Pesti Srácok

Elmozdíthatják Kulcsár Krisztiánt a Magyar Olimpiai Bizottság éléről

Elmozdíthatják Kulcsár Krisztiánt a Magyar Olimpiai Bizottság éléről

Rendkívüli közgyűlést tart jövő csütörtökön a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) a szervezet elnökének, Kulcsár Krisztiánnak a kezdeményezésére, és amelyen bizalmi szavazást tartanak a sportvezetőről.

A MOB elnöke kedden az M1 aktuális csatornának elmondta: a májusban jóváhagyott, majd szeptemberben életbe lépett alapszabály-módosítás "ellentmondásosan megítélt, sokakban nagyon rossz érzéseket keltő alapszabállyá vált", miközben ők a legjobb szándékkal és hiszemben jártak el.

– fogalmazott. Emlékeztetett: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság irányelveit követve dolgozták ki a módosításokat, ennek elemeként a tagság létszáma 123 személyről 115-re csökkent, és változott a delegálás korábbi módja is. Amíg eddig kizárólag a tagszövetségek küldöttei voltak a MOB tagjai, addig a jövőben a sporttal kapcsolatos tevékenységük alapján egyéni tagokat is beválasztanak a többségben maradó tagszövetségi tagok választását követően. Kiemelte: jelenleg már 51 tagja van a MOB-nak, tehát félúton tartanak a munkában, amelynek részeként még csak most kezdődhetne el az egyéni tagok kiválasztása. Hozzátette: sajnálatos azonban, hogy közben azok az emberek, akik ideiglenesen kikerültek, ezt rossz néven vették és sérelmezték.

PestiSracok facebook image

– közölte. Kifejtette: részükről semmiféle sértő vagy bántó szándék nem történt, és senkit nem állt szándékukban kizárni az olimpiai mozgalomból.

– mondta. Kulcsár kifejtette: úgy készül, hogy a bizalmi szavazás végén is ő lesz MOB elnöke. Tiszta lelkiismerettel várja a közgyűlést, amelyen a tagságnak kell véleményt formálnia arról, elégedett-e a munkájával vagy sem.

– hangsúlyozta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.