Minden idők legsikeresebb magyar lemezeinek listáját viszonylag könnyű lenne összeírni. Vannak a „kötelező” előadók, akiket „illik” szeretni. Az LGT-t mindenki nagyra tartja (én kevésbé, kivéve azt a néhány Karácsony-szerzeményt, amit ő is énekel), a Neotont senki sem, de mindenki szereti (én is), az Omegát senki sem szereti – de valahogy mégis. És persze még van egy sor további név…
Aztán vannak a majdnem ugyanennyire ismert és sikeres, 90-es évekbeli rettenetek, a Kozmixtól a Carpe Diem-en át az Ámokfutókig… fiú-, lány- és vegyes csapatok, akik nem csak aktuális (eleve gagyi) külföldi trendeket, de sok esetben konkrét előadókat, dalokat is lenyúltak egy az egyben, komplett generációkra kihatóan megmérgezve a zenei közízlést.
Végül ott vannak azok a tök ismeretlen – és általában elviselhetetlen – előadók és lemezek, akiket az Index, a régi Origo, a HVG (továbbá anno a Wanted, Wan2, majd a Lángoló Gitárok és hasonló magazinok, zenei portálok) elitista zenekritikusai az egekig magasztaltak; leginkább azért, mert rajtuk kívül senki sem bírta ezeket meghallgatni, és ez még tovább erősítette bennük saját kiválasztottságuk és nagyszerűségük érzetét.
Én viszont 22 olyan lemezt szeretnék bemutatni, amelyek – a műfajok, stílusok igen széles palettáját felölelve – igenis hallgathatók, kellően populárisak, ugyanakkor zeneileg is teljesen vállalhatók (egy-két kivételtől eltekintve, de ott valamilyen másik faktor annyira erős, hogy mégis megbocsátjuk a zenei hiányosságokat); és amelyeket (talán szintén egy-két kivételtől eltekintve) az utókor nem honorál az őket megillető elismeréssel.
A 22 albumot 3 részletben mutatom majd be, de korántsem biztos, hogy zsinórban 3 héten keresztül. Leginkább akkor, amikor vagy nincs valamilyen nagyon aktuális, ütős téma, amihez nekem is feltétlenül hozzá kell szólnom; vagy amikor a sípályákat döngetem, és nincs erőm/kedvem politizálni, hanem inkább fölveszem a másik, régebbi sapkámat…
Ezüst-Patak: I. (2007)
A pop- és a népzene házasítása a legtöbb esetben fájdalmasan szar, hatásvadász, de legjobb esetben is kiszámítható és profi, de olcsó produktumokat szokott hozni, a „Klasszikusok diszkóritmusban” esethez hasonlóan. Néha azért vannak kivételek. Gábrieli Richárd projektje ilyen. Míg a Kerekes Band a folk alapú zenébe visz be popzenei elemeket (így született náluk az ethno-funk), addig az Ezüst-Patak ezt nagyjából fordítva teszi: a populáris rockzenét spékeli meg népi elemekkel (s lesz belőle „urban folk & roll”). Még épp a giccsnek ezen az oldalán marad, így nem fájdalmas a zenét értő füleknek sem. Az erőteljes rockzenei alapok miatt sosem fért igazán bele a hazai rádiókba, így szélesebb közönséghez nemigen tudott eljutni, és ugyanez a rockos jelleg akadályozta meg abban is, hogy a világzene-fetisiszta nagyvárosi ficsúrok (akik rajonganak Palya Beáért és a Váradi Roma Caféért, de csak sznobságból) köreiben is megkaphassa a kóserpecsétet. De aki egyaránt szereti a populáris rockzenét és az autentikus népzenét, és nem zavarja, ha a kettő együtt szólal meg, annak feltétlenül ajánlom. Igazából mindhárom albumot, de én az elsőt hallgattam a legtöbbet.
