Pesti Srácok

Eláruljuk, hogyan könnyít a kormány a felvételin

Eláruljuk, hogyan könnyít a kormány a felvételin

A koronavírus okozta veszélyhelyzet miatt idén is rendkívüli intézkedések vonatkoznak az egyetemi felvételire. A kormány úgy döntött, idén ismét adható többletpont a rész-nyelvvizsgákért is. Mint ismert, tavaly óta egy emelt szintű érettségi már mindenkinek kötelező, de számos más jogcímen is gyűjthetők pluszpontok, amelyek közül az egyik ilyen a nyelvtudás. Az ötszáz pontos rendszerben – ennyi a felvételin elérhető maximum – huszonnyolc pont kapható a középfokú komplex nyelvvizsgáért, felsőfokúért pedig negyven pont. Az Oktatási Hivatal (OH) tájékoztatása szerint ez a többlet most azt is megilleti, aki csak az írásbeli vizsgarészt tette le. A szóbeli már kevesebbet ér, de a kedvezmény azért nem elhanyagolható: középfokúért tizennégy, a felsőfokú szóbeliért húsz többletpont jár.

Az OH felhívta a figyelmet, hogy aki szeretné feltölteni bizonyítványát az e-felvételibe, július 8-ig teheti ezt meg, és ugyaneddig az időpontig lesz lehetőség dokumentumpótlásra, adat- és sorrendmódosításra is. Mint írták, a jelentkezési sorrend módosítására egyetlen alkalommal van lehetőség. Ezzel akkor érdemes élni, ha megváltozott a felvételizők preferencia-sorrendje, nincs értelme viszont variálni, ha nem sikerült az alkalmassági vizsga, mert ilyenkor egyébként is sikertelennek számít a jelentkezés. Fontos tudni, hogy csak a már megjelölt szakokat lehet mozgatni, újat felvenni nem lehet. Míg 2020-ban elmaradt a központi eredményváró, az idén ismét együtt ünnepelhetik a ponthatárok kihirdetését a fiatalok, Schanda Tamás államtitkár ugyanis néhány napja bejelentette, hogy az OH és a HÖOK rendezésében lesz Pont ott parti, méghozzá július 22-én.

A leendő elsőévesek örülhetnek annak is, hogy a legtöbb felsőoktatási intézmény ezúttal a gólyatáborokat is megszervezi. A szabályok persze szigorúak lesznek: van, ahol gyorstesztekkel és kötelező lázméréssel, máshol állandó egészségügyi stábbal, betegszobával, fertőtlenítőpontokkal készülnek a szervezők, és csak azok táborozhatnak, akiknek van védettségi igazolványuk, illetve bizonyos egyetemeken, például Miskolcon ez kiváltható hetvenkét óránál nem régebbi, negatív PCR-teszttel is. Idén egyébként összesen 101 878-an jelentkeztek a felsőoktatásba, ami komoly előrelépés a tavalyi kilencvenkétezres létszámhoz. Legtöbben – csaknem harmincezren – ezúttal is gazdaságtudományi területen szeretnének továbbtanulni, de sokan választották a bölcsész- és a műszaki területek szakjait is, a pedagógusképzés pedig csak egy hajszállal maradt le a dobogóról – írja a Magyar Nemzet.

Tavaly a felvettek négyötöde állami támogatású képzésre jutott be, így ha ez a trend nem változik, akkor a fiatalok jelentős része most is ingyen tanulhat. Az önköltséges képzésekre minden szezonban könnyebb bekerülni, ám az alacsonyabbak a pontszámok egyúttal három-négyszázezer forint körüli tandíjat is jelentenek szemeszterenként. Akit a választott képzések egyikére sem vesznek fel, az augusztusi pótfelvételin próbálkozhat ismét.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.