Pesti Srácok

Ellopta főnöke kocsiját egy férfi Budapesten (Videó)

Nem zavartatta magát az a férfi, aki ellen négy elfogatóparancsot adtak ki; ellopta főnöke autóját. A budapesti rendőrök az elkövetők mellett az eltulajdonított kocsit is megtalálták – írja a police.hu.

A XXII. kerület egyik telephelyéről lopta el az egyik ott dolgozó férfi a cég kisteherautóját. A lakatot is leszedte a kapuról, és úgy hajtott ki az autóval az udvarról, de előtte több mint egymillió forint értékű szerszámgépet is felpakolt a kocsi platójára. A tulajdonos nagyon meglepődött, amikor egy vasárnap délután nem találta a telephelyen leparkolt autót és azt az alkalmazottat, akit megkért, hogy a hétvégén vigyázzon a telephelyre. A cégvezetőnek nem sikerült, de a fővárosi rendőrök megtalálták a feltételezett elkövetőket. A 28 éves K. Roland budapesti lakost – aki ellen már két elfogatóparancsot adtak ki járművezetés ittas állapotban bűncselekmény miatt, egyet visszaélés kábítószerrel elkövetése miatt, továbbá még egyet járművezetés ittas vagy bódult állapotban bűncselekmény miatt – illetve társait, a 19 éves L. Mihály dabasi és a 29 éves H. Róbert gyáli lakost a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. K. Rolandot a gyanúsítását követően egy fővárosi büntetés-végrehajtási intézetbe kísérték át, míg a 19 éves elkövetőt a rendőrök a kihallgatását követően őrizetbe vették. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXII. Kerületi Rendőrkapitányság nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

Forrás: police.hu; Fotó: lakihegyradio.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?