Azok a Fiúk: Ártatlan évek (1994)
Időről időre (nem sokszor) felbukkant egy-egy olyan banda, akik a könnyed, de minőségi amerikai rádiós pop-rock világába próbálták egy kicsit a magyar közönséget is bevezetni – nem sok sikerrel. A V’Moto-Rock (majd pedig Demjén Ferenc szólóban), a Bikini (és valamelyest az Edda a késő 80-as, kora 90-es évekbeli felállásában) rámerészkedtek erre az útra, de akik igazán naprakészen, fiatalosan, és inkább pop-, mint rock-irányból próbálták meg ugyanezt (Oké, Elon), mind-mind beleálltak a földbe. Némi sikert egyedül az Azok a Fiúknak sikerült elkönyvelni: „Hé, jótündér” című daluk amolyan fél-sláger lett. Két album után Török Tamás és Magyar Zsolt a Bang Bang-be távoztak (Török később a Bon Bon-ba, Magyar pedig Amerikába, ahol azóta is sikeres a filmzene-ipari karrierje), felbukkant a zenekarban Madarász Gábor (később hosszú időn át Ákos gitárosa) is, majd pedig Hetényi Zoltánnal (ma már az Edda dobosa), Giret Gáborral és Vass Attilával (kiváló session- és koncertzenészek, például Demjén Ferenc zenekarában) szervezte újra a bandát az énekes, Szerdahelyi László („Skatc”), és készítették el legjobb lemezüket, az „Ártatlan évek”-et, amelyről az „Az angyalok a földre vágynak” szintén amolyan fél-sláger lett.
DJ Bootsie: The Silent Partner (2004)
Ebben a kis sorozatomban talán az egyetlen lemez, amit a bevezetőben említett sajtótermékeknél dolgozó propagandisták – pardon, újságírók – kedvencei között is valószínűleg megtalálnánk – szégyellem is magam kicsit emiatt. De bármennyire is áll tőlem távol a hip-hop, és annak underground-elektronikus változata is, ez a lemez akkor is jó. A Zagar és Yonderboi mellett is zenélő Bootsie (Solymosi Vilmos) az Árral Szemben nevű rap-formációban kezdte a 90-es évek közepén, illetve két másik társával egy DJ-versenyt (DMC) is megnyert akkoriban, de 2004-re megtalálta saját hangját. Azóta sikeres nemzetközi filmekhez, sorozatokhoz is készít zenéket, de kapott már remix-felkéréseket az Állami Operaháztól is! Lénárd Laci barátomnak (Hammerworld magazin) volt egyszer egy kiváló mondása: amióta tudja, kik utálják a Nickelback-et (nagyjából az összes öntelt, a zenében is tévedhetetlen libsi), azóta ő sokkal jobban szereti. Én viszont hiába rühellem akár a Massive Attack-et, akár mindazokat az embereket (élén az indexesekkel), akik szeretik ezt a zenei világot és DJ Bootsie-t is, mégis el tudok mindettől vonatkoztatni, és azt kell mondjam: a csávó jó. Későbbi lemezein még inkább kísérletezővé vált (hol a komolyzenét, hol a világzenét is bele-belekeverve), azok picit nehezebben fogyaszthatók, de a „Silent Partner”, annak ellenére, hogy zömében instrumentális, tökéletesen hallgatható.
Tekknő: Discotor (1995)
Csak azért, hogy kicsit kompenzáljam a DJ Bootsie-val a libsik felé elkövetett gesztust… na jó, nem csak azért. A 90-es évek gagyi dancepop-jának ventilátorába egy jó nagyot beleszarva, de még a mulatós zene igazi nagy felfutása (Dupla Kávé, Balázs Pali, Matyi és a Hegedűs, stb.) előtt, az egyébként ízig-vérig belvárosi gyerek, Benyó Miki olyan zseniálisat talált ki, amit azóta is kevesen; tulajdonképpen az egész mulatós boom előfutárának tekinthető, amiért messze nem kapta meg az őt megillető elismerést. (Mondjuk, a közönségtől igen, mert mind ebben a formációban, mind pedig később MC Hawerrel közösen nagyon futott a szekér.) Nem arról van szó, hogy a Tekknő jó lenne. Ha úgy vesszük, borzalmas. De miközben profin össze van rakva az anyag (és Miki egy nagyon jó énekes, ez vitathatatlan), tömény fricska az egész, egy 40 perces kikacsintás. A nagy sláger, a Böllérap („Jaj de jó, jaj de finom, lesz ugye hurka az asztalon…”) mellett a többi dalban is olyan, méltatlanul keveset idézett szállóigék hallhatók, hogy „Jöjj fel ma hozzám, nem lesz itthon anyám, disznót vág a tanyán”, vagy „Nőj meg kicsikém, nőjé’ má’ meg még, ne kelljen má’ szégyenkeznem, nőj egy kicsit még” – herrgott, lehet, hogy már ismerték az akkor még Pa Dö Dö szövegeket író Gréczy Zsoltot??? Az album legnagyobb dobása pedig az „Interludak” – nem árulom el, miért, aki nem érti, hallgassa meg.
