halálbüntetés
Trump halállal büntetné az amerikai állampolgárokat meggyilkoló migránsokat
Elnökké választása esetére halálbüntetést helyezett kilátásba Donald Trump republikánus elnökjelölt pénteken azon illegális bevándorlók esetében, akik amerikai állampolgárt gyilkolnak meg.Végrehajtották az első kivégzést nitrogéngázzal az Egyesült Államokban
Az Alabama államban található atmore-i börtönben csütörtökön végrehajtották az első kivégzést nitrogéngázzal az Egyesült Államokban.Halálbüntetést ír elő Ugandában a világ legszigorúbb LMBTQ-ellenes törvénye
Uganda elnöke, Yoweri Museveni aláírta a világ egyik legszigorúbb LMBTQ-ellenes törvényét, amely a "súlyos homoszexualitásért" halálbüntetést is előír. Több nyugati ország elítélte az intézkedést és szankciókat bevezetését helyezték kilátásba. Az azonos neműek közötti kapcsolat már eddig is illegális volt Ugandában, ahogy több mint 30 afrikai országban, azonban az új törvény szigorított az eddigi intézkedéseken.GEOrgPOLITIKA – Halálbüntetés vár a floridai pedofilokra
„Floridában úgy gondoljuk, hogy csak az a helyes, ha a legsúlyosabb bűncselekményeket a lehető legszigorúbb módon büntetjük” – fogalmazott Ron DeSantis, Florida állam republikánus kormányzója egy új bűnügyi törvénycsomaggal kapcsolatban, amelyet a politikus hétfőn írt alá.Perújrafelvételt rendeltek el a világ legrégebbi halálraítéltje ügyében
Egy tokiói bíróság perújrafelvételt rendelt el egy 87 éves férfi, a világ legrégebben halálra ítélt személye ügyében. Hakamada Ivaót, egy miszót (szójababpasztát) gyártó üzem dolgozóját, volt bokszolót négy ember – munkaadója és annak három családtagja – 1966-ban történt megöléséért ítélték halálra. Az áldozatokat halálra késelték, kirabolták, sizuokai házukat felgyújtották. Hetekig tartó vallatás után Hakamada beismerte bűnösségét, de vallomását később visszavonta és mindvégig ártatlanságát hangoztatta. Csaknem fél évszázadot töltött rács mögött, mielőtt 2014-ben szabadlábra helyezte egy bíróság, amelynek kétségei támadtak a férfi bűnösségét alátámasztó egyetlen bizonyíték, a DNS-tesztek hitelességét illetően. Hakamada azóta szabadlábon várt ügyének rendeződésére.GEOrgPOLITIKA – Vérengzés Hamburgban
A német rendőrség közlése szerint korábban a Jehova Tanúi Egyház tagja volt az a fegyveres, aki csütörtök este hét embert lőtt le, majd önmagával is végzett a Jehova Tanúi Egyház hamburgi templomában. Egy, a szomszédban lakó nő szerint durván egy percig lehetett lövéseket hallani, majd rövid szünet után még egy hallatszódott az épület felső emeletéről. Helyi lapok szerint a tettest kizárták a vallási közösségből és ezért gyilkolt.Dúró Dóra a PS-nek: Felmerülhetne a halálbüntetés kiszabása a rendőrgyilkosra – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Az újbudai brutális rendőrgyilkosság kapcsán akár felmerülhetne a halálbüntetés kiszabása is, az azonban még fontosabb, hogy túlontúl liberális a jelenlegi büntetéskiszabási gyakorlat a súlyos bűntények elkövetőivel szemben – állítja Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese. Szerinte itt lenne az idő egy higgadt társadalmi vitát lefolytatni a halálbüntetés bevezethetőségéről, hiszen, mint mondta, Nyugaton nemhogy nem ugranak el a kérdés elől, de jól tudjuk, hogy demokráciákban is alkalmazzák brutális bűnelkövetőkkel szemben. Felhívta a figyelmet, hogy a napokban Borsodban egy 14 éves fiatal gyilkolt meg egy 83 éves nőt, mindez pedig újra és újra égetővé teszi a büntetések szigorításának kérdését. A Mi Hazánk politikusa kifejtette nézeteit oktatási kérdésekről is: továbbra is fontosnak tartja, hogy a szabályokat be nem tartó, renitens tanulókat adott esetben kiemeljék az osztály- vagy egész iskolaközösségekből, mivel az nem járja, hogy az igyekvő, tanulni akaró diákok szenvedjenek emiatt hátrányt. Dúró Dóra szerint 2022-ben fordult elő először, hogy csökkentek a születésszámok Magyarországon, ami azt jelzi, hogy átalakításokat kell bevezetni a gyermekvállalás ösztönzése terén. Részletek a videóban!Borrell szerint "aggasztóak" a Szaúd-Arábiában történt kivégzések
Josep Borrell vasárnap reagált a szombaton Szaúd-Arábiában történt kivégzésekre, amelyek során nyolcvanegy halálos ítéletet hajtottak végre az arab országban. Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője aggasztónak nevezte a halálbüntetés növekvő tendenciáját, kiemelve, hogy 2019 óta ez volt a legjelentősebb tömeges kivégzés az országban.Eltörölte a halálbüntetést Virginia
Eltörölte szerdán a halálbüntetést Virginia, elsőként az Egyesült Államok déli államai közül, miután Ralph Northam kormányzó aláírta az erről szóló törvényt, amit egy hónapja szavazott meg a virginiai kongresszus. A lépés hatalmas fordulat annak az államnak a történetében, amelyben a legtöbb elítéltet végezték ki az amerikai államok közül.Ajánljuk még