Pesti Srácok

Eldurvulhat a tisztogatás - Erdogan aláírná a halálbüntetést

Eldurvulhat a tisztogatás - Erdogan aláírná a halálbüntetést

A török államfő aláírja a halálbüntetés visszaállításáról szóló törvényt, ha a parlament elfogadja. Ezt maga Recep Tayyip Erdogan jelentette ki pénteken egy isztambuli rendezvényen. Hangsúlyozta, a halálbüntetést a nép akarja, ezt mindenkinek tiszteletben kell tartania, ha tetszik, ha nem.

„A demokrácia tiszteletben tartja az emberek akaratát. A nép pedig halálbüntetést szeretne. Azt mondják, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága visszautasítaná a lépést. Engem az nem érdekel" - fogalmazott az államfő. Hozzátette, ez a nép kívánsága, amelyet mindenkinek tiszteletben kell tartania, ha tetszik a döntés, ha nem.

A július 15-i puccskísérlet után Erdogan nyilvános felszólalásaiban már több alkalommal kilátásba helyezte a kivégzések esetleges újbóli bevezetését, miután hívei a tömegrendezvényeken - a mostanihoz hasonlóan - azt skandálták: "Halálbüntetést!"

A török elnök korábban felvetette, hogy esetleg akár népszavazásra bocsáthatja a kérdést. A múlt héten úgy fogalmazott, Törökország sorsa nem a Nyugat, hanem a török emberek kezében van. Mostani kijelentése egy nappal azután hangzott el, hogy az Európai Parlament Törökország uniós csatlakozási tárgyalásainak felfüggesztésére szólított fel a puccskísérletet követő kormányzati tisztogatás mértéke miatt. A testület leszögezte, hogy a folyamat végét kellene jelentenie annak, ha Ankara végül visszaállítja a halálbüntetést.

PestiSracok facebook image

Az Európai Unió 1999-ben ismerte el hivatalosan Törökország csatlakozási kérelmét, a tárgyalások pedig 2005-ben kezdődtek meg. A török parlament az európai uniós csatlakozás szándékával törölte el a halálbüntetést 2004-ben. Az EP állásfoglalása szerint Ankara jelenlegi fellépése egyre inkább eltéríti az országot az Európa felé vezető útról.

Az ORC Arastirma nevű ankarai közvélemény-kutató cég egy október végén megjelent felmérése szerint a török állampolgárok 90,7 százaléka a halálbüntetés visszaállítása mellett van. Ez ellen a válaszadók 9,3 százaléka foglalt állást. Az ORC a hazaárulókra, a terroristákra és a nemi erőszak elkövetőire vonatkoztatta a kérdést. Az utolsó kivégzést az 1980-as katonai puccs nyomán 1984. október 25-én hajtották végre Törökországban.

Erdogan beszédében ismét azzal váddolta az Európai Uniót, hogy „vörös szőnyegen fogadja", majd „a tereken szónokoltatja" a törökországi államcsínykísérlet puccsistáit, akik a felelősségre vonás elől nyugatra távoztak.

- jelentette ki.

A török elnök a közelmúltban többször vádolta meg azzal az EU-t, hogy menedéket nyújt a hatalomátvételi incidens támogatóinak.

Forrás: MTI; fotó: shoebat.com

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.