Wendigo: Audio Leash (2010)
A progresszív metál tipikusan az a műfaj, ahol rossz minőségű produktumot nemigen találni, mert nagyon kell tudni hozzá zenélni – de az ilyen magas szintű, míves zenéléshez általában olyan elrugaszkodott kreativitás és kompromisszumképtelenség is párosul, hogy – a kétségtelenül jelentős méretű, végletekig elkötelezett rajongótáboron kívül – földi halandó számára ritkán és nehezen fogyasztható. A Wendigo mégis meg tudta találni azt az egyensúlyt, ami a Dream Theater legszebb napjait idézi, de persze a 2000-es éveknek megfelelően. Bátky „Valentin” Zoltán énekes, aki 2002 óta az After Crying-ban (is) énekel, itt egy metálosabb, már-már metalcore-elemeket is óvatosan beemelő, de továbbra is végtelenül dallamos prog-rock csapatot hozott össze. A 2000-es évek közepén nem voltak egyedül a mezőnyben, több, hasonlóan jó banda is felbukkant (Shell Beach, Haelo, vagy a kicsit populárisabb, egész jó karriert befutott Subscribe), de a helyenként még Disturbed-ös jegyeket is mutató Wendigo nálam hajszállal a befutó. Nehéz eldönteni, hogy a 2006-os „Let It Out”, vagy a 2010-es „Audio Leash” a jobb – én az elsővel ismertem meg őket, így hajlamos lennék az elfogultságra, de az utóbbi egész egyszerűen annyira hibátlan, hogy végül ez az album került be az összeállításba.
Bakter Brothers: Szépek vagyunk (1993)
Na, ez majdnem akkora poén, mint a Tekknő – és majdnem annyira komoly is. Míg a Tekknő esetében zenéről nyilván nem igazán lehet beszélni, és a tökéletesen eltalált fricska miatt üt nagyot, addig a bakterek viszont nagyon is egyben voltak zeneileg. Semmi világmegváltás; egy kis szving, egy kis rock and roll, mindez egy stílusilag igazából meghatározhatatlan, gitáralapú, ettől aztán rock-os popzenébe oltva, és kijött belőle valami egészen egyedi, ami 1993-ban az első (és asszem utolsó, vagy talán volt még egy) alkalommal megrendezett Zánkai Poppiacon (a „magyar MIDEM”) az akkor szintén első lemeze előtt álló Tankcsapda mellett a legzajosabb sikert aratta. A Bakter Brothers erősen ráment a poénra is: dalaik a vasútról, vasutasokról, bakteréletről, meg persze a csajokról szóltak. Az a vicces, hogy ma, 25 évvel később meghallgatva is sokkal inkább aranyos, megmosolyogtatóan abszurd az egész, mintsem hogy gagyi lenne. Ebben a gegben nyilván egy lemeznyi volt, bár csináltak két évvel később még egyet, majd pedig Police Brothers néven lakossági technóra váltottak – de azt a függönyt ne húzzuk szét, inkább így, ebben a formában maradjanak meg az emlékezetünkben. Ha valakinek megvan még az album, értékelje és őrizgesse szépen, mert digitálisan sehol sem elérhető, így egy eredeti CD vagy kazetta nagy kincs. Vagy esetleg adjon el nekem egy példányt használtan, jutányos áron, érdekel…
Lord: Olcsó és ügyes (1993)
Igen, itt egy név, amit valószínűleg a legtöbben hallottak már – legalábbis 30 fölött. Nem csoda, hiszen 1972 óta létezik a zenekar, és a mai napig aktív, és bár már 1985 óta jelennek meg lemezeik, az igazi mainstream-be sosem tudtak bekerülni, talán szombathelyi illetőségük miatt. (A Tankcsapda debreceni vagy a Kispál és a Borz pécsi sikere a mai napig anomália, nagyjából az összes többi sikeres vidéki zenekar – legalábbis részben – Budapestre költözött.) A Lord a metál közönségnek (Pokolgép-, Ossian-rajongók) nem volt elég kemény, az Eddásoknak nem volt elég életszagú, az „úri” közönségnek viszont így is egy kicsit too much volt. Némi rosszindulattal sorolták már őket a „sárgára barnult zöld dzsekiben fellépő, gyérhajú, bőrgatyába fingó” bandák közé (szemben a Quimbyt és hasonló alter bandákat jellemző „Le vannak hangolva a gitárok, hamis az ének, koncert közben végig a cipőfűzőjüket bámulják, de marha jó a szöveg” jellemzéssel), de igazából a Lord egy teljesen szerethető, mindenfajta szélsőségtől (ezáltal valóban a katartikus izgalomtól is) mentes, kedves rockzenekar. Az én személyes kedvencem tőlük az 1993-as „Olcsó és Ügyes” lemez, nem azért, mert feltétlenül ez lenne a legjobb, vagy legmeghatározóbb, hanem mert ezen merészkedtek a legmesszebbre az amerikai ízű dallamos rockzene felé, és ezért az én szívemnek kedves ez az album.
