Továbbra is ismeretlen tettes ellen nyomoz Demszky Gábor egykori budapesti polgármester volt főtanácsadójának, Mesterházy Ernőnek Balin található luxusingatlanjai ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – értesült a PestiSrácok.hu. Az már régóta tudható, hogy Demszky legközvetlenebb bizalmasának öt önálló luxusvillából álló pihenőkomplexuma van az egzotikus szigeten, azonban azt négy és fél év után sem sikerült kiderítenie a hatóságoknak, hogy az ingatlanokat milyen pénzekből vásárolta, annak ellenére, hogy a sajtóban néhány éve kipakoló “táskás ember” szerint Mesterházy a szocialista kormányok idején korrupciós pénzekből részesülhetett.
December 22-éig hosszabbította meg Demszky Gábor egykori bizalmasának, Mesterházy Ernőnek a Balin található luxusvillaparkja ügyében folytatott nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t Kovács Katalin, a főügyészség helyettes szóvivője. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatósága még 2013. március 12-én rendelt el költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt nyomozást, mivel felkeltette az érdeklődésüket, hogy Demszky egykori jobbkeze a nyaralókomplexumát milyen pénzekből vette. A Privát Kopó még 2014 novemberében írta meg, hogy a villapark Seminyak üdülőparadicsomban található, az „ékszerdobozt” pedig Mesterházy egy olasz üzletembertől vásárolta, még 2009-ben. A Seminyak üdülőparadicsomban lévő villák egyenként 3-4 szobásak, mindegyikhez úszómedence tartozik. A villapark része egy úgynevezett kiszolgáló főépület, amelyben étterem és bár üzemel, valamint egy szórakoztató ház, billiárdasztalokkal és moziszobával. A luxusingatlanról nagyméretű képeket ITT találhat.
Mesterházy négy és fél év után sem gyanúsított
Úgy tudjuk, a nyomozás során korábban a NAV több tanút is arról faggatott, hogy tudomásuk szerint Mesterházy milyen pénzből vásárolta a Balin található luxuskomplexumot. Az adóhivatal munkatársait a nyomozás elején az is érdekelte, hogy azokat a fotókat, amelyeket a Mesterházy-ingatlanokról a Privát Kopó közzétett, ki készítette. Korábbi értesüléseink szerint egy a Mesterházy-kört jól ismerő, olyan bizalmi személyről van szó, aki többször is együtt nyaralt a volt főtanácsadóval Balin, és aki feltáró, minden részletre kiterjedő tanúvallomást tett a nyomozóknak. Az ügyet három évvel a vizsgálódás elrendelése után a Legfőbb Ügyészség végül elvette a NAV-tól és a mentelmi joggal védett személyekkel szemben is eljáró Központi Nyomozó Főügyészséget (KNYF) bízta meg a nyomozás folytatásával. A felettes ügyészség semmivel nem indokolta meg a döntését, igaz, ezt nem is kell megtennie, ráadásul a Legfőbb Ügyészség bármikor határozhat úgy, hogy a KNYF-el nyomoztat, nem csak akkor, ha politikushoz vezetnek a szálak. Egy azonban tény: a váltás évekkel elnyújtotta a már így is hosszú ideje tartó eljárást. A nyomozás ugyanis már négy és fél éve tart, de a feltételezések szerint mesés vagyont összeharácsoló Mesterházyt vagy más személyt még nem sikerült a hatóságnak meggyanúsítania. Ahogy arról sem tud még semmit a nyilvánosság, hogy Mesterházynak honnan volt annyi pénze az üdülőkomplexum megszerzésére.
Korrupciós pénzek a politikai elit pénzcsinálóinak
Ennél a pontnál fontos megjegyezni, hogy a Privát Kopónak korábban megszólalt egy úgynevezett „táskahordó” , aki név szerint említette Mesterházy Ernőt. Szerinte a városháza korábbi „fantomja” korrupciós pénzekből részesülhetett. A férfi állítása szerint a szocialista kormányok idején saját maga pénzzel telerakott táskákat hordott a politikai elit „pénzcsinálóinak” annak érdekében, hogy a Strabag osztrák óriásvállalat tehesse rá a kezét a közbeszerzési eljárásokban meghirdetett építőipari beruházásokra. A pénzhordó elmondása szerint ott volt olyan „érdekegyeztető” megbeszéléseken, amelyen a politika pénzcsinálói, köztük Mesterházy Ernő egyik bizalmi embere arról konzultáltak, hogy milyen arányban részesülnek a vesztegetési pénzekből – írta a bűnügyi portál, hozzátéve, hogy a “táskás ember” tudott olyan, az M6-os autópálya projektjéhez tapadó hárommillió eurós korrupciós pénzről is, amely „kizárólag a balliberális érdekkörök jussa volt”. Annyit persze mindenképp meg kell jegyezni, hogy a bizalmi ember a Privát Kopónak említést tett a fideszes körökhöz juttatott pénzekről is, de annak részleteiről nem rendelkezett pontos információkkal. A „táskahordó” a portálnak elmondta, hogy rálátott a 4-es metró beruházásra is, ám ennél a projektnél szerinte hárommillió eurónál lényegesen nagyobb összeg vándorolt bizonyos érdekkörök zsebébe. Szerinte ki volt adva az utasítás, hogy mekkora összegeket kellett beépíteni a projekt kivitelezési árába.
A BKV-botrányt is megúszta
Demszky Gábor volt budapesti főpolgármester személyes bizalmasát néhány hónapja még a Hagyó-ügy másodrendű vádlottjaként folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolta a Központi Nyomozó Főügyészség, végül azonban bizonyítottság hiányában, jogerősen felmentette a bíróság. Persze az ügy fővádlottjának, Hagyó Miklósnak sem kellett börtönbe vonulnia, mivel a volt főpolgármester-helyettes megúszta egy felfüggesztettel.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS