Pesti Srácok

Előkerült Zelenszkij egyik korábbi interjúja, most már biztos nem nyilatkozna így Trumpról

Előkerült Zelenszkij egyik korábbi interjúja, most már biztos nem nyilatkozna így Trumpról

Volodomir Zelenszkij most már biztos jobban megválogatja a szavait, hiszen Donald Trumpot választották meg az USA elnökévé, a republikánusok pedig alaposan megverték a demokratákat. Korábban azonban megkérdezték Zelenszkijtől a méltán elfogult és kőbalos CNN-nél, hogy vajon mit szólna, ha az a Donald Trump nyerne, aki nem akart állást foglalni az ukránok támogatásáról. Zelenszkij talán el volt fáradva, talán némi nyugtatószer hatására igen lassan fogalmazott és megérkezett a bölcs válasz. Ilyen hangvétellel a hajnali kocsmaasztalok világában jártasak szoktak találkozni, de azért nem felejtettük el Zelenszkij még 2022-es, német televíziónak adott interjúját sem, amikor tökrészegen halandzsázott, ukránról inkább orosz nyelvre váltva.

Érdekes kis interjúrészlet kering a neten, hiszen Zelenszkijt még jóval az amerikai választások előtt kérdezték az esélyekről és lehetőségekről. A riporternő feltette a kérdést, felkészült-e arra, hogy esetleg újra megválasztják Donald Trumpot. Az elfogulatlan kérdést követte a következő, amiben Kaitlan Collins arra volt kíváncsi, hogy vajon mit gondol arról az ukrán elnök, hogy Donald Trump nem válaszol az orosz-ukrán háború kérdésében arra, hogy támogatja-e az ukránokat mellszélességgel.

Itt jött el Zelenszkij ideje, aki bár próbált óvatos lenni, de azért csak kibökte, hogy

ha Trump nem támogatja az ukránokat, akkor bizony az amerikaik ellen van.

PestiSracok facebook image

Győzött a vaslogika. Igen, az ukránok hős guruja szerint csak akkor lehet valaki a saját népének méltó vezetője, ha mindent alárendel az ukránoknak. Ne felejtsük, ez a beszélgetés még akkor zajlott le, amikor Donald Trumpot még csak republikánus jelöltté választották. Azóta megnyerte az elnökválasztást is, most pedig Zelenszkijéknél ismét jön a kuncsorgás a milliárdokra és a burkolt fenyegetés, valamint a felszólítások időszaka. Vélhetően Trumpnál ezzel kevés sikert érnek el.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.