Ez tehát eddig 7 album. Lesz itt még Kishúg, Nefogazz, Emil.Rulez, Turbo… de le ne lőjem már előre az összes meglepetést!
Bokor Géza
2020-01-31 at 15:18
HétközNAPI Csalódások.
Csak egy szűkebb réteg ismeri (nem ok nélkül), de nekik is sikerült összehozni egy jó dalt: “Commandante”.
Bokor Géza
2020-01-31 at 15:19
Oké, rosszul írtam a nevüket, későn vettem észre, de így legalább nem tiltódik le….:)
Lajos Kósa
2020-01-28 at 17:56
Jeszi, ami feltettél…………….. ennyi a Zene ez:- https://www.youtube.com/watch?v=jgkIJn65IsY
Rodolfo
2020-01-28 at 09:16
Ezt en nem ertem. Tekkno? Bakter Brothers? Lord,es Azok A Fiuk? Mi lesz a kovetkezo,KGB es Modern Hungaria??? 😀
Remeljuk ez nem a kulturharc resze,mert ezt nem kellene eroltetni – komolyan.
Ennyi erovel minden “fel-slager” egyuttest ide lehetne masolni amit eddig a szerzo meg birt vasarolni kazettan. Ugyancsak nehez nem elmenni amellett hogy a szerzo egy kalap ala veszi az osszes mai es regebbi(mar nem letezo)zenei ujsagokat/portalokat. Ezekben az ujsagokban (Wanted/Wan2) rengeteg fiatal zenekar mutathatta meg magat a 90-es,korai 2000-es evekben ahol meg az internet nem volt annyira nepszeru Magyarorszagon,es a myspace is csak fel evtized utan lett igazan polularis,es hamar el is parologott.
Szanalmas hogy a szerzo meg is magyarazza nemi arroganciaval hogy csak akkor ir ilyen cikket ha nincs “utos dolog” amihez hozza ne kelljen szolnia vagy nem extremsportol: “nincs erőm/kedvem politizálni, hanem inkább fölveszem a másik, régebbi sapkámat”.
Minden tiszteletem a PS-e,de azt javasolnam hogy a PS vegyen fel zenei szakertoket,zenei ujsagirokat,kritikusokat akik ertenek is a konnyuzenehez illetve mas zenei iranyzatokhoz es megfeleloen illetve hitelesen tudnak errol irni,nem hobbiszinten. Akar egy zenei rovat is letrejohetne mert ha kulturharc akkor ez legalabb kell hozza. Mert ez a cikk sajnos nagyon hobbiszagu,es irritaloan szubjektiv.
Ákos - Átkozz el
2020-01-27 at 23:24
https://www.youtube.com/watch?v=Zvhb_ohM4Cc
1984
2020-01-27 at 21:58
Bonanza Banzai! Ákos az etalon!
https://www.youtube.com/watch?v=qiosc-WzCpI
“Az álmaimat gépek rázzák
hogy, ne tudjak aludni.
folyton fáradt legyek,
és ne érdekeljen semmi, de semmi..
A szépségedet elcsúfítják,
hogy, ne tudjál kitűnni.
Így veszélytelen leszel rájuk,
akár az összes többi…”
.
Crazy Horse
2020-01-27 at 21:11
Valszeg nagyon kellet a lóvé és a sorok után fizetnek. A szerző alulmúlta a vitaműsorokban mutatott szintjét is.
