Jakab Péter maga a Nép, és a saját pártján van, így már önmagában áll ketten a forradalom élén (jó, hárman, de mamuszban nehéz menetelni október végén). A bukott miniszterelnök-jelölt, elnézést, szóval bukott pártelnök, bocsánat, szóval független képviselő, felbátorodva saját népi erején, ki is jelentette, hogy megint bukik az Orbán. Ezúttal a parlament feloszlatását és új választások kiírását követeli. Bátor, tekintve, hogy a jelenlegi állás szerint lehet, hogy a Jobbik sem jutna be a parlamentbe, nemhogy a nép pártján ketten álló népi Jakab.
Amikor valaki már a Jobbik számára is kínos, akkor annak érdemes lenne magába néznie. Bár, Jakab Péteren talán ez sem segítene, hiszen ha valaki képes a saját arcmása alatt felvonulni, annak nincs szüksége önbizalomtréningre. A Nép Pártján elnöke ismét bizonyította, hogy ő aztán mindent IS jobban tud bárkinél, és kijelentette, hogy a parlamentnek fel kell oszlatnia magát és új választást kiírni, mert csak így szabadítható meg az ország a gonosz Orbántól, aki a gázszámlával üldözi a munkanélkülieket. Nem vicc, tényleg ezt írta bejegyzésében:
A kormány most épp törvénybe foglalná, hogy a válságba jutott ember köteles önmagán segíteni, esetleg forduljon a rokonokhoz, de az államhoz ne. Vagy csak végső esetben. Vajon miért akar most erről törvényt a Fidesz, hisz az állam eddig se segített. Mire készülnek? Csak nem arra, hogy ne kelljen az államnak mondjuk munkanélkülit fizetnie azoknak, akik tömegével fogják elveszíteni az állásukat? Csak nem arra, hogy ne kelljen majd nyugdíjat fizetni a 28.500-as minimálnyugdíjon túl a válságos időkben? Az a helyzet, hogy a gázárat hétszeresére emelő, tanárokat kirúgó, katásokat egyik napról a másikra kivégző Fideszből már bármit kinézünk. A tisztességet kivéve. Ezért mondjuk egyre hangosabban: a parlamentet mielőbb fel kell oszlatni, és új választást kell kiírni. Egyelőre csak A Nép Pártján Mozgalom követeli mindezt. A többiek nem. Nekik valamiért jó ez így. Jó ez így? Maradok a Nép Pártján!
Igen, Jakab szerint a Fidesz szándékosan kivégezte a katásokat, a munkanélkülieket és a nyugdíjasokat pedig a szakadék szélére taszítja (itt azért fontos lett volna, hogy a Nép fia egyeztessen a 444-gyel, hiszen szerintük meg csak a nyugdíjasok és a munkanélküliek szavaznak a kormánypártra). A megoldás tehát az, hogy oszlassák fel a parlamentet és írjanak ki új választásokat, mert csak így lehet megállítani a Fidesz ámokfutását. Okos fiú ez a Jakab. A baj csak az, hogy a jelenlegi állás szerint, ha most újra választásokra kerülne sor, nemcsak újra a Fidesz nyerne (kétharmaddal), de még volt pártja, a Jobbik sem biztos, hogy bejutna a parlamentbe (valószínűleg nem), így az, hogy A Nép Pártján a hatalom közelébe jusson, nagyjából annyira esélyes, mintha rajzszöget akarna nyomni a betonba. Persze nem zárhatjuk ki, hogy Péterünk a DK frakciójában pályázik egy kényelmes pozícióra, és azért akar előrehozott választást, hogy nyíltan felvállalhassa “munkakapcsolatát” kedvenc Ferencével.
Forrás: Facebook; Fotó: Fidelitas
Facebook
Twitter
YouTube
RSS