A közönséges és a közönsége

Blanka a Street Fighter nevű számítógépes játékuniverzum híres vagy talán inkább hírhedt harcosainak egyike. Mielőtt azonban a harcos szó hallatán archaikus mosollyal orcánkon átengednénk magunkat a hősi mondavilágok csalfaságainak és ilyenformán a romantikus jelentéstársítás megtévesztő gyönyöreinek, már az elején szögezzük le: Blanka nem igazán az a szerethető fajta.

Egyrészt nem túl kifinomult a viselkedése, ami nem meglepő, hiszen a dzsungelben nevelkedett a dzsungel törvényei szerint, másrészt jó eséllyel egyetlen egy művészettörténeti korszak szépségideáljának sem felelne meg teljes egészében. Blanka nagy. Vörös haja – fittyet hányva a politikai korrektség és a safe place eszményeire – csapzottan terpeszkedik a körülötte lévők életterébe, szikrákat vető tekintetével pedig azt üzeni ellenfelének: jobban teszed, ha hátrébb állsz eggyel, és inkább arcon baszod magad.

Rettegett és állatias a harcmodora. Ha kell, összegömbölyödik, akár egy felbőszült óriás sün, hogy így sodorja páston kívülre riválisát. Speciális képességei közé tartozik a környezetét megsemmisítő elektromos kisülés, mely adottságra állítólag egy villámcsapás révén tett szert. Mondhatni, a vérében van a feszültségkeltés.

Mindezek fényében nem vitás, hogy az ember – legyen az illető bajszos vagy bajusztalan – tényleg jobban teszi, ha nem megy bele könnyelmű kekeckedésbe egy Blankával történő találkozás során.

Ha csöppnyi esze van, kikerüli, de ha ez nem lehetséges, akkor is inkább megpróbál valahogy szót érteni a fenevad ivadékával. A rossz hír viszont az, hogy ezen a fronton sem lesz könnyű dolga. Blanka ugyanis – vélhetőleg szintén a szűkebb szociális környezetének negatív hatásai következtében – bestiális hörgéseken, illetve egy-egy emberi szónak tűnő hangfoszlányon kívül mást nem tud magából kibocsájtani.

Jól látható tehát, hogy nem az a figura, akit csak úgy beengednének a magára valamit is adó szalonokba, de még csak nem is az, akit szívesen hazavinnénk bemutatni a szüleinknek. Neki egész egyszerűen nem ez a küldetése. Arra viszont kiváló, hogy „utána” már ne hívjuk fel többé, és ha esetleg nem esik le neki, hát akkor legfeljebb majd mos, főz, takarít néhány hónapig a kégliben.

Miért is ne? Nem ígértünk neki semmit, amúgy meg senki nem kényszeríti rá!

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy Blankát nem a jó Isten teremtette, hanem a programozók. Nekik pedig az a fontos, hogy a termék hozza az eladási számokat, még akkor is, ha a megjelenített tartalomnak vajmi kevés köze van a valósághoz.

Kis szerencsével Blanka előbb-utóbb felébred, észreveszi, hogy nem pusztán vezették, hanem megvezették, és kilép a mesterségesen kreált dimenziójából. Akiben van egy fikarcnyi emberség, ezt kívánja neki, ráadásul segítheti őt azzal, hogy nem indítja el játékkonzolján a Street Fighter közönséges és közösségromboló algoritmusait. Nyilvánvalóan balgaság abban reménykedni, hogy valaha is teljes mértékben megszűnne a kereslet az ilyen fakocka egyszerűségű, ugyanakkor roppant hatékony Arcade játékok iránt, tenni ellenük azonban érdemes. Még Blankának is, akiben a metamorfózis remélhetőleg még nem érte el a visszafordíthatatlanság szakaszát, és aki belátja, az általa megkezdett út a legjobb esetben is csak egy ócska vadai kópiában végződhet.

Abból meg, köszönjük szépen, bőven elég egy is.