A cikk érdektelen, marginális mint a sünök nemi életéről szóló értekezés. Uff.
Kolompár Tömegnövelő
2020-01-27 at 18:11
A Dalriada valóban nagyobb ismertséget érdemelne.
“Ne kelljen valakinek azért tönkremennie, mert a “zenei értelmiség” nem szereti őket, annak ellenére, hogy jók.”
Miután a “zenei értelmiség” nagy része kozmopolita beállítottságú a vállaltan magyar zenekarokat ,előadókat hátrányosan megkülönböztetik a hozzájuk hasonló körökből származó zenekarokkal ,előadókkal szemben.
Igazi metált a magyar rádiókba!
2020-01-27 at 19:14
Igen, ez itt a legnagyobb gond. Még a rock műfajban is leginkább azok “mondják meg, mi a rock”, akiknek 40 éve volt még valami sejtése róla, de leragadtak abban az időben, és nem képesek felfogni, mennyit változott azóta, hogy ők itthon “nagynak” számítottak.
Off topic, de nagyon sok dolga lenne a zenei iparon kívül a filmeseknek is. Most nem a játékfilmekre gondolok elsősorban, hanem a dokumentumfilmesekre. Van annyi tehetség, de hogy is mondjam, “lusták”. Elég nekik az, hogy az amcsik, kanadaiak, franciák és angolok által legyártott ismeretterjesztő sorozatokat adja minden adó. Pedig lenne mit bemutatni itthonról is. Lehetne minőségi alkotásokat gyártani, de finoman szólva – szerintem – sz.rnak bele az egészbe. Lehetne érdekes filmeket készíteni a városainkról, harcainkról, emberekről, találmányokról (régi/aktuális, mindegyikre lenne néző, ha jó). Vagy, hogy tovább menjek. A mai világban sokkal inkább rákapnak a diákok olyanra, aminek utána tudnak nézni a neten, akár videóanyaggal megtoldva. Miért ne lehetne a kötelező tananyagban lévő témákat ismeretterjesztő filmmel bemutatni? Sok munka, de hát Istenem. Hajrá, dologra fel!
Igazi metált a magyar rádiókba!
2020-01-27 at 17:48
Egy pár hozzászólóval itt fentebb egyet kell értsek. Az a baj ezzel a poszttal, hogy meg szeretnéd nekünk mondani, mi a frankó zene. És, ha elfogadjuk, hogy ez szubjektív lista, akkor rendben van, mert ez a te saját ízlésed, amihez semmi közünk. Olyan zenét hallgatsz, amit szeretnél. Ahogy az indexes újságíró is azt hallgat, amit akar.
Az már probléma, ha az olvasók szájába akarja valaki rágni, mi a jó zene, és mit “kell” hallgatni. Mindig ezzel volt a baj. A rádiók, tv-s műsorok, zenei tv-k, nyomtatott és internetes sajtó, mindegyik meg akarta mondani, mi a jó zene. Szerencsére a mai világban már könnyebb rátalálni olyanra, ami jobban tetszik annál, amit minden áldott nap benyomnak a rádiók (15 éve nem hallgatok semmilyen rádiót, pont ezek miatt). Akkor is mindig azt harsogták, “a legjobb mai slágerek”, ezt hallgasd, mert ez frankó. És a “legjobb mai slágerek” a 80-as években keletkeztek, és majd 30 évig tolták őket, mert a zenei szerkesztő azt szerette. Nekünk meg maradt, ha nem tetszett a felhozatal, az internet meg a cd vásárlás, miután találtunk valami nekünk tetszőt. Ez szerintem még ma is így van.
