Pesti Srácok

Brüsszel megmutatta, milyen hely is valójában – A belga bíróság szerint is folytatódhat a konferencia, Orbán is felszólal

Brüsszel megmutatta, milyen hely is valójában – A belga bíróság szerint is folytatódhat a konferencia, Orbán is felszólal

Nemzetközi felháborodást váltott ki a NatCon betiltása, illetve a belga hatóságok fellépése, miután három brüsszeli liberális polgármester összefogott, hogy két nagy hotelt megzsarolva próbálják ellehetetleníteni a konzervatív erők brüsszeli konferenciáját kedden. Bár a rendezvényt végül sikerült megtartani, de rendőrök gyűrűjében kellett távozniuk a résztvevőknek, aki pedig elhagyta az épületet, már nem engedték vissza. Egyesek szerint az eset muníciót adott az uniószkeptikusoknak, mások szerint az eset a náci Németország működését idézi fel, egy azonban biztos: Brüsszel bebizonyította, hogy a jogállamiságot abszolút politikai bunkósbotként kezelik a nyugati demokráciákban, a szólásszabadságnak pedig egészen egyszerű jelentést tanúsítanak – szólsz, amit szabad.

Megdöbbentő kálvária után rendezhették csak meg a Nemzeti Konzervativizmus Konferenciát Brüsszelben: rendőrök gyűrűjében, polgármesteri végzéssel próbáltak nyomást gyakorolni a szervezőkre, hogy álljanak el a konferencia megtartásától. A Claridge rendezvényterme már a konferencia harmadik helyszíne volt, miután az első helyszín – a Concert Noble – Philippe Close, Brüsszel szocialista polgármestere nyomására elutasította őket. Ezt követően a Hotel Sofitel Brussels Europe luxusszállodába próbálták megszervezni az eseményt, amely Etterbeek liberális polgármesterének ráhatása miatt nem jöhetett létre a helyszínen. A harmadik helyen végül szintén a polgármester lépett közbe és próbált nyomást gyakorolni a szervezőkre.

Összegezve tehát, egymás után két szálloda előbb befogadta őket, majd utóbb közölte velük: nem kívánatos vendégek. Mindezt nem üzletpolitikai okokból tették, hanem azért, mert Brüsszel három baloldali polgármestere fogott össze, hogy minden lehetséges helyről kiebrudalja a konzervatívokat. Politikai nyomás alá helyezték a helyszíneket, pénzügyi károkkal fenyegették őket, ha nem mondják vissza a rendezvény befogadását, sőt, még a beszállítókat is igyekeztek megfélemlíteni.

A magyar kormányfő szerdán reggel egy összefoglaló videót tett közzé közösségi oldalán a keddi, brüsszeli eseményekről. Ebben a kormányfő hangsúlyozta, hogy „létrehozták az úgynevezett kondicionalitási rendszert, a jogállamisági és a kondicionalitási rendszert, amely végül a politikai zsarolás eszközének bizonyult”. Magyarország miniszterelnöke rámutatott: „ha nem úgy viselkedsz, ahogy elvárják, akkor nem kapsz pénzt”. Felidézte, hogy Ursula von der Leyen is elmondta: „Magyarország a migrációs politika miatt nem kap pénzt”.

PestiSracok facebook image

– szögezte le. Arra is kitért, hogy „most olyan vezetőink vannak az Európai Unióban, akik néhány, saját maguk által kiválasztott nagy projekttel, mint például a zöld átmenet, a migráció, a háború vagy a szankciók, mind megbuktak”.

– hangsúlyozta felszólalása végén Orbán Viktor.

https://twitter.com/PM_ViktorOrban/status/1780326596009771034

A brüsszeli liberálisok tehát bizonyították, hogy milyen emberek is valójában, és bár a liberális belga miniszterelnök kitett egy bejegyzést arról, hogy elítéli a történteket, lassan elkezdhetünk aggódni a brüsszeli demokrácia „rendszerszintű hiányosságai” miatt.

Van, akinek a náci Németország jutott eszébe – Orbán nem hagyja magát

Orbán Viktor is reagált arra, hogy a brüsszeli hatóságok megpróbálták ellehetetleníteni a konferenciát, ahol a magyar kormányfőn kívül számos konzervatív politikus szólalt volna fel.

