
A pénzromlás mértéke ugyan még az egekben jár idehaza, már közel lehet a tetőzéshez, sőt bizonyos élelmiszerek esetében megindult az árak csökkenése, hiszen elindult az árháború a vásárlók kegyeiért a kereskedelmi láncok között. A Madniner cikkéből kiderül, hogy többek között a SPAR is minden héten új termékek árát csökkenti.
Az Index megtudta, hogy ezen a héten március 20-a hétfőtől a promócióban részt vevő:
-
pékáruk (kenyerek, zsemlék, kiflik, bagettek, paillasse-ok) ára 7–40 százalékkal,
- haltermékek ára 18 és 30 százalék közti mértékben csökken,
- míg egyes húskészítmények (virsli, baconszalonna) 5 százalékkal kerülnek kevesebbe.
A lap arról is tájékoztatott, hogy a vásárlókat a hetente csökkenő árak mellett az egyéb kedvezmények, akciók, hűség- és kuponajánlatok is segítik abban, hogy minél kevesebbet költsenek.
Ismeretes, a több mint egy éve elszabadult infláció, azon belül különösen az élelmiszerek drasztikus drágulása húsba vágóan érinti a magyar háztartásokat, hiszen a fogyasztói kosaruk egy jókora részét az étkezéssel kapcsolatos termékek alkotják. Ezért is várja a közvélemény türelmetlenül, mikor fékeződik végre a pénzromlás üteme, mikor lehet olcsóbban vásárolni az üzletekben.
Bár éves összevetésben még brutális képet mutatnak a Központi Statisztikai Hivatal inflációs adatai, havi összehasonlításban már az olvasható ki, hogy végre csökkenésnek indulhat a pénzromlás mértéke. Februárban a fogyasztói árak átlagosan 25,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, de az élelmiszerár-emelkedés ennél jóval nagyobb mértékű, 43,4 százalékos volt.
Mandiner; Fotó: kormany.hu
ViAM
2023-03-20 at 15:20
A Sparban mindössze annyit vettem észre, hogy a 15 féle, 500-tól fölfelé árakon kapható tejek között megbújva található a 229 forintos is. Ám alapos kutató munka szükségeltetik hozzá.
Orientál
2023-03-20 at 15:10
KERESKEDŐKNEK ÚGY KELLETT SZÓLNI HOGY A NEMZETKÖZI ÁRUK EGYES TERMÉKEKNEK SZINTE ZUHANT. A SAJTFÉLÉKÉ.
Orientál
2023-03-20 at 15:05
Minden kereskedő legyen az akár kis vagy nagy mindegyik rácseszett mert az emberek nagy részük megtanult takarékossabban boltokban áruházakban vásárolni tehát élni.
Budai11
2023-03-20 at 12:40
Mocsok hazugság a SPAR-tól! Rendszeresen járok a SPARba, egy-két hete konstatáltam, hogy a pékáruknál áremelés volt! Pl. teljeskiőrlésű magvas császárzsemle 85 helyett 95 Ft-> 12% , kovászos baguette 199 hleyett 230 Ft -> 15% emelés. És ez csak két termék , azokból, amiket rendszeresen veszek. Ezek után pofátlanság árcsökkentéssel marketingelni!
Márton János
2023-03-20 at 12:37
Pl. Van egy tejgyár. Úgy hívják, hogy tehén. Az abból kijövő tejből kiveszik a tejzsírt, a tejszint, a maradék diszperzitet eladják 4-700 között. Nem hiszem, hogy ennek a háborús inflációhoz lenne köze. Inkább a gátlástalan, aljas lenyúláshoz. Ezért volt jó az árstop. Ennyit az árháborúról, az emberek nem hülyék.
Uncle Ment
2023-03-20 at 11:42
Azt hiszem értem.
A 350 Ft-os tejfölt felemeltük 700-ra,
de mivel ennyiért nem kell a népnek
“elindult az árháború a vásárlók kegyeiért”
most megvehetjük 660-ért.
khm
2023-03-20 at 11:00
Tehát,indokolatlan volt az áremelés.