Sajnos ez azt is jelenti, hogy azok az együttesek, akik ténylegesen jók is voltak, nem kaptak hírverést. A Wisdom tökéletes példa. Nem mondom, hogy a világon a legeslegjobb, de ha már power metal, és magyar, akkor nálam ők az elsők. És hallottam róluk? Egyszer egy rockmagazin melléklet cd-jeként elérhetők lettek 15 éve, utána csend. Pedig dolgoztak. A “Heaven and Hell” metál balladájuk most is az egyik legjobb, amit valaha ebben a műfajban hallottam. És leadta valami? Beszéltek a tv-ben róluk? Nem. Kussolás van, és ennyi. A Dalriada a Sabatonnal koncertezik majd minden évben legalább egyszer (egyébként a Wisdom is tolta a Sabatonnal, amíg még együtt voltak). Külföldön turnéznak, nagyon szeretik őket sokfelé. Van interjú velük? Nincs. (Dalriada Táltosok Álma – csak ízelítőül.) A Heroic szintén minőség a maga kategóriájában. A Vértől áradó bíborfolyók vagy a Barbár Himnusz nagyon zúzós. Persze, nem kell, hogy mindenkinek tetsszen. De, ha szubjektív vélemények, akkor nekem ez speciel kedvencem. De beszélhetnék a Hungarica-ról is. Kicsit más stílus, nemzeti rock, de róluk sincs túl sok a tévékben. Pedig a lenygelek (akikkel a nemzeti oldal állítólag nagyon nagy barátságban van) minden számukhoz tömegével szólnak hozzá pozitívan a klipjeik alatt.
De, hogy ne csak a metálról beszéljek, mint műfajról, mert a klasszikusoktól, a rave, techno, synthwave (Quixotic), 80-as könnyűzene egyes képviselőin át egészen a japán folk(metál)on át a felkapottabb rock bandákat, de a kevéssé ismert egyéb előadókat is szeretem, ha van bennük fantázia. A japánoktól ide tenném a Ningen Isu-t, aki szereti az ilyesmit is, vagy black metálban a magyar Aetherius Obscuritas-t.
Igazából a probléma az, hogy nem hagyják a hallgatókra, hogy mi a jó zene. A saját ízlésük alapján. Ami leginkább kiveri a biztosítékot az az, hogy bárki meg szeretné mondani, hogy nekünk mi tetszik. Se innen, se onnan ne szóljanak bele. Inkább érjék el, hogy minden létező zenei stílus egyenlő támogatást, promótálást, tv-s, rádiós szereplést kaphasson. Ne kelljen valakinek azért tönkremennie, mert a “zenei értelmiség” nem szereti őket, annak ellenére, hogy jók. Sokszor nem azért lesz valami “szubkultúra”, mert kevesen szeretik, hanem azért, mert minden mást (leginkább a gagyit) előtérbe helyeznek, őróluk meg nem hallunk. Ha valamiről nem hallunk, akkor természetes, hogy nem szeretjük meg. A kínálat igen nagy, a kereslet is, de a “közvetítő” igen csak válogatós zenei téren.
teknősbika bácsi
2020-01-27 at 17:44
Kedves Jeszi, ha épp nincs fontosabb téma, írhatnál arról, hogy mi a véleményed a Retro Rádióról.
Contrabass
2020-01-27 at 17:38
Persze, hogy a vasútról, vasutasokról énekelt a Bakter Brothers – ha jól emlékszem a MÁV dotálta a zenekart, ők hozták össze, népszerűsítendő a vasutat. Más. Kiderült Zsolt, hogy abszolút eltérő a zenei ízlésünk – én maradnék inkább az igényesebb zenénél (ez most nem valamiféle felsőbbrendűségi, lesajnálós meghatározás akarna lenni), őszintén szólva nem fecsérelném az időmet a fent felsorolt zenekarok hallgatására, talán a Lord képez (halvány)kivételt, de ők is csak koncerten és főleg Gidó miatt.
Vidar
2020-01-27 at 16:35
Ez most mi ez? Valami vicc? Talán nem lenne muszáj kedves Jeszenszky Zsolt az adott, egyéni kedvenc válogatásodat idebiggyeszteni. Kissé érdektelen. Mint volt dj ellőhetnéd valahova az éterbe a kedvenceidet, ha másért nem is, de azért mindenképpen, mert nem idevaló. Ennyi erővel én is felsorolhatnám némely soha nem múló kedvencemet, még akár a hetvenes évekből is – mert az ember különféle zenéket hallgat, újakat, régieket egyránt, már aki zenét keres, nem műfajt, bár természetesen az is rendjén van-.
Sajnos nekem nem adatott meg a lehetőség hogy világgá kürtölhessem a kedves zenéimet (igaz azok nem a fanyűvő rock, a hajlobogtató látvnyzenélés műfajából valók, bár azok ellen sincsen kifogásom, csak nem tudom értékelni). Most én is megosztom a kedvenceimet -ha már…- Non Stop, Kex, Maria Callas, Montserrat Caballe, Eminem, Moby, Dave Brubeck, Ella Fitzgerald, Steps Ahead, Rush…..
