Jelentések a fotelfrontról

A több száz kilométeres front mögött, a hátországokban egy másik háború is zajlik az orosz-ukrán háborúban. Gyilkos versengés folyik, hogy melyik fél tud idiótább közleményeket kiadni a háború menetéről. A közönség, a fotelekben tespedő nyugati polgár persze zabálja ezeket. Nem véletlenül, és nem is kárhoztatjuk őket.
Tisztázzuk: az úgynevezett keresztmegerősítés egy háborúban minimum egy hét. Azt nevezzük keresztmegerősítésnek, amikor mind a két fél elismer egy-egy történést. Ha az ukrán fél bejelenti, hogy – ‘teszemazt – elfoglalta Moszkvát és kitűzte a kék-sárga zászlót a Kreml tornyaira, azt csak akkor szabad megtörténtnek tekinteni, ha az orosz fél is megerősíti. Így van ez kicsiben is, a fronton. Amíg csak az oroszok jelentik be, hogy megsemmisítették a 128. ukrán hegyidandárt, az addig orosz propaganda, amíg az ukránok le nem veszik a harcoló alakulatok listájáról a 128-as számot. Fordított esetben is így kell eljárnunk: amíg csak az ukránok teszik közzé, hogy ezt meg azt a települést visszafoglalták, az oroszok pedig Kamcsatka alsóig hátráltak, addig nem érdemes ebből a közleményből bárminemű következtetést levonni a háború menetével kapcsolatban. Vagy visszafoglaltak valamit, vagy nem.
A számtalan jelentésnek és közleménynek van viszont két igen fontos funkciója. Egyrészt megerősíti a drukkerek lelkét, hogy a kedvenceik ügyesek, okosak, erősek és sikeresek – a delikvens jól választott csapatot a fotelből. Másrészt rendkívül szórakoztatóak tudnak lenni. Oké, cinikusak vagyunk, de tényleg marha vicces közleményeket képesek közzétenni a felek. Alább egy példa, amit tényleg képesek voltak megfogalmazni:

„Az ukrán déli műveleti parancsnokság hétfőn arról számolt be, hogy néhány orosz katona megtagadta a szolgálat teljesítését Dél-Ukrajnában az utánpótlás hiánya és a rossz körülmények, többek között a vízhiány miatt.”
Aha. A vízhiány miatt. Nos. Dél-Ukrajna tényleg nem egy romantikus hajókirándulás, de vízhiány az pont nincs. A csapból folyik a víz, kutak vannak és néha az eső is esik. A rossz körülmények meg hát… Háború van. Minek mentek oda?
Na! De ez menne nekünk is. Ilyen közleményeket mi is képesek vagyunk legyártani. Még jobbakat is!
És nemcsak hadijelentésekből, hanem egyéb közleményekből is. Ugye nemrég maga az ukrán kormány tette ki a Twitterre, hogy győztek. Lássuk, milyen közleményeket tudunk mi írni!
- Az ukrán déli műveleti parancsnokság hétfőn arról számolt be, hogy néhány orosz katona megtagadta a szolgálat teljesítését Dél-Ukrajnában, mivel nem kaptak póthúrt a dallamgitárhoz.
- A brit védelmi minisztérium jelentése szerint az orosz katonák elhagyták az állásaikat és fegyvereiket eldobva táncolni kezdtek.
- A TASZSZ orosz állami hírügynökség tudósítója szerint az ukrán hadvezetés cipő nélkül küldi ki a frontra a képzetlen területvédelmiseket, akik tömegével adják meg magukat.
- Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt mondta, hogy az ukránok sisak nélkül harcolnak, miután kiderült, hogy a hadisegélyként küldött dél-koreai szállítmányokban lévő darabok túl picinek bizonyultak a nagy, busa, nacionalista ukrán fejekre.
- Szergej Sojgu védelmi miniszter közölte, hogy orosz rakéták a határátlépés pillanatában megsemmisítették az Ukrajnának valaha küldött összes európai fegyveradományt. Igor Konasenkov minisztériumi szóvivő szerint az ukránok már komoly fegyver- és élőerőhiánnyal küzdenek, így az orosz csapatok folytathatják a különleges művelet februári kezdete óta tartó gyors előrenyomulásukat a határközeli Harkov felé.
- Ukrán közlés szerint az oroszok azért támadták meg Ukrajnát, mert faszfejek és szar nekik otthon, ahol nincsenek már hűtőszekrények az egyre súlyosbodó chiphiány miatt.
- Oleh Szinyehubov Harkiv megyei kormányzó a Telegram üzenetküldő alkalmazáson közölte, hogy február 24-e óta 116.859 orosz tankot, 13.743 orosz harci repülőt, 14.856.966 katonát semmisítettek meg. A kijevi székhelyű, nyílt hírszerzéssel foglalkozó Zejint think tank a felére teszi a megerősített orosz veszteségeket.
- Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő a Rosszija 1 televízió heti magazinműsorában megerősítette, hogy Zelenszkij elnök bedrogozva és részegen megbaszta a kurva anyját, miközben anyanyelvén, oroszul éltette az Orosz Föderációt. Peszkov szerint ez is azt bizonyítja, hogy nincsenek ukránok, Ukrajna pedig csak a nácifasiszta nyugatiak találmánya.
- Dmitrij Medvegyev korábbi orosz elnök ismételten kijelentette, hogy nem lesz kegyelem. Az orosz erők, ha ilyen ütemben haladnak, szeptemberben Kijevet, októberben Lvovot, decemberben pedig Berlint szabadítják fel az ukrán nacionalisták rémuralma alól.
- A Kyiv Independent jelentése szerint Putyin 17 éve halott, ezért Zelenszkij a nemzetközi jog szerint járt el, amikor nem tartotta be a minszki megállapodásokat.
- Kadirov csecsen elnök a Telegram üzenetküldő alkalmazáson keresztül azt üzente Zelenszkij ukrán elnöknek, hogy miután őt felnégyelik a csecsen harcosok, a feleségét maga mellé veszi háremhölgynek, a gyerekeit meg rendes muszlimmá neveli.
- Zelenszkij elnök a BBC-nek úgy nyilatkozott, hogy amennyiben Moszkva feltétel nélkül kapitulál, hajlandó megkezdeni a tűzszüneti tárgyalásokat.
- Az ukrán védelmi tárca szerint a herszoni fronton tömegével adják meg magukat az orosz megszállók, mert amerikai hamburgert szeretnének enni, ami náluk nem kapható, de ha igen, akkor krumpli nélkül.
- Brit hírszerzési jelentések szerint az orosz kormányzati döntéshozatalban komoly káoszt okoz, hogy Putyin nem csupán halott, de nagybeteg is. Az irányítási válságot tetézi a hír szerint, hogy az orosz elnök egy olyan, szűk tanácsadói körre bízta magát, amelynek tagjai semmit sem tudnak a külvilágról, mert ki se mehetnek a szobából, ahonnan Putyin nem engedi ki őket.
- Boris Johnson brit ügyvezető miniszterelnök hétfőn bejelentette, hogy Ukrajna megnyerte a háborút. Ursula von der Leyen ugyanezen a napon nyilatkozta, hogy az Oroszország elleni szankciók működnek, már csak ki kell várni. Az Európai Bizottság elnöke szerint ez reményt ad Ukrajnának.
- A németek meg fognak fagyni télen, igaz, ők legalább már tudják, milyen az - írta ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a Telegram-csatornájára.
- Az orosz katonák fáznak, éhesek és elcsigázottak, hadifoglyok telefonjaiban hazaküldözgetett, kétségbeesett sms-eket találtak, hogy nem bírják a gyilkos szeptemberi ukrán telet - jelentették több frontszakaszról egybehangzóan ukrán katonai források.
- Noha az ukránok megkínozzák és megcsonkítják a fogságba esett orosz sorkatonákat, az orosz fél mégis rendkívül nagyvonalúan bánik az ukrán hadifoglyokkal. Fogságba esésük után zuhanyzási lehetőséget, uzsonnát és háromfogásos vacsorát biztosít számukra az orosz konyha legjavából, majd igény szerint egy- és kétágyas, teljes panziós szobákban helyezi el őket, ahol a tévében az ukrán adások is foghatók – válaszolta újságírói kérdésre Igor Konasenkov, a védelmi minisztérium szóvivője.