− írta közösségimédia-profilján a kormányfő.

– jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója Brüsszelben kedden. Orbán Balázs szerint a brüsszeli baloldal ezzel az akcióval szegénységi bizonyítványt állított ki. Hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is tud beszélni az eseményen.

Reagált az MCC által szervezett brüsszeli konferencia betiltására Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója is, aki a Facebookján azt írta:

Rod Dreher arról számolt be az X-oldalán, hogy a rendőrség megérkezésekor sikerült pár szót váltania Gerhard Müller bíborossal, aki láthatóan megdöbbent a rendőrök jelenléte miatt.

– fogalmazott a német bíboros.

– jelentette ki Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója a NatCon konferencia elleni hatósági fellépés kapcsán.

– húzta alá Szánthó.

Ami talán a legmeglepőbb, hogy még Cseh Katalin is nemtetszésének adott hangot közösségi oldalán; a Momentum EP-képviselője szerint „a brüsszeli rendőrség mai lépése elfogadhatatlan volt, és egyértelműen sérti a szólásszabadságot”. Persze azért a következő mondatban már szélsőjobboldalozott és felsőbbrendűsködött is egy sort a liberális politikus.

https://twitter.com/katka_cseh/status/1780315598972407882

Mateusz Morawiecki, Lengyelország korábbi miniszterelnöke, a holnapi nap egyik előadója szerint egyszerűen elképesztő, ami jelenleg Brüsszelben történik.

– vélekedett a volt lengyel kormányfő.

– reagált Giorgia Meloni, Olaszország miniszterelnöke.

Az esetet az ECR konzervatív pártcsalád is elítélte. Közleményükben arról írnak: hitetlenséggel és csalódottsággal tölti el őket, hogy a korábban leszervezett konferenciát megpróbálta megakadályozni a brüsszeli liberális vezetés.

https://twitter.com/ECRparty/status/1780276224704622889?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1780276224704622889%7Ctwgr%5Efdcb659824d54a0c73adc3ce8faaf44b41ad6153%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Findex.hu%2Fbelfold%2F2024%2F04%2F16%2Fbrusszel-nemzeti-konzervativizmus-konferencia-frank-furedi-orban-viktor-mcc%2F

Schiffer András: minden jogukat elveszítették ahhoz, hogy jogállamiság kérdésében véleményt nyilvánítsanak

Schiffer András ügyvéd a brüsszeli esetre reflektálva rámutatott, hogy „egy európai demokráciában nem objektív korlátját állítják a gyülekezési szabadságnak, hanem a hatalom szubjektív mérlegelése alapján mondják meg, hogy egy rendezvényt meg lehet-e tartani vagy sem; ez egy olyan alapvető jogállamisági probléma, ami Magyarországon fel sem merült az elmúlt 35 esztendőben”. Schiffer a Mandinernek kijelentette, hogy elképzelhetetlen és tarthatatlan az, hogy magánterületeken tartott rendezvényeket a hatóság betiltani próbál.

– jegyezte meg. Schiffer szerint helyes lépés volt, hogy Alexander De Croo belga miniszterelnök elítélte a polgármester döntését.

– fogalmazott.

Döntött a belga bíróság

A mai napon azonban komoly fordulat történt az ügyben. A neves izraeli történész, Yoram Hazony a közösségi oldalán osztotta meg a hírt, miszerint a belga bíróság hivatalosan is megsemmisítette a konferencia leállításáról szóló végzést. A konferencia szervezői még a tegnapi napon bíróságon támadták meg a baloldali polgármester rendeletét. Ennek eredménye lett a mai döntés.

– írta a közösségi oldalán a konzervatív történész. Bár a jelek szerint komoly erők sorakoztak fel emellett és sokat szerették volna, a NatCon konferencia minden más korábbi hírrel ellentétben folytatódik, nem is akármilyen előadókkal.

A szerdai napon Orbán Viktor és Mateusz Morawiecki is felszólal.

Fotó: MTI/AP/Sylvain Plazy

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.