És ezek nem elfeledett,””elhanyagolt kincsek””.
Ez az írásod egy bakfitty.
moliere
2020-01-27 at 16:30
Látom, indexes a zenei ízlésem, ott egye meg a rosseb, de legalább van!
moliere
2020-01-27 at 16:25
Nem kell eladni a lelkünket!
Ezek a “zenék” az aljának a legalja. Nem kell szégyenkezni senkinek, ha nem érti, hogy ezek miért “kötelezőek”. Nem azok!!!!
Ez nem fiatalos zene, hanem prolizene.
Szórakoztató zenében is van minőség.
Hogy van-e a szórakoztató zenében minőségi magyar, az mondjuk kérdés. De ezek nem azok.
Ja, van! A Belga. De ezeket a Fluor is lemossa.
Kolompár Tömegnövelő
2020-01-27 at 17:51
A Belga egy vicc ,nem zene.
Mondjuk viccnek kétségtelenül jó.
Ricsipaszta
2020-01-27 at 15:58
“Végül ott vannak azok a tök ismeretlen – és általában elviselhetetlen – előadók és lemezek, akiket az Index, a régi Origo, a HVG (továbbá anno a Wanted, Wan2, majd a Lángoló Gitárok és hasonló magazinok, zenei portálok) elitista zenekritikusai az egekig magasztaltak; leginkább azért, mert rajtuk kívül senki sem bírta ezeket meghallgatni, és ez még tovább erősítette bennük saját kiválasztottságuk és nagyszerűségük érzetét.”
Itt a lényeg. Amire az Indexen ujjal mutogatnak, hogy jó, attól inkább menekülni érdemes. És ez nemcsak a zenére igaz. (Egyébként megmagyarázná valaki, miért van az indexeseknek metálzene-fétise?)
Jorgi
2020-01-27 at 15:32
Ne felejtsd el az After Cryinget!
Rizikó
2020-01-28 at 21:59
A Jeszi Discoceleb ,tehàt nem ért a zenèhez.Az idióta Nagy jozseffel meg a többi szabaffosással balfácánnal van egyszinten.Amiket itt felsorolt az maga a gagyi diadala. Kex,After crying,Mobil Honfoglalàs Beatrice,.Emil rulez mindjárt hányok mint Lovasis Kiscsillagtól bon bon jaj.
Igazi metált a magyar rádiókba!
2020-01-27 at 15:12
Tuti, hogy Wisdom, vagy Heroic nem lesz benne a 22-es listában, de felteszem, az eddigiek alapján, hogy még a Dalriada sem “üti meg” a mércét. Emil Rulez… cccchh…
Rakovszky István
2020-01-27 at 14:00
és mi van azokkal akik egyáltalán nem szeretik a hamis pop zenét⁇⁇
hivő
2020-01-27 at 13:40
Nagyon jo, Zsolt.Igy talán be lehet
vonzani a fiatalokat igy is lehetne
növelni a szavazo ..Fidesz..
bázist.De gondolom hogy ezek a lemezek nem
találhatok a U Tube-n?Nekem egy
jo rock number vetekedik egy Bach Oratoriummal.
Bulldog Orange
2020-01-27 at 16:35
Keress rá, ott vannak! A youtube zseniális, minden van rajta! Más kérdés, hogy amit a Zsolt felsorolt, az idáig kommersz szemét, az LGT-vel az élen! Soha az életben nem voltak az aktuális stílussal szinkronban. Érdemes megnézni a nyolcvanas években mi volt kint, és mi volt itthon, és mikor!
Vidar
2020-01-27 at 16:52
Az LGT kötve hiszem hogy kommersz szemét! Lehet hogy a tagok nem szimpatikusak (nekem se azok), de a zenéjük nagy volt. Egyáltalán nem kell a stílusnak aktuálisnak lenni, nagyon nem.
Vidar
2020-01-27 at 16:54
Ezekkel a zenékkel többeket “be lehet vonzani”, csak éppen nem a fiatalokat.
Schenkhyalfonz
2020-01-27 at 13:31
A Kerozintól a Kismalac rock verziója sem rossz.
Hesslerezredes
2020-01-27 at 13:08
A Kex együttest sem kéne kifelejteni!!
Hesslerezredes
2020-01-27 at 13:23
És az eredeti Neotont!