Pesti Srácok

Tökéletlen konzervatívok és tökéletes liberálisok

Tökéletlen konzervatívok és tökéletes liberálisok

Szájer József lemondott, mert konzervatív. Hibázott, óriásit hibázott, sőt bűnt követett el, és most szembenéz vele. Igaz, hogy nincs is választása, de ez is azért igaz, mert konzervatív. Borkai Zsolt sincs már ott, ahol volt. Lackner Csaba viszont ott van, és él és virul. Még Gréczy Zsoltnak is találtak új munkahelyet a ferencvárosi helyi médiában, mihelyst alábbhagyott a kezelhetetlen merevedése. Gyurcsány Ferencről sem azt mondta ki Altus-ügyben a bíróság, hogy nincs bűncselekmény, hanem csupán azt, hogy elévült az ügy. De ez sem akadálya annak, hogy ismét az ellenzék vezére legyen, Karácsony Gergely, Fekete-Győr András és Jakab Péter főnöke, meg azé a formáé, aki pár éve az MSZP elnöke. Ezek vagytok ti, akik megint erkölcsről próbáltok oktatni. Hát azt se tudjátok, mi az!

Libsinek lenni rohadt könnyű. A saját élvezetedet és pillanatnyi érdekedet mindig hibátlanul felismered. Ezek persze adott esetben köszönőviszonyban sincsenek a tényleges, hosszútávú érdekeddel, de ugyan már, kit érdekel?! Liberális, egykori leszbikus egykori nőismerősömtől (már nem leszbikus, és már nem ismer – a szerk.) származik a felejthetetlen bölcsesség:

PestiSracok facebook image

Ilyenek vagytok. Ennyi közötök van a normalitáshoz meg a valósághoz, az élethez. Aztán csodálkoztok, hogy a baloldaliságot mentális betegségnek nevezzük, látva a rendszerszerűen romokban heverő magánéleteiteket, és hogy a saját elcseszett életetek helyett a világot akarjátok megjavítani. De elég sokan éltek így, úgyhogy megerősítitek egymást, mint az egyszínű vásznakat, színes geometriai alakzatokat festő és trutymókat szobrászkodó művészeiteket felszopó műkritikusaitok.

A liberális életmód ugyanúgy lett különösen értékes, ahogy a falra ragasztott banán. És ugyanannyit is ér.

Ha libsiként élsz, nem tudsz hibázni. Legalábbis a saját mércétek szerint, hiszen gyakorlatilag nincs is mércétek. Ami jól esik most rögtön, az hadd szóljon, durr bele! Más kérdés, hogy ha egy teljes társadalom él libsiként, akkor a nép tekintélyes része egyúttal antidepresszánsokon, nyugtatókon és altatókon fog élni. Ahogy ez most is történik. A gyógyszergyáraknak még a koronavírusnál is nagyobb üzlet, hogy ilyen nyomorultak vagytok, és hogy magatokkal rántottátok a társadalmat is.

Ha viszont keresztényként, konzervatívként élsz, akkor folyamatosan hibázni fogsz, sosem leszel tökéletes. Állandóan azzal szembesülsz, hogy elrontasz dolgokat, és nem tudsz megfelelni az isteni mércének. Ez iszonyúan nehéz, és időnként nagyon elcseszi az ember. 100 százalékkal nehezebb, mint libsi módon mindig a kisebb ellenállás irányába sunnyogni. Sosem érhetsz oda, ahova törekszel, viszont ezzel olyan támpontod van, amelyhez képest látszanak a hibáid, bűneid. Ez ad esélyt arra, hogy jó irányba menj. És ez már itt a Földön is kifizetődő hosszútávon.

Keresztény-konzervatív alkotmányt mindig tökéletlen konzervatívok fognak írni. A világot pedig mindig tökéletes libsik fogják szétbaszni.

Titeket nem az zavar, hogy a keresztény mércén most elbukó, de remélhetőleg majd újra talpra álló Szájer írta az alkotmányt, hanem az, hogy az alkotmányunk keresztény-konzervatív. Igaz, hogy még messze nem elég keresztény, de kezdetnek megteszi, és azért lássuk be, jönnek szép sorban a keresztényítő módosítások, a ti görcseitektől kísérve. Ennek minden eleme biztató.

Mi keresztények továbbra sem a bűnös embert gyűlöljük, hanem a bűnt, a nem megbánt bűnt pedig mindennél rosszabbnak tartjuk. Ellentétben veletek, akik ez az ügy kapcsán is parádés, hörgő gyűlölködésbe fogtatok. De mi a bajotok? Szexuális forradalom, szabadosság, homoszexualitás, orgiák, élvhajhászás, tabudöntögetés. Nem ezt reklámozzátok folyamatosan? 1968 óta ez a szívetek vágya, ezek a jelszavaitok. Akkor most mit fröcsögtök és gyűlölködtök megfeszülve?

Love is love, a kurva anyátokat! Ünnepeljetek!

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.