a fogságában élni, a téveszme szerint nem-cselekedni, miszerint a nyugat-ellenes gyűlölet, az iszlám radikalizmus, a globális kalifátus álma, az istenségnek alárendelt teljes identitás, a mártíromságra való mérhetetlen vágy felváltható a viszonylagos jólét, a szabadság, az önkifejezés illúziójával.
Ez a tétlenség a multikulturális álcába felöltöztetett gyilkos közöny valódi, rettenetes, pusztító arca. A nyugat-vezérelt globális piacgazdaság és kölcsönös függőség emberi ésszel átláthatatlan automatizmusai még fenntartják(és ideig-óráig még fenntarthatják) a biztonság látszatát, de a hegemónia kelet-felé való elmozgása (Kína-Irán-Oroszország) veszélyezteti az „örök béke” hazugságának lelepleződését.
(folytatjuk)
