Pesti Srácok

Eközben a fejlett nyugaton

Gréta

Eközben a fejlett nyugaton 2021 február 24.
Gréta kislány kora óta élénken érdeklődött a csillagok iránt, esténként megbabonázva várta, mikor kel fel a Hold, tudta több csillagkép nevét, meg tudta mutatni az Esthajnalcsillagot is. Egészen különös extázis lett rajta úrrá, amikor először megtudta, illetve fel tudta fogni, hogy ő is egy bolygó lakója, a Földé, amely hihetetlen sebességgel száguld Nap körüli pályáján. Felelős szülőként úgy gondoltuk, nem hallgathatjuk el előle, mi vár erre az elveszett bolygóra a felelőtlen emberi tevékenység következtében. Úgy éreztük, képmutatás lenne, ha nevetséges tündérmesékkel traktálnánk esténként, így elalvás előtt ehelyett az emberi felelőtlenségről és a Föld pusztulásáról meséltünk neki...

Botrány botrány hátán, avagy így emelkedett fel az unió lerombolására is tökéletesen alkalmas von der Leyen

HDHeroesNeverDie Die Tutiblog 2020 december 8.
Azt gondolhatnánk, hogy az Európai Unió csúcsára sikerekben gazdag politikusi karrieren keresztül vezet az út. Ha azonban áttekintjük ezt a díszes társaságot, sok olyan embert találhatunk, akinek jelenléte a hatalom legfelső csúcsain maga a rejtély. Ursula von der Leyen valószínűleg Merkelhez fűződő kapcsolatának köszönheti a karrierjét, ami tulajdonképpen arra a szomorú felismerésre kárhoztatta szerzőnket, hogy a női politikusok semmiben sem különböznek a férfiaktól, csak éppen most ők vannak divatban. Juncker után jobbat vártunk, de le kell számolnunk jól láthatóan indokolatlan optimizmusunkkal, ugyanis arrafelé már nincs jobb. Szerzőnőnk kendőzetlen nyíltsággal villantja fel ennek a pusztító karriernek a legszebb pillanatait.
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.